Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-14
17 Szövetségei elhagyták, az unió nem pénzeli rendsz erét és a tengerentúlról is csak ígéreteket kapott – melyek, ha tényleg voltak CIAbörtönök az országban, túl sokba kerültek. A forradalom egyszer sikerült, miért ne sikerülne újra? Viszont elnökként hatalmat támadni nehéz. Vagy mégis? Van a legendás, fo rradalmár elnök, akit elárultak hívei, és hiába akar ő jót, ha a régi rezsimből megmaradt parlament nem hagyja. Van tétje a kormány menesztésének? A parlament újat nem választhat, ha Juscsenko újat nem jelöl. Ügyvezetőként Jehanurovék ugyanúgy hozzáférnek az állami forrásokhoz – ami választások előtt azért nem mellékes. Meg lehet persze megtámadni a parlament döntését, mondván, az alkotmányellenes. Nem az, de ha az lenne, akkor sincs, aki megítélje, az alkotmánybíróság ugyanis nem határozatképes, új tagokat meg csak a Ráda választhat. Nem fog. A januári módosítás miatt azonban most a parlamentet sem lehet feloszlatni. Forró patthelyzet a választásokig. Amit mindenki előnyösnek tart. Ki nyer márciusban? Ki kalkulált jobban? Jehanurov szerint a szláv népléle k az ártatlan vesztest részesíti előnyben. Vane, akit annak fog tartani tavasszal az ukránok zöme? Talán tényleg célravezetőbb a kijevi slágerlistákat sokáig vezető Medhed együttes zenéjének értelmezése felől megközelíteni a kérdést. vissza Papíron bűnös vagyok Magyar Hírlap 2006. január 14. Szerző: Molnár Norbert Papíron bűnösök vagyunk. De a gyakorlatban nem. Senki sem kezeli a magyarokat Szlovákiában bűnösként, még a magyarzabáló Ján Slota sem, ő csak egyszerűen utá l bennünket Megölték a nagyapámat. Nem most, évekkel ezelőtt. Akkortájt nagyon fájt, de mostanra valahogy elült bennem a történet. Brutális módon gyilkolták meg, még a plafon is véres volt. Már halott volt, amikor még a biztonság kedvéért szétverték a fejét. (A szlovák azt mondja: istota je gulomet; szó szerint annyit tesz: a golyószóró a biztonság.) Három fiatalkorú követte el a gyilkosságot. Részt vehettem volna a per tárgyalásán, de nem akartam őket látni. Nem érdekeltek. Nem kívántam, hogy halálnak halálával haljanak, de még csak azt sem, hogy különös módon bűnhődjenek. Sittre vágták őket, de fogalmam sincs, mennyi időre. Állítólag háromnégy éveket kaptak. Közhely, de a nagyapámat úgysem tudják visszahozni, így a börtönbe zárásukat nekem csak egy do log indokolhatja: addig sem csinálhatnak másokkal ilyet. Valami hasonlót érzek akkor, amikor a Benesdekrétumokról esik szó. Valahogy nem érintenek, pedig papíron rám is vonatkoznak. Kollektíve bűnös vagyok valamiért, amiről nem tehetek. Sőt a szüleim sem tehetnek róla. Bűnös vagyok valami miatt, ami akkor történt, amikor apám és anyám még meg sem született. (A már említett nagyapám pedig inkább szlovákként jött a világra, de sikeresen elmagyarosították. Persze ő is kollektív bűnös lett ezáltal.) Az ilyen helyzeteket szokták gesztusokkal gyógyítani. Gesztushoz pedig nagyvonalúság kell. Nagyvonalúságot pedig csak attól lehet elvárni, akinek benne lakozik a zsigereiben. Nagyvonalúságot nem lehet ráerőltetni valakire, ez olyan, mint a hallás: vagy hamis vagy, vagy nem. Másként: jól lehete lakni gesztusokkal? Segíte rajtunk egy gesztus? Vagy kettő? Rajtam nem, és azt hiszem, senkin sem. A csehek miniszterelnöke, Jirí Paroubek nagyvonalú tudott lenni, elnézést kért azoktól a szlovákiai magyaroktól is, akik harc os antifasiszták voltak, és lojálisak maradtak az egykori Csehszlovákiához. Államfőjük, Václav Klaus mindig is kicsinyességéről és idegengyűlöletéről, pontosabban feltétel nélküli csehimádatáról volt híres, ennek megfelelően kérte számon Paroubeken a geszt ust. Szlovákiában tök mindegy, hogy gyakorlati vagy látens nacionalista politikusról, vagy éppen az ilyen nüánszoktól mentes politikusról van szó, meg sem fordul egyik fejében sem, hogy nagyvonalúság is létezik a világon. Így tehát papíron bűnösök vagyunk . De a gyakorlatban nem. Senki sem kezeli a magyarokat Szlovákiában bűnösként, még a magyarzabáló Ján Slota sem, ő csak egyszerűen utál bennünket, mert ilyen kollektív emlékezetet örökölt, amiről nem ő tehet. A gyakorlatban a szlovákiai magyaroknak meglehe tősen bő nyelvi, oktatási, kulturális és egyéb jogaik vannak. Ha bűnösként kezelne bennünket az állam, ezek a jogok valószínűleg nem járnának nekünk. Most el lehet azon vitatkozni, hogy ezek a jogok elégségeseke vagy sem, de az is tény, hogy a szlovákiai magyarok nagy része nem él a jogaival; többségük nem fordul anyanyelvén azokhoz az önkormányzatokhoz, amelyeknél erre lehetősége van, egy részük szlovák iskolába íratja gyermekeit, legtöbbjük nem jár magyar kulturális eseményekre, és még sorolhatnám. Azoko n, akiknek vannak jogaik, de nem élnek vele, segíteneke a gesztusok? Én élek a jogaimmal, de rajtam nem segítenek a gesztusok. Mert nem érdekelnek. Mert nem lehet velük jóllakni, és nem érzem magam jobban tőlük, még akkor sem, ha szívből jönnek. Akkor me g egyáltalán nem, ha kierőszakoltak. Valójában tőlem senki ne kérjen elnézést, mert nincs miért. Nem éltem akkor, amikor preventíve
