Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-18
20 gázháborút megelőzően ez volt a Kreml egyes számú célja – mind a rövid távú gazdasági szempontok miatt, mind az Ukrajna feletti ellenőrzés visszaszerzésének reményében. vissza Véget ér Nastase politikai karrierje? Magyar Nemzet 2006. január 18. Szerző: Pataky I stván Fennállásának legsúlyosabb válságát éli a jelenleg ellenzékben lévő román Szociáldemokrata Párt (PSD), miután Adrian Nastase és több baloldali politikus is korrupciós ügybe keveredett. A volt miniszterelnök a minap lemondott a párt ügyvezető elnöki posztjáról is. Január első napjaiban tört ki a politikai botrány Bukarestben, mert Nastase vagyonnyilatkozatából kiderült: egy év alatt egymillió dollárral gyarapodott vagyona. A bevallás szerint a pénzeső az Egyesült Államokban élő nagynéni jóvoltából hu llott az exminiszterelnök feleségének ölébe örökség gyanánt. A gazdag rokonról kiderült, 91 éves korában kezdett hozzá vagyona gyarapításához egy 2500 négyzetméteres terület megvásárlásával, akkori árán 156 dollárét. A hasonló jellegű „örökség” nem új kele tű a román posztkommunisták körében, több PSDképviselő is így gazdagodott meg az utóbbi években. Adrian Nastasét tegnap meghallgatta a korrupcióellenes iroda is. Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök felszólította a PSD vezető politikusát, mondjon le ház elnöki funkciójáról. vissza Homályos megkövetés Magyar Nemzet 2006. január 18. Szerző: Somogyi Mátyás Jirí Paroubek cseh kormányfőnek a felvidéki magyarok megkövetését célzó levele homályos értelmezéseket tartalmaz, s íg y nem tekinthető a helyes irányba tett lépésnek – írja Bohumil Dolezal a Mladá fronta Dnes tegnapi számában. A deportált magyarok a második világháború előtt nem a mai Csehország területén éltek. Túlnyomó részük olyan magyarlakta területen élt, amelyet Cse hszlovákia kérésére stratégiai okokból csatoltak az új államhoz. Ezek az emberek a magyar politikai nemzet részének tekintették magukat, s az új „csehszlovák” nemzeti államhoz semmi sem kötötte őket. Ezen senki sem csodálkozhat, és ezért senki sem büntethe ti őket – írja a politológus, utalva arra, hogy a két világháború közötti Magyarország nem totalitarius állam, hanem erős autoritatív elemekkel bíró alkotmányos monarchia volt. Ez az ország 1940ig nem volt Németország szövetségese, ezt az országot a német ek 1944ben megszállták. A Benesdekrétumokban említett „kivételek” – nagyon ritka esetektől eltekintve – nem vonatkoztak a deportáltakra, ami nem a szlovákiai magyarok, hanem az elnöki dekrétumok és a cseheknek e dekrétumok megváltozhatatlanságához való t úlságos ragaszkodásának a problémája – véli Dolezal. vissza Győztünk: nem épül erőmű a Dráván Magyar Nemzet 2006. január 18. Szerző: Gulyás J. Attila Nem épít újabb erőművet a Dráván Horvátország. Ezt Bozo Biskupic, a szomszéd ország kulturális és természetvédelmi minisztere jelentette be a napokban Zágrábban – közölte lapunkkal a Dráva Szövetség elnöke. Toldi Miklós magyar, szlovén, osztrák és horvát környezetvédőkkel vett részt egy zágrábi tanácskozáson, és mint elmon dta, ott jelentette be déli szomszédunk kulturális minisztere a természetvédők számára jó hírt. – Amiként a folyó magyar oldalán, odaát is védetté nyilvánítanák a Dráva környékét, és egy regionális parkot alakítanának ki. Szóba jöhet az is, hogy Horvátorsz ág és hazánk közös pályázatot nyújtson be az Európai Unióhoz egy, a határokon átnyúló regionális parkhoz – mondta lapunknak Toldi Miklós. A Dráva Szövetség elnöke emlékeztetett: ez idő szerint Ausztriában 12, Szlovéniában 8, Horvátországban három vízi erőm űből nyernek elektromos áramot. A Novo Virjénél tervezett drávai helyett állítólag a Száván épül majd erőmű, amely a környezetvédők szerint nem ütközik nemzetközi vízjogi akadályokba. Lapunk kétkedő felvetésére, hogy belenyugszike az újabb drávai erőműter v elvetésébe a horvátországi vízügyi lobbi, Toldi Miklós azt válaszolta: a szomszéd ország kulturális miniszterének bejelentése minden bizonnyal a kormány állásfoglalását jelenti. Egyébként pedig Kapronca-