Reggeli Sajtófigyelő, 2005. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-11-22
13 A pénteki nagy tüntetést követően a kormány ismét tárgyalóasztal hoz ült a négy tanügyi szakszervezet képviselőivel, és valamit változtatott eddigi ajánlatán. A kabinet továbbra is kitart amellett, hogy az átlag 200 eurós nettó fizetést csak nyolc százalékkal emelnék 2006ban, viszont 2007től új bérezési törvényt ígér, és a tervezet kidolgozásába bevonná a szakszervezeteket is. Az oktatás helyzetének megváltoztatása e törvény szerint költségvetési prioritás lenne. A tanügyi érdekképviseleti vezetők nem tartják kielégítőnek az ajánlatot, ám kikérik a vidéki szervezetek véleményét. Kedden összesítik és egyeztetik a pedagógusok álláspontját, és a döntésről értesítik a kormányt. vissza RMDSZ: nem lehet egyszerre két szervezet tagja lenni Erdély.ma [ 20051122 - 09:39:40 ] - Meggyőződé sünk, hogy csak egységes politikai fellépéssel tudunk az erdélyi magyarságért cselekedni, és ennek érdekében ezután is helyet biztosítunk az RMDSZben minden tenni akaró magyarnak – áll a Szabadsághoz eljuttatott RMDSZközleményben. Takács Csaba ügyvezet ő elnök kézjegyét viselő dokumentum a Magyar Polgári Szövetségnek (MPSZ) pártként való bejegyeztetéséhez kezdett aláírásgyűjtési akciója kapcsán emlékeztet, hogy a Szász Jenő által vezetett szervezetnek ez a harmadik ilyen kísérlete. – A kezdeményezéssel k apcsolatosan pontosítjuk, hogy az érvényben lévő párttörvény értelmében minden állampolgár csak egy politikai pártnak lehet tagja. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet, hogy az MPSZ vezetői nyilatkozataikban tévesen tájékoztatnak: nem egyszerű támogató aláír ásokat gyűjtenek, hanem ezáltal az aláírók párttagságot is vállalnak. Felkérjük az RMDSZtagokat, hogy ne hagyják magukat megtéveszteni, ne írják alá a listát – áll a közleményben. Takács emlékeztetett: az MPSZ 2004ben két alkalommal is próbálkozott a bej egyzéshez szükséges aláírások összegyűjtésével, azonban kísérleteiket az illetékes hatóságok törvénytelennek nyilvánították, mivel visszaélések egész sorát tapasztalták. vissza Sógor Csaba szenátor álláspontja a bukaresti „rólunk, nélkülünk"ről Erdély.ma [ 20051121 - 19:23:49 ] Korábban arról számoltunk be, hogy a Bukarestben szervezett a Szubszidiaritás és önkormányzat az Európai Unióban – Kisebbségek lakta régiók a kibővített Európában című konferencia kapcsán Dr. Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke nyílt levélben fejezte ki nemtetszését, amiért – ahogy írta – „ismét nélkülünk értekeznek és akarnak dönteni" autonómiaügyben. Erre reagált ma Sógor Csaba szenátor. Sógor Csaba úgy látja, hogy nem volt telje sen helytálló Csapó József kritikus megállapítása, miszerint a Gál Kinga Európai Parlamenti képviselő által szervezett konferencián az SZNT nem kapott lehetőséget arra, hogy a Székelyföld autonóm közigazgatási régió törvény általi létrehozására tett fárado zásainak ismertetésére. A szenátor hangsúlyozza: nem csak ő – egyike azoknak, akik az autonómiastatútumot Románia Parlamentje elé terjesztették – volt jelen a meghívottak között, hanem Toró T. Tibor parlamenti képviselő is, aki az RMDSZben szintén jelent ős részt vállal abban, hogy a különféle autonómiaformák hangsúlyt kaphassanak a Szövetségben. A honatya szerint az, hogy ő meghívást kapott jól igazolja, hogy a szervező Gál Kinga képviselőasszonynak és segítőinek „egyáltalán nem áll szándékában a fejünk felett dönteni". Végezetül, a nyilvánosság számára is szánt levelében Sógor Csaba kifejezi reményét, hogy a következő hasonló témájú konferenciát „szélesebb körű meghívással sikerül megszervezni". vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna és Lőrincz Lászlóné