Reggeli Sajtófigyelő, 2005. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-11-05
20 afelé, hogy belátható időn belül ilyen státust nyerjen el. Mindez kétségkívül kihat az ottani m agyarság mindennapi életére is - sőt, növeli érdekérvényesítési lehetőségeiket és etnikai önbizalmukat. E változások a többségi nemzetekkel és az anyaországgal kialakított kapcsolatrendszerükön egyaránt mély nyomokat hagynak. Ami a lényeg: mindkét szóban forgó partner a korábbinál érzékelhetően komolyabban veszi ma már őket. Felértékelődésüknek a kisebbségi közösségek maguk is tudatára ébredtek. Mindenképpen figyelemre méltó eleme e folyamatnak, hogy az adott kisebbségi szervezetek vezetői mostanában gy akrabban alakítanak ki modus vivendit a többségi nemzetekkel, mint magával az anyaországgal. Ebben persze nyilvánvalóan az is szerepet játszhat, hogy az "otthon" megfogalmazott igényeik többnyire reálisabb alapokon nyugszanak, és maguk is nagyobb készséget tanúsítanak az ésszerű kompromisszumok iránt. Persze a helyzetet kár volna azért rózsaszínűbbnek beállítani, mint ami a valóság. Tény, hogy a kisebbségek mége "fékezett habzású" elképzeléseikkel is sokszor értetlenséget váltanak ki, sőt, ellenséges fogad tatásra találnak a többségi nemzet részéről. Különösen fájdalmas, hogy miközben a kisebbségi magyar pártok helyzete a legtöbb helyen konszolidálódik, a határon túli magyar közösségek pedig integrálódnak az ottani társadalmakba, a magyarmagyar kapcsolato k napjainkra korábban soha nem tapasztalt mélypontra zuhantak. A legtöbben hajlamosak e válságot a kettős állampolgárságról tartott népszavazásra visszavezetni. E vélekedés azonban nyilvánvalóan téves - a referendum valójában csak következménye volt egy jó val korábban kipattant krízisnek. Ez valamikor még a kilencvenes évek végén kezdett elmélyülni. Akkorra bomlott fel ugyanis az az anyaországi konszenzus, hogy a határon túli magyarság ügye összmagyar felelősség. Az Orbánkormány nyíltan saját hatalmi ambíc iói szolgálatába állította a kisebbségi politikát, és az anyaországi politikai megosztottságot kiterjesztette az egész Kárpátmedencére. Orbánék négy éven át pártszempontok szerint osztogatták a kisebbségi támogatásokat; határon túli klienseiket és vazallu saikat mindenütt igyekeztek "helyzetbe hozni". E végzetes megosztási politika a 2002es választási kampányig odáig fajult, hogy a kisebbségi politikusok tetemes hányada már nemcsak az igazodási kényszert fogadta el, hanem jó néhányan közülük önként vállalt ak részt a Fidesz választási rendezvényein. A referendum csupán azt erősítette meg, hogy a kisebbségi ügy a magyar pártpolitika szintjére süllyedt le, és ez nyilvánvalóan így is marad már a jövő tavaszi választásokig. Ezért aztán kifejezetten mulatságosa n hat Orbán Viktor olyan külhoni szövetségeseitől, mint Bugár Béla vagy Duray Miklós, az a követelés, hogy a magyar választási küzdelemből iktassák ki a hazai pártok a kisebbségi ügyet. Hiszen ennél nyilván sokkal nagyobb szükség volna arra, hogy maguk a h atáron túli magyar vezetők maradjanak távol az anyaországi pártpolitikától, és semmiképpen ne kapcsolódjanak bele a következő hazai választási kampányba. Erre alighanem rámenne maradék renoméjuk is, és jó eséllyel tartósan maguk ellen fordítanák az ország balra szavazó felét. Ilyen kívülmaradásra persze a jelekből ítélve gyakorlatilag nincs esély. A kisebbségi vezetők például legutóbb fagyos hangulatban váltak el Gyurcsány Ferenctől, amikor a kormányfő nemrégiben tájékoztatta őket a nemzeti vízum bevezetésé ről és a kormány Szülőföldprogramjának további tervezett lépéseiről. Minden arra utal: Gyurcsányék tehetnek bármit az adott helyzetben, a Fideszhez mind szorosabban kötődő kisebbségi vezetők fanyalognak, látványosan nem elég jó nekik semmi. Különösen viss zatetsző, hogy akkor követelnek lényegesen több pénzt az anyaországtól, amikor pedig pontosan tudják, hogy a jövő évi költségvetés minden területen jelentős takarékosságot irányoz elő. Márpedig a kölcsönös felelősség nem kizárólag az anyaországra ró köte lezettségeket - ilyen költségvetési helyzetben, mint a mostani, a hazai közvélemény nyilván joggal várhat el némi empátiát a határon túli magyar vezetőktől az anyaország gondjai iránt. És rosszkedvet vált ki az is, ha ezek után olyasmiket hall az ember Bug ártól, hogy számukra csak a Fidesz jöhet partnerként szóba az anyaországi pártok közül. Elképzelhető, milyen érzelmeket kelt egy ilyen megközelítés a nem fideszes szavazók körében. Márpedig e pillanatban mégiscsak minden arra utal, hogy ebben az országban azért tartósan ők vannak többen. vissza
