Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-02
9 szellemiségében leginkább az Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra mo ndásunk adja vissza az értelmét. Nyíltan osztom ugyan, hogy ideje felszámolni az egymás közötti történelmi gyanakvás beidegződéseit, de mert ezúttal a diplomácia és a politika táncparkettjén vagyunk, csak a kötelező éberség óvhat meg a hirtelen hanyattesés től. A kivárás, az elodázás itt akár végzetes is lehet, hiszen egy már megvalósult, befejezett aktust sokkal nehezebb semmissé tenni, mint egy megegyezést, ami adott esetben végül, csak egyszerű papirosnak, holt betűnek bizonyulhat. Egy hónap elteltével a ztán, mikor mármár minden állni és megzápulni látszott, pár napi maratoni tárgyalás után megszületett a salamoni döntés: a legmutatósabb s a város legközpontibb helyén álló Pál Gáborféle ház lesz a majdani főkonzulátus székhelye, de január elején a megny íló intézmény, ideiglenes jelleggel, még a konzuli rezidencián kezdi meg működését, kezdetben érdekvédelmi feladatokat ellátva. Terényi János bukaresti magyar nagykövet, a sajtó által türelmetlenül várt hírt bejelentve, így írta le a döntéshez vezető "gyal ogösvényt": "Elégedettek lehetünk. Közel másfél havi kölcsönös erofeszítések után úgy érezzük, hogy sikerült egy olyan megállapodást kötnünk, a helyiek által Pál Gáborféle háznak nevezett ingatlanra vonatkozóan, amely kielégíti mind a jövobeni magyar foko nzulátus, mind a tulajdonos igényeit." A patinás épület nem csak hogy mutatós és sasfészekszerűen uralja környezetét, de a hozzá fűződő történelmi szempontok sem elhanyagolandóak. A ház ugyanis dr. Pál Gábor ügyvéd, két világháború közötti romániai parlam enti képviselő tulajdonában volt, majd a kártalanítási törvényeknek megfelelően a Kovászna megyében élő lánya kapta vissza. A feljavítatlan épület évek óta üresen áll, egy időben ifjúsági klubot próbáltak benne üzemeltetni, még a rendszerváltozás előtt. (P ál Gáborról még tudni kell, hogy kitartó parlamenti küzdelmet vívott a Csíki Magánjavak birtokaiért, amely a városi közösség gazdasági érdekeltségéhez tartozott.) A feljavítás, bár szakértők szerint a gyanítottnál kevesebb beavatkozást igényel, nem fejezhe tő be máról holnapra, hiszen komplex munkálatokról és azok szakavatott összehangolásáról van szó, méghozzá nem akármilyen időszakban, hanem a rendszerint igen zord csíki tél körülményei között. A munkálatokra közbeszerzési eljárással pályáztatott cég már n eki is látott a javításoknak: mindkét épületből naponta szapora kopácsolás hallatszik ki, az elhanyagoltabb konzulátusi épületre új esőcsatornák kerültek, a belső helyiségeket takarítják ki a szeméttől, a faltörmeléktől, vezetékeket cserélnek, az udvaron s űrű építkezési nyomok. A főkonzuli rezidencia nagyjából használható állapotban van, s ha minden jól megy, az első pár hónap elegendő lesz ahhoz, hogy a tényleges konzuli tevékenységhez is megteremtődjenek a megfelelő feltételek. A szerződés szerint a konz ulátus épületének belső munkálatai február 20ig eltartanak, a külső munkálatokat pedig április 30ig kell befejeznie a kivitelezőnek. A belső munkálatok mellett a külső felújítás során két autó számára építenek garázst, illetve kicserélik a patinás, de me grongálódott, foghíjas kovácsoltvas kerítést. Jelenleg a konzulátust kiszolgáló magyar személyzet számára keresnek megfelelő bérlakásokat, hiszen nagyon fontos, hogy az intézmény megnyitása ne csak formális, hanem tényleges legyen. Olyan esemény ez a szék elyföldi városka életében, amihez hasonlót eddig talán csak kétszer élt meg: először 1968ban, Románia legutóbbi közigazgatási felosztásakor, mikor is nagy harcok árán az újonnan létesült Hargita megye központjává lett, és egy sor addig számára ismeretlen intézmény meghonosításával elindult az urbanizáció útján. A második, Csíkszereda sorsát befolyásoló történés a SapientiaErdélyi Magyar Tudományegyetem helyi karainak idetelepítése volt, s ennek révén a város magyar képzést biztosító egyetemi központtá vál t a székelyföldön. Az immár elérhető közelségbe került főkonzulátus nem csupán a külképviseletek komolyságához illő diplomáciai rangot kölcsönöz majd Csíkszeredának, hanem fontos régióközponttá avatja, ahol - amíg csak szükség lesz reá, és ennek végső hatá ridejét az uniós csatlakozási folyamatok kuszasága, mindinkább átláthatatlanná válása egyre csak kitolni látszanak - a magyarországi munkavállaláshoz, tanuláshoz szükséges formaiságokat otthonosabban intézheti a székelyföldi ember, megkímélve őt a Bukarest be, vagy a Kolozsvárra bumlizás fáradalmaitól. Immár csak egyismeretlenes egyenletté zsugorodott a főkonzulátus kérdése: nem tudni, ki fogja vezetni majd az intézményt. A sajtó több nevet is is valószínűsített, köztük elsőként a Szabó Béláét, a Határon T úli Magyarok Hivatalának jelenlegi elnökéét, aki már dolgozott a bukaresti magyar nagykövetségen, s ha nem is hivatalosan, de a közelmúltban egy nemzetközi rendezvény keretében "bemutatkozott" Csíkszeredában. De talán ez a kérdésnek az a része, ami így is, úgy is megoldódik. Ha konzulátus lesz, főkonzul is kerül. Cseke Gábor (a szerző költő és hírlapíró)
