Reggeli Sajtófigyelő, 2005. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-12-02
20 Avarkeszi Dezső kormánymegbízott és Petrétei József igazságügyminiszter négypárti tárgyalást kezdeményeznek a témában. A szabad demokraták (SZDSZ) fenntartásokkal fogadták a javaslatot, minisztereik nem is támogatták a szocialisták alk otmánymódosítási a kezdeményezését. A javaslat hallatán a Fidesz első reakciói sem voltak pozitívak. vissza Álom és rémálom Új Magyar Szó 2005. december 2 . Szerző: Simon Judit Mintegy tizenhat éve szeretnék elérni a romániai magyar érdekvédelmért tevékenykedő politikusok az autonómiának nevezett álmot. A realisták ez idő alatt azon ügyködtek, hogy a diktatúra teljes jogfosztottsága után minél több emberi, állampolgári, majd a kisebbségi szempontból fontos jogot szerezzenek meg az erdélyi magyarok számára. Kegyetlen és hosszadalmas a küzdelem, és koránt sincs vége. Idegek háborúja, politikai mûveletek harca, mindennapi kisebbnagyobb csaták sorozata. Most ép pen azért a kisebbségi törvényért, amely első nagyobb lépés lehet az álom megvalósításához. A realista gondolkodás alapján - lassan ez is szitokszóvá válik, mint a liberális vagy a világpolgár , amely a lehetőségek és nem az ábrándok felől közelít a valós ághoz, ezek az emberek nagyon hamar, az első szabad választásokkor átlátták: ezt a küzdelmet csak a valódi politikai porondon lehet megvívni: a törvényhozásban. Amikor hosszú évtizedek után magyar emberek foglaltak helyet a román felső- és alsóházban, elke zdődött a folyamatos munka, amelynek következményei nap, mint nap érzékelhetők. Aztán megadatott nyolcvan nehéz esztendő után, hogy az erdélyi magyarok érdekeit képviselő politikusok a román kormányban folytassák munkájukat. Hatalmas lépés, szinte álomba i llő. Vannak a Tündérkertben nagyobbat, merészebbet álmodók, akik másképpen vélik elérni a - valljuk be - még jó ideig elérhetetlent: Székelyföld területi autonómiáját. Ebben a harcban számukra nincsenek ellenfelek csak ádáz árulók, önfeladók. Mindenki ell enség, aki nem papírhalmazok csatáját vívja lehetetlen statútumokért a konferenciatermekben. Aki nem egy másik állam kormányával, hanem a román kabinetben csatázik. Sorolják az autonómia példákat: Katalónia, Tirol, Aland szigetek... Gazdag országok gazdag régiói, ahol nem kommunista diktatúra volt közel ötven évig. Ahol a többségi nemzet nem a kisebbségivel egyidőben ébredt a szabadságra, az identitás, a nemzeti büszkeség tudatára. Most itt az újabb példa: Koszovó. Ez félelmetesebb. Háború dúlta terület, so k tízezer emberáldozattal. Még mindig feltáratlan tömegsírokkal, otthontalan családokkal. Iszonyú szegénységgel és rettegéssel. Autonómiát emlegetett a román államfő Koszovónak. Akkor a Székelyföldnek is! - jött a válasz az álmodozóktól. Nézzék meg Koszo vót - ajánlotta az államelnök. Ők harcoltak, és megvalósul az álom: a területi autonómia - jött a rossz álomba illő válasz. Valóban, nem csak a paradicsomi Aland szigetekre kellene utazni. El kell menni Koszovóba. Látni, érzékelni a polgárháború talán so ha be nem gyógyuló sebeit. Akkor talán az álmodozók is nagyon büszkék lesznek arra, hogy az erdélyi magyarok elég bátrak ahhoz, hogy ésszel és érvekkel küzdjenek céljaikért, álmaikért. Hosszú küzdelem ez. Áldozatokat, de nem emberáldozatokat követel. Az autonómia az emberek jólétét kell szolgálja. Jólét csak békében és biztonságban van. Meg kell nézni Koszovót, hogy az álom ne váljon rémálommá. vissza Áttekinthető a támogatási rendszer CENA Hírügynökség 2005. 12. 01. 17:18 A határon túli magyarok támogatása a ciklusokon átívelő ritka programok egyike. A kedvezménytörvény előírta, hogy az anyaországi támogatás iránt benyújtott pályázatokról és az azok elbírálására létrehozott közhasznú