Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-04
3 uniós csatlakozását. A miniszterelnök a Magyar Rádiónak adott szokásos heti interjújában azt is elmondta: Orbán Viktor a román csatlakozására adott igen szavazatával átvágta a gor diuszi csomót, mert a témáról igencsak eltérő az ellenzék véleménye (MR) Vizsgálatot ígért Tadics - Borisz Tadics a megbeszélés után a sajtónak elmondta, hogy a szerb állam érdekelt abban, hogy a vajdasági bűncselekmények elkö vetőit megtalálja és példásan megbüntesse. A szerb elnök ugyanakkor hozzátette, azoknak az eseteknek, amelyeknek nincs etnikai indíttatásuk, felesleges a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítani. (Reg.1,8.o.) Hatékony fe llépést várunk Belgrádtól – „A magyar kormány elvárja a szerb kormánytól, hogy hatékonyan lépjen fel a vajdasági magyarellenes atrocitások ellen, s a helyi hatóságok járjanak a végére ezeknek az atrocitásoknak” - közölte Sólyom László államfő Borisz Tadic s szerb elnökkel folytatott megbeszélései után. (Nszv 2.o.) Magyarverések: Tadics ígérete – Borisz Tadics szerb köztársasági elnök tegnap Budapesten ígéretet tett arra, hogy Belgrád megoldja a magyarellenes támadások ügyét. (MN 1,9.o.) http://www.mno.hu Szerb – magyar üzleti megbeszélések kezdődnek - Boris Tadić és a kíséretében lévő üzletemberek ma a kétoldalú gazdasági kapcsolatok további fejlesztésének lehetőségéről folytatnak eszmecserét ma gyar partnereikkel. Lapunk értesülései szerint egyebek között a szerbiai privatizációban való magyar részvételről is szó lesz, valamint napirendre kerül a két főváros közötti közvetlen légi járat újraindítása. (Vg 3.o.) Le kell foj tani a vajdasági parazsat – „Egy kocsmai verekedés, egy iskolai diákbalhé, egy részeg katonák közötti incidens esetében akár még véletlen is lehet, hogy az áldozatok rendre magyarok. Kasza József házánál kézigránát robbant – még ez is lehet véletlen vagy személyes sérelem. De a valóság az, hogy a Vajdaságban ez bizony tendencia.” (Reg.7.o.) Jövő héten kerülhet bizottság elé a román kémügy (Nszv 4.o.) R OMÁNIA Magyar rektor mellszobrát avatták fel a kolozsvári BabesBolyai Tudományegyetem tanévnyitóján − A romániai rendszerváltás óta először tartott nagyszabású tanévnyitót a kolozsvári BabesBolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata, s ebből az alkalomból az egykori kolozsvári magyar egyetem rektorának mellszobrát is felavatták − A kolozsvári állami egyetem magyar oktatói és diákjai régót a kifogásolják azt, hogy az egyetemen minden csak román nyelven van feliratozva, a rektorátus előcsarnokában pedig csak az 1918 utáni román egyetem vezetőinek a mellszobrai láthatók (MTI) Papírfüggöny a román határon − Eltérő jogs zabályértelmezés, visszafordított utasok ezrei − Egy román belügyminisztériumi rendelet nyomán szombattól hivatalosan is igazolni kell a román állampolgároknak, milyen célból hagyják el az országot. A románra fordított, hitelesített meghívólevél megkövet elése miatt sokan új vasfüggönyről beszélnek (Nsz 2.o.)