Reggeli Sajtófigyelő, 2005. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-12-01
26 megbeszélést. Avarkeszi megerősítette a k ormányszóvivő azon bejelentését is, hogy a kormány képviselői több ízben egyeztettek a köztársasági elnöki hivatallal, a javaslat tartalmában bírja Sólyom László elnök támogatását. A kormányfő a szabad demokraták különvéleményének dacára azért támogatja a négypárti tárgyalásokat, mert az alkotmánymódosítás lehetőséget nyújtana arra, hogy a határon túl élőknek a magyar állam jogokat és támogatásokat biztosítson anélkül, hogy automatikusan meg kelljen mindenkinek adni a kettős állampolgárságot. Ez az alkotm ánymódosítás egyébként az utolsó pontja annak a nemeztpolitikai csomagnak, amelynek kidolgozására Avarkeszi a tavaly decemberi, a kettős állampolgárságról szóló sikertelen népszavazás után kapott megbízást, s amelynek célja a nemzeti felelősségvállalás a h atáron túl élők sorsáért, szülőföldjükön való megmaradásukért. Cs. R. vissza A nap embere Népszava, 2005. december 1. A határon túli magyarok kettős állampolgárságáról tartott tavalyi sikertelen népszavazás napját, decemb er 5.ét az Országgyűlés határozatban nyilvánítsa a nemzeti együvé tartozás napjának - javasolta Gémesi György, az MDF parlamenti képviselője.Fura dolgokkal hívja fel magára a figyelmet mostanság Gémesi György. A közelmúltban azzal, hogy a továbbiakban nem hajlandó együttműködni pártja elnök asszonyával, mert szerinte Dávid Ibolya minden megnyilatkozása mélyíti az árkot az MDF és a Fidesz között, holott a jövő évi választásokra össze kéne fogni a két ellenzéki pártnak, hogy együttes erővel kiebrudalhassák a hatalomból a jelenleg regnáló kormányt. Így gondolja Gémesi, meg vélhetően úgy, hogy Dáviddal való szembenállása miatt nem kell kilépnie az MDFből, sőt még a párt elnökségéből sem. Miért is kéne? Amikor éppen az elnökség kérte, hogy a posztjáról lemondot t elnökhelyettes mindennek ellenére vegyen részt a testület munkájában. Ami ugyancsak érthető a közvéleménykutatások adatai tükrében. A folytonosan gyengélkedő pártnak szüksége van minden tisztjére, katonájára. Még akkor is, ha viselőjén igencsak megkopot t már az uniformis, s bár seregét még nem hagyta el, de a szíve igencsak másfelé húzza.Mert hiszen igaz, hogy Gémesi oda nyilatkozott, az év végéig dönti el, kilépe a pártból, s átigazole egy másikba s hogy egyáltalán jövőre indule a képviselőségért. Me gnyilatkozásai viszont arra engednek következtetni, mindinkább a Fidesz felé hajlik. Ez a javaslata is, hogy december 5.ét nyilvánítsa a parlament a nemzeti együvé tartozás napjának, hogy az érvénytelen referendum után egy évvel így gyakoroljunk gesztust a határon túli magyarságnak, amit a szocialisták természetesen elutasítottak, a nagyobbik ellenzéki párt malmára hajtaná a vizet, ha hajthatná. Ám a Fidesz is tudja, amit a javaslattevő - úgy látszik - elfelejtett, nemzeti ünnepeink győzedelmes eseményekhe z kapcsolódnak. Pór Vilmos vissza Éles bírálatok Tony Blairnek – Két alaklommal is tárgyalnak négyszemközt a kormányfők - Gyurcsány vacsorával és nemmel várja Blairt Népszava, 2005. december 1. Gyurcsány szerint elfogadha tatlan az EU költségvetését kurtító brit javaslat. Feszültnek ígérkeznek Tony Blair ma kezdődő keleteurópai tárgyalásai. A brit kormányfő napközben Tallinnban tárgyal a balti országok vezetőivel az uniós költségvetés tervezett csökkentéséről. Az estét már Budapesten tölti, Gyurcsány Ferenc vacsoravendége lesz. Pénteken kerül sor a britmagyar kétoldalú megbeszélésekre, majd a visegrádi négyek vezetőivel ül tárgyalóasztalhoz a brit miniszterelnök, akinek látogatását a Downing Street 10. szóvivője "magánjell egűnek" minősítette. A magyar kormányfő kedden telefonon már közölte Tony Blairrel: Magyaroszág elfogadhatatlannak tartja azt a brit javaslatot, amely szerint 25 milliárd euróval lefaragnák az Európai Unió 200713 közötti költségvetését, illetve tíz száza lékkal csökkentenék az új EUtagoknak járó felzárkóztatási támogatásokat. Gyurcsány Ferenc a londoni Financial Timesnak adott interjújában figyelmeztetett, konfliktusokkal járhat, ha a tehetős régi EUtagállamok nem lesznek nagyvonalúbbak a szegényebb új b elépőkkel. A magyar kormányfő úgy vélekedett: a brit soros elnökségnek újra kell gondolnia a keleteurópai támogatások csökkentésére tett javaslatát. A Downing Street 10. egyelőre hivatalosan nem reagált a négy visegrádi ország vezetőjének közös levelére , azt azonban elismerték, hogy a brit EUelnökség "túl nagynak" tartja az előző, luxemburgi elnökség által előterjesztett költségvetési tervezetet. A brit elnökség még a december 7i külügyminiszteri találkozó előtt leteszi költségvetési