Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-17
15 magyarokra és lengyelekre is kiterjesztette, de a jelek szerint minderről Václav Klaus köztársasági elnök semmit sem tudott. Mindezzel együtt Csehország legalább a z első lépéseket megtette az ügyben, míg Szlovákiában egyelőre hallani sem akarnak hasonló gesztusról. Kocsis László Attila, a csehországi kisebbségek védelmével foglalkozó Együttélés Politikai Mozgalom elnöke még novemberben írt levelében tetszését feje zte ki a cseh kormány szudétanémetekkel kapcsolatos gesztusa miatt, emellett viszont megjegyezte azt is, hogy nemcsak a németeket, hanem a magyar és a lengyel kisebbséget is érték atrocitások 1945 után. A cseh külügyminiszter, Jirí Paroubek válaszlevelében utólag bocsánatot kért a magyaroktól és a lengyelektől is. A csehországi nemzeti kisebbségek érdekeit védő szervezet elnöke a miniszterelnök fent említett válaszlevelét az MTI prágai irodájának a rendelkezésére bocsátotta: „A bocsánatkérés nem csak a néme t nemzetiség tagjaira vonatkozik. Nyilvánvaló, hogy az állampolgárok megcélzott csoportjába tartoznak a magyar és a lengyel nemzetiségű állampolgárok is” – írja Paroubek, hozzátéve, hogy a kormány nem tervez e téren anyagi kárpótlást. Nem tagadható, hogy Szlovákiának is lenne tennivalója e téren, hiszen nagyon sok állampolgárt kényszermunkára hurcoltak, kitelepítettek. Ennek ellenére a szlovák kormány a csehekhez hasonló lépéseket nem tervez. Az általunk megkérdezett szlovák politikusok elmondták, hogy a szomszédos országban nincs ilyen jellegű politikai akarat és a választások előtt biztosan nem várható ilyen gesztus. „A cseh kormányfő lépését nem kommentáljuk, arról pedig nincs információm, hogy a szlovák kabinet hasonló bocsánatkérést tervezne” – szöge zte le az egyik szlovákiai napilap érdeklődésére Martin Maruška kormányszóvivő. A lap értesülései szerint Csáky Pál a cseh gesztust európai polgárhoz méltó megnyilvánulásnak tartja, és többször is felvetette már ezt a témát, de a szlovák kabinet nem reagál t pozitívan a témára. Sólyom László a napokban Prágában tett látogatása során kijelentette, hogy a Benesdekrétumok a csehmagyar kapcsolatokat nem befolyásolják, és a bocsánatkérés pedig, „esély arra, hogy lecsillapítják a politikai és az emberi kedélyek et ebben az ügyben.” E témával kapcsolatosan Václav Klaus, cseh köztársasági elnök más véleményen van, és egy csütörtöki sajtótájékoztatón kijelentette, hogy ő csak a szudétanémetektől kért bocsánatot és Paroubektől magyarázatot vár arra, miért nem tájékoztatta őt a fent említett levélről. vissza Országos cselekvési tervet ké szítenek Új Magyar Szó 2006. január 17. A megyei szervezetek felvetései alapján elkészítik az RMDSZ idei, megyei szintű célkitűzéseket is magában foglaló országos cselekvési tervét. A döntést a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának (TEKT) hétvégi, a Sze ben megyei Báznán tartott ülésén hozták. A tanácskozást követően Markó Béla szövetségi elnök kifejtette, az RMDSZnek igaza volt, amikor az infrastruktúra évének nyilvánította az idei évet, a területi szervezetek vezetői ugyanis megerősítették, hogy a magy ar közösségek számára alapvetően fontos a helyi infrastruktúra fejlesztése. A TEKT tanácskozásán az RMDSZ idei prioritásait tekintették át. A szervezetek képviselői mellett a megbeszélésen részt vett Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető el nök, Borbély László megbízott középítkezési és területrendezési miniszter, Winkler Gyula külkereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter, valamint Kelemen Hunor, a Szövetségi Egyeztetõ Tanács (SZET) elnöke is. Markó elmondta, az idei teendők felleltározása mellett az RMDSZvezetők feltérképezték azt is, miként lehet a szövetség kormányzati és önkormányzati eszközeit az erdélyi magyarság érdekében a leghatékonyabb módon kamatoztatni. Jelentős hangsúllyal került szóba az oktatási rendszer, különösen az anyanye lvű oktatás kérdése, valamint a kisebbségi törvény, ezen belül pedig a kulturális autonómia kérdése is - mondta az elnök, aki úgy vélte, a tanácskozás az RMDSZ helyzetének elemzésére is alkalmat adott. vissza Politika, kul túra, állam... Új Magyar Szó 2006. január 17. Szerző: Bíró Béla