Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-17
10 csak az Európai Bíróság jogosult. Másik az uniós jognak az új tagállam földterületére irányadó szabálya. Ez a kiterjesztő jogértelmezésből ered: jogilag a (bármely rendeltetésű) föld tőkének minősül, így tulajdo na és használata osztja annak jogi sorsát. Mivel az EU legfőbb vívmánya a tőke szabad mozgása, amely alkotmányosan is maga alá rendeli a többit (az áruk, a szolgáltatások és a személyek szabad mozgását), a földre az RSZ 56 – 57. cikkeit kell alkalmazni. Ezér t nemcsak a tőke, hanem a föld szabad áramlásának (mobilitásának) bármely korlátozása is tilos mind a tagállamok, mind más országok viszonyában. Mi a kétféle jogalap – az RSZ 295. és 56. cikk – döntő különbsége a régi és új tagállamok földjének sorsában? A tizenötök és Málta önrendelkezését az RSZ nem csorbítja: uniós külföldinek csak a nemzeti elbánást kell megadniuk. A belső jog így csaknem kizárja a külföldi földtulajdonszerzést, mert az agrár üzemszabályozás szigorú feltételeket szab a gazdálkodónak. (L etelepedettség, személyes földművelés, szakképzettség, birtokmaximum stb.) A nemzeti önrendelkezést őrző birtokpolitika évtizedek óta sikeres: a tizenötök éves földforgalma a földalap egy százalékát sem éri el, amin belül a külföldi földszerzés elenyésző. Ellenben az RSZ 56. cikke nemcsak az állam területi önrendelkezését zárja ki, hanem – a nemzeti elbánáson túl – nemzetközi kiváltságot követel a tőkeszabadságnak. (Lásd az Európai Bizottság jogértelmezését: a tőke szabad áramlásának mind a diszkriminatív, mind a nem diszkriminatív korlátozása tilos.) Az intézmény egésze még hatályba sem lépett, de földviszonyaink másfél évtizedes története bizonyítja, hogy e rendezés a földtőke eredeti, külföldi elsajátítását szolgálja. A tőkeszabadságnak az idegen állam fö ldjére is kiterjesztett, feltétlen elsőbbséget és uralmat szavatoló igénye a közösségi jogon belül durva jogfosztás az EU új tagjai terhére. Emellett szöges ellentétben áll a külföldi tulajdonszerzés nemzetközi gyakorlatával. Ennek mindhárom modelljét az á llam szuverenitása határozza meg. Ahol az teljes, a föld csak az államé (a koronáé) lehet (így a brit, a holland, az izraeli jogban), míg a földpiac igényeit a tartós vagy örök (haszon)bérlet elégíti ki. Máshol a föld forgalomképes, de csak az állampolgáro k javára. (Így az USAban Alabama, Iowa, Minnesota, Missouri kizárja a külföldi földtulajdont, Indiana és Nebraska pedig azt csak öt évre engedélyezi. A kanadai Alberta és Manitoba azt kilenc hektárra korlátozza.) A másik modellnél az állam a szuverenitása önérdekű korlátozásával él: földpiacát nem zárja el a külföldiektől, de azok csak a szigorú kölcsönösség és viszonosság esetén vehetnek földet, ha ugyanezt a vevő állama is szavatolja az idegen állampolgárnak. (A jogállamok zöme és az EU tizenötök.) A har madik modellnél már nincs állami szuverenitás: az formális, vagy megszűnt, helyette a tőkeérdekek az államot a külföldi földtulajdonszerzés korlátlan biztosítására kényszerítik. A világban e modell a régi és új gyarmatokra jellemző. Mivel jár – címszavakba n – a magyar földre az állam önrendelkezésének megszüntetése? Létfeltételeinknél a közérdek megsemmisítésével. Nincs többé közhatalom, amely tehetne a nagybirtokrendszer visszaszorítása, a vidék és az életminőség megőrzése, a drámai népességfogyás megállít ása, a – globális éghajlatváltozással járó – milliós tömegű, idegen beözönlés kezelése, a földvesztés okozta kulturális és társadalmi bomlás megelőzése, a magyarság etnikai felmorzsolásának fékezése érdekében. Olyan jövőkép ez, amely rövid történelmi távon belül is felszámolja nemzeti megmaradásunk esélyeit. Az EU kétarcúsága, a centrum és a periféria tőkeérdekeknek alávetett szembeállítása, a keleti térséget sújtó kettős mérce, így mezőgazdaságuk elsorvasztása, gazdáik másod- vagy negyedrendű polgárként ke zelése stb. már a keletiek közös sorsa, amely azonban túlélhető. Nem így a földkérdés. Az EU – hallgatólag, polgárait meg sem kérdezve – a kétféle jogalapot, a földre az állam önrendelkezését, másfelől annak kizárását a birodalom tartópillérének szánta. Jo gilag ez szilárd, végleges és átlátható alapállás: a tizenötök földjüknél nem vetik magukat alá az RSZ 56. cikkének, mert a rendezésnek nincs visszamenő hatálya, amúgy is az EU beavatkozását földviszonyaikból alkotmányosan kizárták. Emellett minden állam e gyénileg szerződik az unióval (lásd a 2004ben belépett, parányi Málta szuverenitása megőrzését), így a tizenötöknek semmi közük hozzá, hogy a keleti belépők lemondtak szuverenitásukról. A kettősség azonban a földügyben a jogegyenlőség feladását és az alap érdekek olyan ütközését intézményesíti, amit az EU rendszere – megfelelő kiigazítások nélkül – még középtávon sem viselhet el. Hogy is jöhetne szóba – legalább együttélési minimumként – a szolidaritás, az együtt, egymásért lejáratott szólama, miközben az E U gazdag országai (amelyek közül 1945 előtt néhány a világ gyarmatbirodalmának 80 százalékát uralta) megőrzik földjükre a nemzetállami szuverenitást, hogy tőkéseik az attól megfosztott, gazdaságilag tönkretett keleti tagállamokat – földjük megszerzésével i s – gyarmati sorba taszítsák? Ha 2006 a hazai politikában a változások éve lesz, úgy a társadalmi cselekvésnek elsőként itt, a föld- és génügyben kell intézményi megoldást találni. A politikai döntéshozót pedig annak nemzeti érdekű érvényesítésére kényszer íteni. vissza A szerző az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi docens
