Reggeli Sajtófigyelő, 2005. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-12-21
17 Ja, csak a magyar miniszterelnök? – vontak vállat a válaszra, majd gyorsan tovább is indultak az egyik kiállítóterem felé. Serdült Viktória, Bécs vissza A kor mánynak a határon túliakból is csak a baloldali kell - Politikai motiváció alapján történtek a pályázati elbírálások MNO 2005. december 21. 0:22 A magyar kormány által létrehozott Szülőföld Alap Oktatási, Kulturális, Szociális, Egyházügyi és Média Kollégi uma a napokban döntött a 2005. november 18i beadási határidejű pályázatokról. A kollégium 800 milliós keretéből 90 millió illette az ukrajnai pályázókat. Ezen összegből közel 75 millió forintot az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséghez közel álló szerveze tek „nyertek". A magyar nyelvű média 30 milliós keretösszegére 18 pályázat érkezett. A kilenc nyertes pályázó közül a két legnagyobb tételt Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetsége (16,7 millió forint) és a Kárpátaljai Magyar Média Fejlesztéséért Alapítván y (9 millió forint) kapta. Az Irka című gyermeklap egy, a Közoktatás négy lapszám megjelentetésére elegendő összeget kapott, a Nyomkereső ifjúsági lap megjelenését 400 ezer, a Magyar Főiskola Évkönyve 19962006 című kiadvány megjelentetését 900 ezer forint tal támogatta a kollégium. Nyolc pályázónak „0" forint megítélt összeg „jutott", köztük a Kárpátalja és Kárpátinfo című hetilapnak, az Erdélyi Gábor vezette Kárpáti Igaz Szónak, valamint a Sion Rádióstúdiónak, a kárpátaljai RTV magyar szerkesztőségének. – A médiaalap döntő részét (25,7 millió forintot) tehát a Gajdos István nevével fémjelzett Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökének elkötelezett híve, Kőszeghy Elemér MUKSZelnök „nyerte el", valamint egy olyan „médiaalapítvány", melynek neve teljesen i smeretlen a kárpátaljai közéletben – írja a Kárpátalja című hetilap. Ismeretes, hogy a Szülőföld Alap Tanácsában Kárpátalját Kőszeghy Elemér, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség alelnöke képviseli. Az UMDSZ egyik vezetője így gyakorlatilag saját maga „támogatásáról" dönt, ami teljesen etikátlan. Akárcsak az, hogy a magyar kormány annak ellenére jóváhagyta Kőszeghy tanácsi tagságát, hogy személyesen nem érintett a kárpátaljai magyar közösséget érintő kérdésekben, mivel kanadai letelepedési engedéllyel r endelkezik – olvasható a lapban. A kollégium oktatási pályázatának ukrajnai keretösszege 60 millió forint volt és eredendően a „középfokú magyar tannyelvű iskolák, egyházi líceumok" támogatására irányult. A kiírásra 31 pályázatot nyújtottak be. Az UMDSZ mellett működő Kárpátaljai Magyar Oktatásért Alapítvány 47,8 millió forintot (!) nyert a pályázatokat elbíráló testülettől (a pénzkeret 79,7 százalékát). Összehasonlításképpen: a Kárpátaljai Református Egyházkerület Jótékonysági Alapítványa 4 millió fori ntot nyert, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség három pályázattal összesen 3 milliót. A keretösszegből mindösszesen 5 (!) magyar középiskola jutott támogatáshoz – egyenként félmillió forint körüli összeggel. Ugyancsak a támogatottak sorában szerepel a Munkácsi Szent István Líceum (1 millió forint), a Tiszabökényi Tankombinát (620 ezer forint), valamint az Ungvári Közművelődési Szakiskola (500 ezer forint). A kárpátaljai magyar közösség fejlesztésére szánt 90 millió forintból tehát közel 75 milliót hár om olyan szervezet/alapítvány kapott, melyek közvetlen kapcsolatban állnak az UMDSZszel és Gajdos Istvánnal. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke leszögezte: a pályázatból kizárt magyar főiskola, az elutasított pályázók, a szü kségeshez mérten kevesebb támogatáshoz jutók nevében elmondható: sajnálatos, hogy a Szülőföld Alap pénzei nyíltan Gajdos István köreihez szivárognak, amit aztán ukrajnai politikai kampányra fordítanak. Sajnálatos, hogy a Gyurcsánykormány saját klientúrájá nak építésére használja a határon túli magyar közösségek fejlesztésére szánt magyarországi adóforintokat. vissza Vállveregetés Bécsben - Gesztusdiplomácia az osztrákmagyar közös kormányülésen MNO 2005. december 20. 17:11 Magyarország és különösen Gyurcsány Ferenc nagyon fontos és aktív szerepet játszott a költségvetési megállapodás elérésében - jelentette ki a közös osztrákmagyar kormányülésen az osztrák kancellár. A találkozón a