Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-05
5 ta lálkozó csak akkor lehet eredményes, ha sikerül életes kompromisszumot kialakítani a kétpólusú kisebbségi elitek most már világosan kiütköző, eltérő politikai érdekei között. Kértem Önt, hívja meg a Tőkés Lászlót, vagy a nevéhez kapcsolódó politikai opció képviselőjét. A mai napig nem kaptam választ levelemre” (Vajdaságma.info) Levél Önmagamhoz – „Száz szónak is egy a vége, Kasza uram, ha jót akar a délvidéki magyarságnak, akkor felhagy ezzel a romboló politizálással, felhagy a Magyar Szó bekebelezésére tett mindennemű törekvéseivel. Ott van Önnek a Hét Nap, támogassa azokat, megérdemlik, hiszen a VMSZ szócsöve. Vegye tudomásul, ha elhozza az újságot Újvidékről, akkor kitörölte az ott élő magyar közösséget a délvidékiek soraiból . Ezért egyedül Ön és a VMSZ lesz a felelős.” (Kapu 39.o.) S ZLOVÁKIA Kiegészült a szlovák kormány - Ivan Gasparovic szlovák államfő kedden kinevezte Mikulás Dzurinda kormányának új gazdasági miniszterét. Jirko Malchárek a zav aros váltóügyei miatt augusztus végén leváltott Pavol Rusko helyébe lép. (Nszv 2.o.) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR A kishatárforgalom akadálytalan működéséért emeltek szót magyar képviselők az EPben − „A külső határok átjárható ságának biztosítása a kishatárforgalom keretében több szempontból is alapvetően fontos” - jelentette ki Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője azon a vitán, amely kedden zajlott a témáról Brüsszelben, az Európai Parlament külügyi bizottságában (MTI) Németh Zsolt a moldovai területi autonómiakoncepciót méltatta az Európa Tanácsban − „A moldovai demokratizálódási folyamatnak különös jelentőséget ad, hogy a volt szovjet tagköztársaságban a nemzetiségi kon fliktuskezelés szempontjából egyedülálló megoldásokat alkalmaznak” - mondta az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének keddi strasbourgi ülésén Németh Zsolt. A fideszes képviselő különösen a Dnyesztermelléki régió területi autonómiájára gondolt (MTI) Charles Gati a magyaramerikai kapcsolatokról − Meglehetősen szokatlannak tartja Charles Gati politológus professzor azt a gyakoriságot, amellyel a magyar miniszterelnököket fogadják a Fehér Házban és úgy ítéli meg, hogy a mostani viz it Gyurcsány Ferenc kormányfő és a kormánykoalíció iránti washingtoni bizalmat tükrözi − A Johns Hopkins Egyetem tanára az MTInek kedden nyilatkozva hangsúlyozta, hogy ez persze nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok egyik vagy másik pártot támogatná a magyar belpolitikában, a látogatást azért tűzték ki mostanra, hogy ennek még a látszatát is elkerüljék, hiszen a jövő évben Magyarországon választások lesznek (MTI) Emberi jogi EPlátogatás Romániában – ELŐZETES − A látogatás cé lja "tapasztalat gyűjtése a Romániáról novemberben esedékes uniós országjelentéshez emberjogi szempontból, különös tekintettel a kisebbségi, diszkriminációs és örökbefogadási ügyekre" . A küldöttségben részt vesz Dobolyi Alexandra, szocialista képviselő, a külügyi EPbizottság tagja, aki európai parlamenti delegációval többször járt