Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-07
8 és a társadalmi egyenlőtlenségek társadalmi katasztrófaként való megj elenése New Orleansban egyre kevésbé teszi vonzóvá az amerikai modellt. Ám ezzel egy időben Európa nagyhatalmainak - Németországnak, Franciaországnak és NagyBritanniának - és magának az Európai Uniónak is tehetetlen egyensúlyba kerültek politikai erői. Sem Kohl, sem Schröder nem voltak képesek végrehajtani a versenyképesség szempontjából döntő reformokat. A német politika 2001től az ország külső elkötelezettségeinek csökkentésével igyekezett kikerülni belső bajaiból, ezért befagyasztott minden európai k ezdeményezést. A választók egyik erőnek sem, illetve mindkét nagy csoportosulásnak adtak felhatalmazást a kormányzásra - meglátjuk, mire lesz elég. A francia elit kilencvenes évek közepe óta húzódó válsága a 2005ben tetőzött, amikor a választók többsége n em szavazta meg az európai alkotmányt, s többékevésbé megvonta bizalmát az eddigi elitkormányzás gazdasági, belpolitikai és Európapolitikai irányától. A jobboldali mandarinok (Chirac és Villepin) és elitellenesek (Sárközy) erői tehetetlenül egyenlítődnek ki a baloldali mandarinok és elitellenesek erőivel. S végül: Tony Blair túljutott a csúcsponton, s a brit politika bizonytalanul keresi új európai helyét. Az Európai Unió bizottsága és a nagyhatalmak folyamatosan tolják maguk előtt az elmélyítés (alkotm ány), a további kiterjesztés, a maastrichti kritériumok, a lisszaboni versenyképességi feltételek teljesítésének fontos döntéseit. Az EU egyre inkább vonzó békeövezetté, kevésbé csábos és versenyképes gazdasági övezetté vált. Nincs a világon még egy olyan integráció, amelybe ennyien szeretnének bejutni, miközben ez az Európai Unió egyre kevésbé képes belső politikai és financiális szerkezetével, normáival, más régiókkal - az Egyesült Államokkal és az ázsiai nagyokkal - versengeni. Az impotencia nem vezet ha lálhoz. Az átmeneti, újabb és újabb "euroszklerózisos" tünetek az európai beteget nem teszik kezelhetetlenné. Még senki nem tudja, hogy miként lesz képes Európa Romániát és Bulgáriát, majd Horvátországot és végül Törökországot integrálni, de azt sem tudta senki előre, hogy miként tesz a volt NDKval, majd a tízekkel. Meddig viselik el az európai országok a versenyképesség hanyatlását? Ki tudja? Valahogy túljutottak a hatvanas évek végének, majd a nyolcvanas évek elejének válságain is. Andrej Bolkonszkij, am ikor másodszor hajt el az öreg fa mellett, alig ismeri fel: virágba borult. Az amerikai és az európai problémák még inkább kiemelték Kína és India robusztus fejlődését. Kína politikájának igazi újdonsága, hogy nemcsak a birodalmi nacionalizmushoz tért vi ssza, hanem az ázsiai regionális politikán túl a világpolitikához is. Kína könyörtelen következetességgel igyekszik kiszorítani az Egyesült Államokat DélkeletÁzsiából, "helyére tenni" Japánt, ugyanakkor befolyást szerezni a nagy olajtermelőknél Ázsiában, Afrikában és LatinAmerikában. A második Bushadminisztráció egy kérlelhetetlen Kínával találja magát szemben mind a kereskedelmi háborúban, mind az amerikai befolyási övezetek kiterjesztésében. Sem erőszak, sem édesgetés nem használ, Kína pontosan fölmért e nemzeti érdekeit, s azokból nem enged. A magyar politika és Magyarország 2004 októbere és 2005 decembere közötti időszakban furcsa ívet írt le. Az új miniszterelnök nem rendelkezett nemzetközi tapasztalatokkal, ám kormányra kerülése után szinte azonnal átvette a külügyek irányítását. Arra a feladatra, hogy össze kellene hangolni a külpolitikát a biztonságpolitikával és a külgazdasági politikával, fittyet hányt, és sikerült egy zavaros és áttekinthetetlen irányítási rendszert létrehoznia. A Külügyminiszt ériumot megfosztotta külgazdasági és európai integrációs részeitől, s az új külügyminisztert, Somogyi Ferencet végrehajtó államtitkárává tette. A biztonságpolitikában azonnal a további potyautasmagatartás nyílt vállalása mellett döntött. A versenyképesség i és egyensúlyi mutatók nem voltak vonzók a befektetők számára, s a privatizációs ügyleteket halasztgatni kezdték. A külpolitikának nem voltak világos stratégiai célkitűzései, és 2005 nyarának végére az a veszély fenyegetett, hogy az ország leértékelődik . Ám ekkor szerencsés fordulatot vettek a külső viszonyok. Az Egyesült Államok korábbi, térségbeli vezető szövetségeseinél - Lengyelországnál (a kormány és az elnök bukásával, egy Nyugatellenes kormány és elnök hatalomra kerülésével), Ukrajnánál (a Timose nkokormány eltűnésével), Szlovákiánál (az állandósult kormányválsággal) és Romániánál (az elnök és a miniszterelnök áldatlan harcával és a reformok leállásával) - politikai és gazdasági problémák jelentkeztek. Magyarország nem először és nem utoljára, a t öbbiek jóvoltából és nem a maga teljesítményénél fogva, a térség legmegbízhatóbb országává vált. A Bushkormányzat felértékelte Magyarországot mint a balkáni stabilizáció egyik lehetséges szereplőjét. Hasonlóképpen az európai nagyhatalmak is Magyarországba n találták meg a lehetséges tárgyalópartnert, Chiractól Merkelig, Blairtől Putyinig. Magyarország nem vált ugyan a térség képviselőjévé az EUköltségvetés vitájában, de önálló szereplőként nem volt teljesen eredménytelen a tárgyalásokon.
