Reggeli Sajtófigyelő, 2005. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-11-12
5 kell szociál is szempontból a lemaradókra, az innováció és teljesítmény érdekében pedig az élenjárókra külön is odafigyelni. Így lesz egyszerre összetartó és versenyképes az ország, és tudnak együtt élni a középosztálybeli és az az alatti csoportok, valamint a teljesít ményelit. - Elfogadjuk, hogy akkor ez az a kivétel, ahol nem az ellenzékre is tekintettel fogalmazódik a kormány, illetve a mögötte lévő pártok politikája. Egyébként viszont azt látni, hogy ez egyre kevésbé megy. Ha garanciaprogramot alkot az egyik fél, azonmód nemzeti minimumot fogalmaz a másik. A pártelnökök egymás mellé ülnek, miközben az alvezérek ádáz dühvel tüzelnek. Marade tere itt az elfogulatlan gondolatnak? - A politika normális esetben egyszerre verseny és párbeszéd. Együttműködés és komprom isszum. Ez utóbbit is nagy politikai teljesítménynek tartom. Engem harcossággal nem lehet megsérteni. De érdemes elválasztani a negatív kampányt a kritikai kampánytól. Embereket, pártokat nem sértünk meg, személyükben nem bántunk. Tiszteljük riválisainkat. Politikájukat, magatartásukat viszont szabadon és keményen lehet és kell kritizálni - ha azzal nem értünk egyet. Ezt a különbségtételt tartom szem előtt és ajánlom magunknak. Csak remélni tudom, hogy a túloldalon is így gondolkodnak. - Ott egyfelől azt mondják, hogy minden eddiginél romlottabb kampányra számítanak, másfelől viszont Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke a héten a Magyar Hírlapban azt ígérte, hogy például a nemzeti szimbólumokat ezúttal kivonják a kampányharcokból. Melyik hang tűnik autenti kusabbnak? - Ezt még nem tudom megítélni. Azt gondolom viszont, hogy egy demokratikus országhoz a rogáni hangütés illik. A demokrácia természete, hogy aki ma győztes, holnap vesztes lehet, és fordítva. Ebből a hazából való kiátkozásig menő élethalál har cot csinálni ártalmas, és megkérdőjelezi az egész politikai szisztéma lényegét is. Ennek ellenére 1990 óta egyre brutálisabbak a választási kampányok. Én azt gondolom, hogy a rendszerváltozás után megkezdettek közül ez az egyetlen út, amelyről feltétlenül vissza kell fordulni. vissza Szükségtelen exportálni az antiszemitizmust Romániába Népszava 2005. november 12. Mint beszámoltunk róla, Haller István. A Pro Europa Liga (PEL) emberjogi irodájának vezetője nemrégiben kifej tette: az utóbbi időben Romániában megerősödött az idegengyűlölet és az antiszemitizmus. Ez utóbbi jelenség terjedésében jelentős szerepük van a magyarországi szélsőjobboldali szervezeteknek, melyek tevékenységüket már régen kiterjesztették Erdélyre is. Ez t jelzi az a koncert is, melyet egy magyarországi neonáci zenekar ad Románia ezen a tájékán. A jobboldali kezdeményezésre létrejött elemző műhely, a Budapest Analyses szerint a határon túli magyarok kiszolgáltatottak a részben Magyarországról exportált an tiszemitizmussal szemben. Akár így van, akár nem, emlékezetes, hogy a kettős állampolgárságról tartott népszavazás után az RMDSZszel szemben álló, a Fidesszel viszont jó kapcsolatokat ápoló Székely Nemzeti Tanács ülésén az egyik felszólaló "búsmagyar" oda nyilatkozott, hogy "Magyarország lassan második Izraellé válik, nincs kiút". Árulkodó jel volt az is, hogy amikor Eörsi Mátyás szabaddemokrata képviselő Erdélyben járt, jobboldali fiatalok beléfojtották a szót. Egyikük ezt azzal amegjegyzéssel fejelte meg , hogy "menjetek beszélgetni a Gázaövezetbe". Ha ettől a kiszólástól nem, de az előzőtől elhatárolódtak a romániai magyar vezetők, beleértve Tőkés Lászlót. Nyilvánvalóan felismerték, hogy a jogaiért küzdő és a világ rokonszenvére rászoruló erdélyi magyars ágnak semmi sem árt jobban, mint ha antiszemita hírébe keveredik. Az antiszemitizmust persze nem kell exportálni Romániába, "terem az ott magától is". Románok általi megnyilvánulása általában magyar- és cigányellenességgel párosul. Jól szemlélteti ezt az Obiectiv Legionar című vasgárdista folyóirat egyik cikke, melynek szerzője szerint a zsidókat munkatáborba kell terelni, a magyarokat ki kell utasítani az országból, a romákat pedig kasztrálni kell. Frunda György RMDSZes szenátor - civilben ügyvéd - ezért feljelentést tett. Az Obiectiv Legionarnak azonban nincs oka a félelemre. Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt elnöke a múltban ennél "vadabb" dolgokat is megeresztett, de némi pénzbüntetésnél többet nem kapott. vissza