Reggeli Sajtófigyelő, 2005. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-12-05
28 "ö sszeillesztése". A kormányfő úgy látja, hogy e két neuralgikus ügyben a legutóbbi időkben létrejött a konszenzus. Ha pedig ez így van, akkor megkezdődik a magyar baloldal "felépítésének" befejező szakasza - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. A Magyar Állandó Értekezlet összehívására szólította föl tegnap a Fidesz elnöksége Gyurcsány Ferencet. Arra kérik, hogy a határon túli magyarság érdekében kezdjenek hozzá konszenzus kialakításához, miután éppen egy éve zajlott le a kettős állampolgársággal kapcsolatos nép szavazás. "Ez valójában már nem is a kettős állampolgárság intézményéről, hanem az anyaországnak a határon túli magyarsággal való szolidaritásáról szólt" - tartalmazza a párt közleménye. E szerint az akkori kampány során egyeseknek sikerült szembeállítani a határon túli magyarságot az anyaországgal. Azt is javasolják: támogassuk, hogy a határon túli magyarság mielőbb az EU polgára lehessen. vissza A megosztottságról szólt az évforduló is Népszava, 2005. december 5. Ismét felszakadtak a tavalyi népszavazás sebei; a Fidesznek az egyéves évfordulóra kiadott közleménye szerint Gyurcsány Ferenc tavaly tanúbizonyságát adta annak: érzéketlen a határon túli magyarság sorsa iránt. A miniszterelnök viszont az évfordulón arról beszé lt, hogy hiba volt kiírni a népszavazást, nélküle ma egységesebb lenne a nemzet. Az Or szággyűlés elnöke, Szili Katalin pedig úgy vélte: mindenkiben törést okozott a kettős állampolgárságról tartott népszavazás. December 5e sok tekintetben a nemzeti felelőtlenség napja volt, olyan hiba, amely nélkül ma egységesebb lenne a magyar nemzet. A t öbbi között erről beszélt Gyurcsány Ferenc azon a tegnapi konferencián, amelyen az egy évvel ezelőtti népszavazást illetve az azóta eltelt időt értékelték. A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy amit a történelem elrontott, azt csak nagy erőfeszítések kel lehet helyrehozni, ám a kettős állampolgárságról rendezett referendum inkább az oktalan, megsértett nemzeti öntudat válasza volt. Nincs egyszavas válasz Gyurcsány Ferenc szerint a nemzeti sorskérdést semmiképpen nem lehet egy mondatos kérdésben és a rá adott egyszavas válaszban megfogalmazni. Így el kellett bukjon az a kérdés, amelyet így tettek fel - utalt a tavalyi népszavazás eredménytelenségére a miniszterelnök. Mint fogalmazott, hibának, bűnnek tartja, ha egy nemzetet erővel szakítanak szét, ám éppúgy hiba, ha minderre egyoldalú akarattal akarják megtalálni a megoldást. Két eltérő elv került egymással szembe december ötödikén - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Az egyik azt mondta, hogy az állampolgárságban a történelmi folytonosság ölt testet, az t ehát történelmi jog. A másik ezzel szemben azt képviseli, hogy az állampolgárság bonyolult jogok és kötelezettségek rendszere, amire az életvitelszerű helybenlakás teremti meg a jogot. A két állítást rövid távon nem lehet kibékíteni - tette hozzá. Emlékezt etett Sólyom László első, augusztus 20án mondott beszédére, amelyben az államfő azt emelte ki, hogy szükség van új megközelítésre ebben a kérdésben. Fájó ugyan december 5e, de ki kell jönni annak keretéből - fogalmazott a kormányfő hozzátéve, hogy a régi igazságok ismételgetése helyett lépéseket kell tenni egymás felé. Kiemelte, hogy a nemzet egységesítésében szerepet kell kapnia azoknak is, akik nem vettek részt vagy másképpen voksoltak az egy évvel ezelőtti referendumon. Felhívta a figyelmet a kormányfő arra is, hogy az eredménytelenül zárult népszavazás után csak a baloldalnak volt válasza a kialakult helyzetre, például a honosítás és letelepedés méltányosabbá tételével, a nemzeti vízummal, a nemzeti felelősség öt pontjával, míg a nagyobbik ellenzéki pá rt december 5e foglya maradt. Az az ország jut sokra, amely érti, hogy erkölcs, kultúra, tudás, nyelv, történelem, múlt, jövő, nyitottság és tradíció együtt, mind megfelelő arányban biztosítják hosszú távon a nemzet fellendülését - jelentette ki. Köszöne t az igenekért A Fidesz elnöksége szerint "december 5e valójában már nem is a kettős állampolgárság intézményéről, hanem az anyaországnak a határon túli magyarsággal való szolidaritásáról szólt". Közleményükben, mely nem tükrözi az ugyancsak elnökségi t ag, Kövér László nyári véleményét, köszönetet mondtak az "igen" mellett érvelőknek, így szerintük "köszönet illeti azt a szocialista politikus asszonyt, aki pártjának kategorikus "nemével" szemben lelkiismereti szavazásra szólított fel". Az ellenzéki párt vezetése szerint "a népszavazási kampányban sajnos - élükön a magyar miniszterelnökkel - olyan hangok is megjelentek, melyek szociális demagógiával megpróbálták