Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-24
3 kiírt pénzeit” – mondta el lapunknak Veres Valér, a Babes – Boly ai Tudományegyetem magyar tagozatának háttérintézményeként megalakult Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) vezetője − „A Sapientia azért kapott 100 millió forintot a magyar nyelvű tan- és háttérintézményei támogatására rendelkezésre álló 130 millió fo rintból, mert a magyar költségvetés megvonásokat írt elő, ezzel a pénzzel pedig ki kellett egészíteni az Erdélyi Magyar Tudományegyetem költségvetését” − mondta Székely István, a Szülőföld Alap Oktatási, Kulturális, Szociális, Egyházügyi és Média Kollégium ának alelnöke (Új Magyar Szó) S ZERBIA és M ONTENEGRÓ - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA A Szölőföld Alaptól a nemzeti vízumig − „Egymilliárd forintos Szülőföld Alap, könnyített állampolgárságmegszerzési folyamat és nemzeti tartózkodás i vízum” – ezek a magyar kormány nemzeti felelőség programjának legjelentősebb pontjai, és ezekről tartott beszámolót Varga Imre, a Magyar Köztársaság szabadkai főkonzulja Újvidéken, telt ház előtt (Vajdaságma.info) Koszovó búcs úzik − Koszovó tiszteleg volt elnöke előtt. A parlament előcsarnokában ravatalozták fel Ibrahim Rugovát, hogy a székváros és a tartomány lakossága leróhassa kegyeletét a függetlenségi küzdelem jelképévé vált államférfi előtt. Szünet nélkül vonulnak az emb erek a koporsóhoz, az utcán pedig a zimankós idő ellenére is nagy tömeg várakozik türelmesen, hogy bejusson a parlamentbe (MN 11.o.) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Újraindítanák az uniós "motort" − Francianémet csúcs királyi dís zletek között − Versailles, a francia királyi udvar adott otthont hétfőn késő délután a francia köztársasági elnök és a német kancellár asszony nem hivatalos, informális csúcstalálkozójának. A találkozó apropója az a régi, történelmi kapcsolatokat bemutat ó kiállítás, amely Auguste Le Fort (16701733), egykori szász választófejedelem és lengyel király mintegy 300 használati tárgyát (köztük ékszereket, bútorokat, kristálypoharakat és edényeket) mutatja be. A választófejedelmet annak idején XIV. Lajos is töb bször fogadta Versaillesban (Nsz 11.o.) Agyelszívás kedvezményes vízummal − Az unió új, hétéves közösségi költségvetésében arányaiban már többet - bár az Egyesült Államok, Japán vagy akár Kína ráfordításaihoz viszonyítva még mi ndig keveset - fordítanak a kutatásfejlesztés támogatására. Bár a közösség versenyképességét döntően az befolyásolja, hogy az egyes tagállamok mennyit áldoznak erre a célra, az EU igyekszik megadni minden lehető segítséget, a többi között az európai agyel szívó, illetve "agyvisszaszívó" programok meghirdetésével. Ez már csak azért is szükséges, mivel a kontinensen egyre kevesebb fiatalt vonzanak hivatásszerűen a természettudományok (Nsz 17.o.) A civilizációk önmagukat emésztik fel - Európa katasztrofális demográfiai helyzetét az unió vezetői a bevándorlással kívánják megoldani − „A jelenlegi demográfiai tendenciák mellett a mai európai bennszülött lakosság két évszázad alatt gyakorlatilag kihal, és a jelenlegi Európai Unió – még a bevándorlás fokozatos la ssulása, sőt 2050től való