Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-29
13 Civil szervezetnek, állami vállalatnak tilos kampányban a pártfinanszírozás Ha ilyen forrásból jutnak jövedelmekhez a választási kampány alatt a pártok, ezeket az összegeket kötelező módon be kell fizetni az államkasszába. A legtöbb ilyen pénzt, 340 millió lejt a PSD szatmárnémeti szervezete inkasszálta az Eurodemocratia nevű alapítványtól. A PNLPD 20 mi lliót, az RMDSZ 23 milliót kapott civil forrásból. A magyar pártot a Kolozs megyei vállalkozókat tömörítő Heuréka Egyesület támogatta 24 millió lejjel. László Attila, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke lapunk kérésére azt közölte, a vállalkozók reklámf elületeket engedtek át a szövetségnek, de tudomása szerint az ügy "már megoldódott". A pártok nem folytathatnak vállalkozásokra jellemző pénzügyi tevékenységeket sem, például nem adhatják bérbe – egyébként állami alapokból biztosított – ingatlanjaikat. A PSD szatmárnémeti szervezete ennek ellenére úgy jutott 784 millió lejhez, hogy székházát az Eurom Banknak adta ki. A NagyRománia Párt Neamt és Mehedinti megyei szervezeteinek székhelyén kereskedelmi tevékenység folyt. A PNL ilyen módszerrel 27 millió l ejes illegális jövedelemhez jutott. Egyébként a pártok állami támogatása 2003ban és 2004ben egyaránt és összesen 70 milliárd lej volt. vissza Készítette: Boér Krisztina, Lőrincz Lászlóné i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - Reg = Reggel