Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-21
13 „Áruló szemét” A kassai kormányprogramot – amely többek között a magyar- és németellenes politikának biztosított jogi hátteret – 1945. április 5én hirdették ki. A dokumentum leszögezte: „Azok a szörnyű tapasztalatok, amelyeket a csehek és szlová kok a német és a magyar kisebbséggel szereztek, amely kisebbségek túlnyomó többségükben a köztársaság ellen irányuló hódítás eszközei lettek […], az új Csehszlovákiát mély és tartós beavatkozásra kényszerítik.” A dokumentum kimondta a magyarok és a németek megfosztását a csehszlovák állampolgárságtól, a két nemzetiség birtokában lévő földterületek elkobzását, a német és a magyar iskolák bezárását. Benesnek a kassai kormányprogram szellemiségében fogant hírhedt elnöki dekrétumai a legkülönbözőbb jogsértő int ézkedéseket léptették életbe a magyarokkal szemben, amelyek a sárga csillag viselését és az utazás tilalmát leszámítva gyakorlatilag semmiben nem különböztek az 1941ben kiadott tisói „zsidó kódexben” szereplő passzusoktól. (Az utazási szabadság megvonása ugyanis jogi gátat jelentett volna a kitoloncolások végrehajtásakor.) Benes 1945. május 9én, a győzelem napján kijelentette: „A németek és magyarok túlnyomó részének el kell tőlünk mennie. Ez végérvényes elhatározásunk. […] Népünk már nem élhet németekkel és magyarokkal közös hazában.” Noha Eduard Benest a kiűzetési politika emblematikus személyiségeként örökítette meg az utókor, a tiszta szláv állam ideáját a csehszlovák kommunisták is évekkel azelőtt magukévá tették. A moszkvai emigrációban tevékenykedő Csehszlovák Kommunista Párt 1944 májusában felvetette az ország magyartalanításának gondolatát. Klement Gottwald, az emigráció vezetője 1944. május 11én a moszkvai rádióban kijelentette: „Nincs messze az a pillanat, amikor megkezdődik hazánk megtisztítása a német és magyar áruló szeméttől.” Ugyanő mondta egy évvel később: „A németeket és a magyarokat, akik olyan súlyosan vétettek nemzeteink és a köztársaság ellen, megfosztjuk állampolgárságuktól és szigorúan megbüntetjük.” Elvtársa, Gustav Husak a Szlovák Kommunista Párt 1945. februári konferenciáján a magyarlakta déli területeket ősi szlovák földként definiálta, a pozsonyi Pravdában pedig kifejtette: az úgynevezett fasiszta magyarokat gyűjtőtáborokba kell zárni, mert „nyugtalanítják a békés magyar lakosság ot”, az általuk elhagyott földekre az északi vidékekről szlovákokat kell telepíteni. A kommunista Viliam Siroky 1945. augusztusi zsolnai beszédében így fogalmazott: „Mivel a legsúlyosabb pillanatban elárulták a köztársaságot, népünk már a fölszabadító harc idején határozottan követelte, hogy a németeket és a magyarokat telepítsék ki a köztársaságból, hogy a Csehszlovák Köztársaság erős szláv állam legyen.” A baloldal egyetemes történetében rendhagyó az a nyílt elvi és gyakorlati következetesség, ahogy a cse hszlovák kommunisták az osztályparadigmát nemzetire cserélték. A Szlovák Kommunista Párt elnöksége 1945. május 18án kizárta soraiból a magyar nemzetiségűeket, a pozsonyi Pravda ugyanebben a hónapban levette fejlécéről a „Világ proletárjai, egyesüljetek!” feliratot. A csehszlovák kommunisták a magyar testvérpárttal való tárgyalások során is nyíltan érzékeltették, hogy kisebbségi kérdésben nincs helye a testvéri szolidaritásnak. Az MKP központi vezetőségének 1946. május 17i ülésén Rákosi Mátyás a következők éppen idézte vissza a történteket: „… mikor Csehszlovákiában voltunk, és igyekeztünk a Magyar Kommunista Párt vonalát a szlovákiai magyarok kérdésében a csehszlovák kommunista párttal azonos nevezőre hozni, akkor nyugodtan azt a tippet adták nekünk, hogy m i támadjuk a Cseh Kommunista Pártot, ők pedig támadni fogják a Magyar Kommunista Pártot. Mi ezt az elméletet elutasítottuk.” A kiűzetések a Felvidéken „suba alatt” már 1945 kora tavaszán megkezdődtek: magyarok tízezreit zavarták el lakóhelyükről a hatóságo k és a szovjetek hallgatólagos beleegyezésével. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) nyomására végül a budapesti kormány hozzájárult ahhoz, hogy Csehszlovákia annyi magyart telepíthessen ki, ahány szlovák önként át kíván települni Magyarországról. Az e rről szóló lakosságcsereegyezményt 1946. február 27én írták alá Budapesten. Összefogás a csehekkel? A dokumentum egy vesztes és egy győztes ország viszonyát tükrözte, abban a kényszerkitelepítés gyakorlata állt szemben az önkéntesség elvével. A csehsz lovák kormánynak fél év állt rendelkezésére az áttelepítendő magyarok kiválasztására. A magyarországi szlovák kisebbség köreiben ugyanakkor szabad propagandatevékenységet fejthetett ki a Csehszlovák Áttelepítési Bizottság. Magyarország rossz gazdasági hely zete, a tetőző hiperinfláció kedvezett a bizottság számára. A dokumentumban foglaltakon túl Csehszlovákia további 200 ezer magyar egyoldalú kitoloncolásának igényét is fenntartotta magának. Az 1948 júniusában lezárult lakosságcsere eredményeként végül 77 e zer felvidéki magyar került az anyaországba, illetve 60 ezer magyarországi szlovák a Felvidékre. 1946. június 17én látott napvilágot az úgynevezett reszlovakizációs rendelet, amelynek értelmében
