Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-14
8 Szabó Péter: A második világháborús magyar hadtörténeti szakirodalomban nagy aránytalanságok vannak: míg a Donkanyarban történt eseményekről rengeteg feldolgozás, memoár jelent meg, addig az 1941es, ill etve az 1944 – 45ös magyar vonatkozású hadműveletekről alig, még visszaemlékezések sem igen. Illésfalvi Péter: A kulcskérdés a terület, amelyet a trianoni békediktátum során Romániának juttattak, illetve amelynek egy részét 1940ben a második bécsi döntésse l visszaadták Magyarországnak. Évtizedeken át problematikussá tette e kérdés elemzését mindaz, ami 1940 és ’44 között ÉszakErdélyben történt a magyar fennhatóság alatt: hogy a visszacsatolást mennyire várta a magyar közvélemény; hogy mi történt a bevonulá s során, és hogy miképpen integrálták e régiót az akkori Magyarországba. Valóban szűkös a szakirodalom. Ha felütünk ma használatos könyveket, kevés adatot találunk a témáról; például egy középiskolai történelmi atlasz esetében, amely egyébként színvonalasn ak mondható, azt tapasztaljuk, hogy a második világháborús Magyarországot ábrázoló térképről hiányzik az ország délkeleti csücske, azaz a Székelyföld. Ez sokat elárul arról, milyen álláspontok uralkodtak nálunk hosszú ideig. Szabó Péter: A tudományos feldo lgozást az is hátráltatta, hogy míg az 1942 – 43as eseményekről megvannak a korabeli hadi okmányok, a későbbi magyar vonatkozású hadműveletekről alig maradt csapatanyag, harctéri napló. Így ez utóbbi időszak kutatásakor leginkább az oral history, azaz a szó beli elbeszélések műfajába tartozó forrásokra támaszkodhattunk. Talán csak az egyes honvédalakulatok név szerinti veszteségjelentései, illetve a katonai vasúti szállítás anyagai maradtak fenn hiánytalanul. Számvéber Norbert: A Magyar Királyi Honvédség csap atainál lévő dokumentumokat ekkor már nem adták le a hadilevéltárba, azok a csapatokkal együtt mozogtak. A harci tevékenységek is károsították az iratanyagot, s a visszavonuláskor ezek központi parancsra vagy a háború sodrásában megsemmisültek. A doni harc okban részt vevő 2. honvéd hadsereg eredeti iratanyaga szintén nagyon töredékes volt, de mivel az országba visszatérő csapatok csaknem minden jelentősebb beosztásban lévő tisztjével leíratták a harcjelentését, ezért ott van egy váz, amelybe kapaszkodni leh et a kutatáskor. Ám kifürkészhetetlen, hogy az elmúlt tizenöt évben miért nem nyúlt hozzá a szakma az erdélyi hadműveletek meglévő szűkös dokumentációjához. Magyar Nemzet: Generációs kötöttségek…? Számvéber Norbert: Úgy vélem, ideológiai ok nem játszhatott közre, ez módszertani probléma. Ma inkább más témakörök népszerűbbek: ilyen például a magyar honvédek által, illetve a magyar lakosság terhére elkövetett atrocitások kérdése. Eddig senkinek nem volt célkitűzése, hogy az egész időszakot átfogja. De az elmú lt tizenöt évben sem politika- vagy gazdaságtörténeti összefoglalás, sem társadalompolitikai, sem szociológiai elemzés nem született Erdély kapcsán, úgyhogy kéretik a hadtörténészek mellett más tudományterületek képviselőit is felelősségre vonni. Magyar Ne mzet: Könyvük számos olyan kérdést is feszeget, amely eddig téves – és kényes – közhelyként élt a magyar köztudatban. Ilyenek rögtön az erdélyi bevonulás körülményei: a második bécsi döntést megelőzően feszültség alakult ki a magyar politikai és katonai ve zetés között, hogy milyen módon történjék meg az elcsatolt területek visszahódítása. Eközben a propaganda azt sugallta, hogy a magyar katonaság elégséges ahhoz, hogy a gyönge harcértékű románokat elsöpörje. Eme tévesen felmért erőviszonyok emléke mintha a mai közgondolkodásban is tovább kísértene. Szabó Péter: Az erőviszonyokat jellemzi, hogy miközben 1940 júliusára az egész magyar honvédség – mintegy 550 ezer fő s a teljes haditechnika – a keleti határok mögött tartózkodott, addig a román hadsereg valamive l kisebb létszámban, de technikailag jobb állapotban vonult föl vele szemben. További román seregtestek állomásoztak azonban a bolgár és a szovjet határok mögött is, s ezeket némi időn belül átcsoportosíthatták volna a magyar arcvonalra. A saját támadó had műveletek sikerét itthon is kétségesnek tartották: azt elképzelhetőnek tartották, hogy a románok erődrendszerét, a Károlyvonalat képesek leszünk áttörni vagy megkerülni, ám ezzel egy időben számoltak egy ellentámadással is, amely a Maros völgyéből megindu lva, a Duna – Tisza közén túl, akár a főváros közelébe is eljuthat. Hadműveleti modellezéssel, úgynevezett hadijátékkal a magyar támadás megfeneklését, a románok létszámbeli és technikai fölényének érvényesülését és elhúzódó állóháborút feltételeztek az Erdé lyimedencében. A Károlyvonal áttöréséhez masszív légierőre és nehéztüzérségre lett volna szükség, amellyel a magyar honvédség nem rendelkezett. Ám a román technikai túlerő viszonylagos, mert e sokféle fegyverzet és felszerelés javarészt importból származ ott, s tartalék alkatrészekkel való ellátása az angol – francia források bedugulása és a román hadiipar fejletlensége miatt 1940 elejére szinte lehetetlenné vált. Magyar Nemzet: Hatványozva a történelmietlen „ha”kat: ha nincs második bécsi döntés, és ha meg indul ez a hadművelet, ezek szerint az ugrás lett volna a sötétbe? Előfordulhatott volna az is, hogy a magyar hadsereg belecsöppen olyan vállalkozásba, amely már 1940 végére fölmorzsolja a teljes erejét és tartalékait?
