Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-10
12 Tóth László, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2005. október 7., péntek (MTI) - Gyurcsány Ferenc pénteken George Bush amerikai elnökkel tartott ötvenperces fehér házi találkozóján megerősítette Magyarország korábbi iraki és afganisz táni vállalásait, újabb hozzájárulást az amerikai fél nem kért, s a tárgyaláson megállapodtak egy olyan terv kidolgozásában, amely megkönnyíti a magyarok amerikai vízumkérelmét. A tárgyalás nagyobb részét politikai és gazdasági kérdéseknek szentelték. Gyurcsány Ferenc és vendéglátója a tanácskozás után a Fehér Ház Ovális Irodájában nyilatkoztak a sajtónak, amit a CNN hírtelevízió is közvetített. A magyar kormányfő a két ország közötti barátság és szövetség megerősítését nevezte látogatása fő c éljának. "Azért jöttünk Amerikába, mert értjük, hogy közös dolgaink vannak a világban. A két országnak eltérőek a lehetőségei, de azonos a felelőssége: fenntartani a stabilitást és a békét a világban és képviselni a demokrácia ügyét" - mondta. Hozzáte tte, hogy ezekben a kérdésekben az Egyesült Államok és Magyarország egymásnak nem csak szövetségese, hanem egymást jól megértő barátja is. "Bush elnök úr és én is azt szeretnénk, ha az emberek Amerikában és Magyarországon is biztonságban élnének, hogy nyug odt életük legyen, legyen prosperitás, legyen demokrácia, ezek a legfontosabb dolgok" - hangsúlyozta a magyar kormányfő. Közölte, hogy a Fehér Házban megerősítette Magyarország korábbi vállalásait az iraki és az afganisztáni jelenlétről, s hozzátette: "új elemet azonban a találkozón nem tettünk az asztalra". Gyurcsány Ferenc szavai szerint a megbeszélésen örömmel nyugtázták, hogy a biztonsági kérdések mellett a magyaramerikai kapcsolatok egyre inkább az üzleti együttműködésről is szólnak. Az amerik ai tőkebefektetőknek, amerikai nagyvállalatoknak kulcsszerepe van abban, hogy az elmúlt fél évben több tőke érkezett Magyarországra, mint történelme során bármikor ugyanekkora időszakban. Bush elnök a közös sajtóértekezleten elismerően szólt a magyar gazdaságról és az amerikai befektetésekről. Megjegyezte, hogy az jó dolog, ha a kormányfő ért az üzlethez, a gazdasághoz. A vízumkérdésről szólva Bush közölte, hogy Condoleezza Rice külügyminiszterrel gondja lesz egy olyan terv kidolgozására, amely mé ltányos és ésszerű a magyar nép számára. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy megállapodtak egy olyan programban, amelynek az a célja, hogy a magyar állampolgárok érezzék, könnyebben és méltányos módon lehet amerikai vízumhoz jutni. Hozzátette, hogy Bush elnök érti, miért fontos ez a magyaroknak és biztos benne, hogy a lehető leggyorsabb haladást lehet elérni, ami csak lehetséges az amerikai törvényhozási és kormányzási folyamatban. A kormányfő kérdésre válaszolva megerősítette, hogy magyarország i látogatásra hívta Bush elnököt az 1956os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából. Kijelentette: 1956 hatása messze túlmutat az ország határain és Magyarország természetesen szeretné, ha a demokrácia barátai ezért a következő évben Magyarországra jön nének. Bush elnök kijelentette, hogy nagyra értékeli a meghívást. Hozzátette, hogy a magyar kormányfőnek is megmondta, nem csak tőle függ a programjának a tervezése. Az elnök hangsúlyozta, hogy 1956 sokat jelent az amerikaiak számára, sokan érkeztek M agyarországról 1956 után. Annak idején sok amerikai követte figyelemmel az eseményeket és nagyra becsülte és tisztelte azoknak a bátorságát, akik készek voltak kiállni a szabadságért. "1956 azt mondja nekünk, hogy a történelemben vannak olyan kulcsfontossá gú pillanatok, amikor az egyszerű emberek készek síkra szállni azért, hogy mindenki szabad lehessen" - mondta George Bush. Gyurcsány Ferenc a találkozó után magyar újságíróknak elmondta, hogy Bush elnök megígérte, személyesen is közbenjár a kongresszus nál, hogy megértsék a vízumkérdés fontosságát. A kormányfő elmondta még, hogy most többet foglalkoztak a világpolitikával és a gazdasággal, mivel a biztonságpolitikában Magyarországnak nincs adóssága, nem teljesít sem alul, sem túl, ezért volt idő másra. Gyurcsány Ferenc pénteken a fehér házi találkozó után Charles Gati politológussal ebédelt, majd az arlingtoni katonai temetőben megkoszorúzta az ismeretlen katona, valamint Alexander Asbóth tábornok és Julius Stahel Számwald vezérőrnagy sírját. vissza Bugár Béla mégis ott lesz a "kis Máért" marosvásárhelyi fórumán Pozsony, 2005. október 7., péntek (MTI) - Bugár Béla szombaton mégis ott lesz a határon túli magyar szervezetek, az úgynevezett kis Máért marosvásárhelyi fó rumán. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke szerdán közölte a marosvásárhelyi fórum házigazdáival, hogy késő estébe nyúló péntek esti programja miatt nem tud nekivágni az útnak. Markó Bélát, az RMDSZ elnökét telefonon kérte: hozzák "határközeli bb pontra" a tanácskozást. Markó a kérésnek nem tudott eleget tenni.