Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-16
15 faluban, városkában kihez fordulhatunk további segítségért, útmutatásért. Simon Attila kifejtette: hisznek abban, hogy az anyaországi magyarság éppúgy felfedezi a Délvidék szépségeit és vendégszerető lakóit, mint ahogy Erdély esetében történt a nnak idején. vissza Autonómiát kér a szerbiai albánság 2006. január 16. (9. oldal) Sebestyén Imre Különleges jogállást követel magának a délszerbiai albánság. Presevo, Bujanovac és Medvedja önkormányzati képviselői együttes ülésükön fogadták el az erről szóló politikai platformot, amely az autonómián kívül egyéb követeléseket is tartalmaz. A legfontosabb ezek közül a hadsereg és a rendőrség kivonása a három albán többségű járásból, a helyi albánokból álló határrendőrség felállítása s ezzel összefüggésben a katonai szolgálat megszüntetése számukra. A területi önkormányzatnak lenne külön igazságszolgáltatása, rendőrsége, oktatási rendszere, hatáskörébe tartozna a gazdaság és a kultúra f ejlesztésének tervezése. Az okmány tartalmazza az albán nyelv és nemzeti jelképek hivatalos használatának jogát. A terület nevének megváltoztatását is kezdeményezik: presevói völgy helyett legyen KeletKoszovó, ami egyben utal egy másik törekvésükre is, h ogy csatlakozzanak Koszovóhoz, amellyel már most különleges kapcsolatokat építenének ki. Követelik még az albánok ellen elkövetett gyilkosságok kivizsgálását, a politikai foglyok kártalanítását. Belgrád mindezeket a követeléseket irreálisnak tartja. Szerin te ezek sokkal inkább taktikai célokat szolgálnak a közeljövőben várható Koszovótárgyalások előtt. vissza Timosenko támadásban 2006. január 16. (9. oldal) Munkatársunkt ól Folytatódik Ukrajnában a belpolitikai válság, miután az ellenzék visszaverte Juscsenkóék ellentámadását. Julija Timosenko ezek után kijelentette, célja egyértelműen a kormányfői poszt, hiszen az elnöknek alig marad több joga, mint egy vállalatvezetőnek . A Juscsenkóval szakító politikus „narancsos” híveinek megnyugtatására nyugatukrajnai körútra indul, ahol egyébként több helyen tüntetéseket szerveztek az elnök támogatására. Viktor Juscsenko eközben az Ukrinform jelentése szerint több csatornán elhangzo tt beszédében az egyoldalú energiafüggőség öt éven belüli megszüntetését hirdette meg. Az orosz – ukrán viszony feszült voltát jelzi ugyanakkor egy újabb incidens. Az ukrán hatóságok lefoglalták az orosz feketetengeri flotta kezelésében lévő egyik jaltai vi lágítótornyot. Moszkva ezt törvénytelennek tartja, míg Kijev úgy véli, hogy az orosz flottának sohasem volt jogalapja a létesítményre. Az orosz feketetengeri flotta nem fogja megengedni újabb vízrajzi objektumainak elfoglalását – hangsúlyozta Igor Digalo, az orosz flotta parancsnokának szárnysegédje. vissza Nemzeti vízum: Néhány száz érdeklődő − "Nagyszülők okmánya" A Magyar Rádió Tizenhat óra összeállításából kiderült, hogy az illetékes konzulátusokat egyelőre nem rohamozták meg a nemzeti vízumot igénylők. Varga Imre, a szabadkai főkonzulátus vezetője szin tén néhány száz érdeklődőről számolt be. A konzul szerint a korábbiakhoz képest könnyítést jelent a vízum a határon túliaknak. Szerinte különösen a nyugdíjasok számára vált elérhetőbbé a huzamosabb anyaországi tartózkodás. Ungváron néhány százan érdeklődte k az újfajta engedély bevezetése óta – mondja Nagy Attila, a Magyar Köztársaság konzulja. Elmondása szerint az eltelt idő rövidsége miatt nem alkotható még teljes kép a nemzeti vízummal kapcsolatos kárpátaljai igényekről. Ehhez el kell telnie egypár hónapn ak. Avarkeszi Dezső bevándorlási kormánymegbízott is egyetért azzal, hogy a beutazási engedély elsősorban a nyugdíjasok körében lesz népszerű, ugyanis az okmány nem jogosít magyarországi munkavállalásra. Az előzetes felmérések szerint a vízumot várhatóan t öbb ezren igénylik majd, főleg Ukrajnából, Szerbiából és Montenegróból. Januártól speciális nemzeti vízumot, legfeljebb öt évig érvényes tartózkodási engedélyt kaphatnak négy szomszédos állam polgárai. A dokumentum főként a magyar nemzetiségűeknek könnyíth eti meg a kapcsolattartását Magyarországgal.