Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-06
16 Magam is úgy vélem: Romániában tudatosan tesztelik az ott élő magyarok és az anyaország tűrőképességét. Azt figyelik, meddig lehet elmenni, mit vesz be még a magyar gyomor. Ha ez így van, akkor különösképpen sajnálatos a budapesti passzivitás a határon túli magyarokat érő incidensek ügyében. Nem tudom, miért nem tiltakozik most például a Helsinki Bizottság, azt meg adófiz ető polgárként kérem ki magamnak, hogy a Külügyminisztérium nem emeli fel a szavát a magyarverések ellen. Emlékezzünk csak: a délvidéki, hasonló jellegű esetek után is előbb mozdult meg a nemzetközi közvélemény és politikai elit, mint a magyarországi, de j ó pár hónapos késéssel azért sikerült a Bem rakparti üdülőszanatóriumot (gyengébbek kedvéért: Külügyminisztérium) is kimozdítani a passzivitásból. A budapesti kormány – határozott fellépés és nemzetpolgárainak érdekvédelme helyett – inkább gumicsontokat g yárt, a legutóbbi darabot éppen nemzeti vízumnak nevezték el. Ez utóbbi a gazdasághoz hasonlóan dübörög: a kilenc főkonzulátuson az első napokban csupán egyetlen személy adott be erre irányuló kérelmet. Az eset kísértetiesen hasonlít a szocialisták másik v íziójához, amikor az Orbán – Nastasemegállapodás miatt huszonhárommillió román vendégmunkás beözönlésével riogattak, aztán az egyezmény alapján megérkezett egyetlen pincér. Most a határon túli magyarok sorsát akarták megoldani a kettős állampolgárság helyet t a nem sokra használható nemzeti vízummal, amelyet térítésmentesen igényelhetnének az ukrán, a román, a szerbiamontenegrói, valamint a horvát állampolgárok, de a találmány iránt finoman fogalmazva is visszafogott az érdeklődés. vissza Elemzőbb - Megváltozik az Erdélyi Riport - SMSinterjú Szűcs László főszerkesztővel Transindex.ro [5.1.2005] Mától 16 A3as oldalon jelenik meg a hetilap, ezek közül nyolc színes. Miért is? A főlaptestet időszakonként jelentkező 8 olda las mellékletek egészítik majd ki. Továbbra is a riport, a publicisztika és az interjúk jelentik a meghatározó műfajokat. Bővül a publicisztikák műfaji skálája, ahogy a hagyományos interjúforma mellett alkalmazni kívánják a manapság ritkábban használt por trét. Újdonság az állandó színházi rovat, az Európaoldal, a folytatásos tárcaregény, a lapszemlerovat, illetve a kultúrhistóriai kuriózumok bemutatását ígérő oldal. SMSinterjú a nagyváradi lap főszerkesztőjével, Szűcs Lászlóval: Miért változik a Ri port? Mert mi magunk is igényeljük a változást, s a külső visszajelzések is ezt siettették. Mi lesz másként, mint korábban? Elemzőbb, érdekesebb, hetilaposabb, egyenletesebb. Mit jelent az, hogy a Riport liberális? Elsősorban azt, hogy más irányba i s nyitottak vagyunk. Kik, hányan, miért olvassák a Riportot? Van robotképünk az átlagolvasóról, neki írjuk a lapot, belőle kellene vagy tízezer klón. Mikor jön ki az új Riport? Ma kerül a standokra, s az előfizetőkhöz féláron, 1 lejért. Mivel kábít ószerezi magát a Riport? Gyenge cigaretták, erős szeszek, folyamatos kávé, Unicum a borsi vámmentésből, szezámmagos perec a sarokról. Stanik István, Platón vagy Madonna? Nem vagy, hanem és. És még sokan mások. 2006 kitűzött célja?