Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-05
2 Kövér: MSZPSZDSZ ellentét állhat a "Szatmáriügy" felelevenítésének hátterében − Kövér László elképzelhetőnek tartja, hogy az MSZP és az SZDSZ közötti ellentét áll az úgynevezett Szatmáriügy felelevenítésének hátterében; a Fidesz választmányi elnöke kedden Szegeden annak a feltételezésének is hangot adott, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a "kémügyet" ürügyül akarja felhasználni Magyar Bálint oktatási miniszter el távolításához (MTI) A középtől a magyar Harmadik Útig − "Végtelenített elbeszélés" a kormány egy évéről - Élesedő jobboldali Fideszkritika − Egy év eseményeinek egy napba sűrítésével próbálkoztak tegnap az Országgyűlésben a pár tok: a Gyurcsány Ferenc vezette kabinet tevékenységének értékelése a már megszokott "végtelenített elbeszélés" koreográfiájával zajlott - mindenki a maga igazságát ismételte (Nsz 123.o.) Könnyítik a románok a magyar határ átlép ésé t − Lamperth Mónika belügyminiszter tegnap megállapodott román kollégájával arról, hogy az útlevélen kívül nem kell semmilyen dokumentumot fölmutatniuk a határon a Magyarországra utazó román állampolgároknak (Nsz 3.o.) B ravók − „ A szerb államfő előre tudta, nem fogják megéljenezni Budapesten. Borisz Tadics eleve értette (szinte egyedül a szerb vezetők közül), miért ilyen nagy ügy itt a vajdasági magyarok helyzete. De azt már nehezebben érti, miért kizárólag a magyarverések ügye az , amely vendéglátóit igazán érdekli… Nem kellene végre kidolgozni egy konkrét, értelmesen összerakható elemekből álló magyar szerbpolitikát, hogy átfogó Balkánpolitikáról ne is beszéljünk? De. Csak a jelek szerint ez már túl nehéz a magyar külpolitikacsi nálóknak. Mentségük akad, sok az általunk nem is enyhíthető bizonytalanság, nagy a kockázat. Különben is: milyen jól lehet takarózni a magyarverésekkel! Ezt (amúgy helyesen) fölvetve a "hatékony diplomácia" (látszata) megvan. Bravó! - éljenzi magát a magya r kül- és nemzetpolitika. Ügyes: így nem kell más, magyar belpolitikai szempontból "értéktelen" és szellemileg munkaigényes szerbkapcsolati ügyekkel foglalkozni” • − Füzes Oszkár cikke (Nsz 3.o.) Vajdasági feltételek - Orbán Viktor az emberi jogok be tartását kérte Tadicstól (MN 9.o.) http://www.mno.hu Ürgebőrben – „A lényeg, hogy Mucuska itt járt közöttünk, és állítólag rengeteg támogatást szerzett az erdélyi magyarságnak. Ezt a helyzetet felismerem. Amit nem lehet elintézni hivatalosan, pályázatok útján, azt elintézik máshogy. Amikor a kijárók cipője beleragad a sárba, a kifekvőknek még van egy esélyük. Mindez persze nincs, hiszen az érintettek cáfolták, a többi néma csend. Ügy volt, ügy nincs, figyeljék a szájukat, mert csalnak. Megannyi orális Rodolfó, ha még emlékeznek a zseniális bűvészre.” (Kapu 36.o.) Az ügynökbotrány rejtett dimenziói – Borbély Zsolt Attila írása (Kapu 2731.o.) http://www.kapu. cc Magyar Mata Hari, avagy hírlapi kacsa? – „Egyvalami mindenképpen biztosnak tűnik. A végsőkig felcsigázott közvélemény semmit sem fog megtudni. Erről majd gondoskodnak. A titkosszolgálatok.” (Kapu 3133.o.)