Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-05
7 Markó emlékeztetett, hogy az elmúlt napokban többször is tárgyalt a határátlépéssel kapcsolatos új szabályok témájáról Vasile Blaga belügyminiszterrel. Kedden ismét volt alkalmuk beszélni, s ekkor a tárca v ezetője immár pozitív fejleményekről számolhatott be a miniszterelnökhelyettesnek. Blaga ugyanis közölte vele: tárgyalt magyar kollégájával, és sikerült megoldást találni. A két ország belügyi tárcáinak a vezetői e közlés szerint megegyeztek: a két ha tárrendészet megállapodást köt egymással arról, hogy a két ország közötti határátlépés esetén nem alkalmazzák a román belügyminisztérium által megállapított általános kritériumrendszert, az csak a schengeni országokra lesz érvényes. Ennek a megállapodásnak az alapján a román belügyminiszter nagyon hamar módosítja fogja az október elsején érvénybe lépett rendeletet - mondta Markó. Ez a gyakorlatban azt jelenti - tette hozzá a politikus , hogy Magyarországra utazás esetén ugyanazok a szabályok lesznek é rvényesek, mint amelyeket a mostani belügyminiszteri rendelet kiadása előtt alkalmaztak. A szigorúbb feltételeket tehát a két fél csak a schengeni határra vonatkozóan tekinti kötelezőnek. "Ezzel gyakorlatilag oda jutnak majd el, amit jómagam is javasoltan néhány nappal ezelőtt a belügyminiszternek, miszerint csak a schengeni országok esetében érvényesítsenek szigorúbb követelményeket" - mondta az RMDSZ elnöke, aki szerint napok kérdése, hogy megoldódjék a helyzet. Az október elsején hatályba lépett rom án belügyminiszteri rendelet új szabályozást vezetett be a kiutazni kívánó román állampolgárok számára, de ez - mint arra a magyar külügyminisztérium szóvivője hétfőn Budapesten felhívta a figyelmet - indokolatlanul megnehezíti a romániai magyarság kapcsol attartását az anyaországban élő rokonokkal, ismerősökkel, kedvezőtlenül érinti a turista vagy üzleti céllal Magyarországra látogatni kívánó bármely román állampolgárt is. A nehezítés abban áll, hogy a határátlépésnél az utasnál lévő pénzmennyiségtől függet lenül valamilyen hivatalos okmány meglétét (meghívólevelet, utazási iroda igazolását) is megkövetelik. A magyar külügyi szóvivő maga is jelezte: Magyarország szükségesnek tartja, hogy a két ország belügyminiszterei közvetlen tárgyalások során keressene k gyors megoldást a két ország polgárai közötti érintkezést akadályozó intézkedések módosítására. vissza Változtatást ígért a román belügyminiszter a szigorított határátlépési rendben Budapest, 2005. október 4., kedd (MT I) - A kiutazási feltételek szigorításának feloldását ígérte a Magyarországra utazó román állampolgárok esetében a román belügyminiszter, miután kedden telefonon egyeztetett magyar kollégájával. A Belügyminisztérium szóvivője közleményben tájékoztatta az MTIt, hogy Lamperth Mónika belügyminiszter kedden telefonon egyeztetett Vasile Blaga román belügyminiszterrel. A magyar belügyminiszter elmondta, Magyarország indokolatlannak tartja a román á llampolgárok külföldre utazási feltételeinek megszigorítását, amely 2005. október 1jén lépett hatályba, és komoly nehézséget teremtett a hazánkba beutazni szándékozó román állampolgároknak. Vasile Blaga szerint a különleges intézkedéseket az indokolt a, hogy Románia európai uniós csatlakozása előtt lépéseket kívánt tenni, mert a schengeni térségből visszafordított illegális migránsok száma érezhetően nőtt. A magyar belügyminiszter tájékoztatta román kollégáját, hogy Magyarországnak nem áll szándéká ban semmilyen szigorítást alkalmazni a két ország viszonylatában a határátlépés terén. Hangsúlyozta azt is, hogy a román fél által alkalmazott szigorítást nem írja elő az Európai Unió sem, ráadásul a román szigorító intézkedés nem tesz különbséget a scheng eni térség, illetve az azon kívüli országokba történő beutazás között. Lamperth Mónika azt is elmondta, hogy Magyarország irányába nincs komoly illegális migrációs nyomás Románia felől, ezért a román fél intézkedését nem tartja indokoltnak és szüksége snek a Magyarországra utazókkal szemben. Azt javasolta román kollégájának, hogy a szigorítás csak a schengeni térség országaiba utazó román állampolgárokra vonatkozzon. A magyar fél érveit Vasile Blaga elfogadta - hangsúlyozta a közlemény A román belügyminiszter ígéretet tett arra, hogy az új intézkedést néhány napon belül hatályba lépteti a román fél. A két belügyminiszter egyeztetését megelőzően a határőrség szóvivője arról tájékoztatta az MTIt, hogy folyamatosan csökken a Romániából Magyarországra érkezők száma azóta, hogy a szomszédos országban új kiutazási feltételeket léptettek életbe. A magyar határőrség adatai szerint - az előző szombat, vasárnap és hétfőn mért belépő román forgalmával összehasonlítva - az Orosházi Határőr Igazgatóság illetékességi területén lévő határátkelőhelyek általános forgalma 56 százalékkal csökkent.