Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-19
7 biztosítsanak a kolozsvári egyetemen, amely például a magyarországi egyetemekkel is fel tudja venni a versenyt. Ha ez nem valósul meg, akkor az erdélyi magyar fiatalok k i vándorlása fokozódni fog - mondta. vissza Az egyházi javak visszaszolgáltatásához kértek segítséget Brüsszelben az erdélyi egyházak Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2005. október 18., kedd (MTI) - Mindenekelőtt az egyházi javak romániai visszaszolgáltatásához ké rtek segítséget európai uniós tárgyalópartnereiktől Brüsszelben kedden az erdélyi történelmi egyházak vezető ké pviselői - derült ki azon a nemzetközi sajtótájékoztatón, amelyet a kül döttség tagjai tartottak kétnapos látogatásu król. A delegáció - amelyet Adorjáni Dezső evangélikus püspök, Tőkés László református püspök, Szabó Árpád un itárius püspök, Friedrich Gunnes, a szász evangélikus egyház főtitkára, Nicolae Anusca, a görög kat olikus metrop olita első tanácsadója, továbbá a római katolikus egyházat képviselő Fejes Anzelm Rudolf püspök, premontrei pr é- post alkotott - az Európai Bizottság és az Európai Parlament illetékeseivel, illetve Brüsszelben működő nemzetközi egyházi szervezet ek képviselőivel találkozott, megbeszéléseik célja egyebek között egyházaik "áldatlan helyzet é- nek" bemutatása volt, illetve annak jelzése: segíteni szeretnék, hogy Románia az európai normákat tiszteletben tartani tudó állammá váljék. Mint Tőkés László az újságíróknak elmondta, találkozóikon szolidaritást, egyetértést és nyitottságot tapaszta ltak. Tárgyalópartnereik mindenütt határozott segítséget ígértek, és cserében folyamatos kapcs o lattartásra, több információ nyújtására kérték az erdélyi küldöttsége t. Az uniós megfigyelés folytatására is ígéretet kaptak. A megbeszéléseken szóltak a kisebbségi egyházakat - a román ortodox egyház javára - sújtó diszkr i minációról, illetve a felekezeti oktatás korlátozott voltáról is. Kérték, hogy foglalják ezeket a kérdéseket a Romániáról szóló országjelentésbe, és érjék el, hogy Bukarest teljesítse az integrációs feltételeket. Rem é nyüket fejezték ki, hogy még Románia tényleges csatlakozása előtt sikerül elérni követeléseik teljesítését. A 15 éve halogatott egy házivagyonvisszaszolgáltatás nem várathat többé magára - hangoztatták a mintegy ké tmillió hívőt képviselő küldöttség tagjai. Ez idő alatt 4 ezer ingatlannak csak alig tíz százaléka jutott vissza jogos tulajdonosának birtokába. Csak a váradhegyfoki premont rei kanonokrend 13 millió amerikai dollárnyi vagyont szeretne visszakapni. A román görög katolikus egyháznak még a templomait sem adják vissza - derült ki a sajtóé rtekezleten. Tőkés László úgy vélte: az uniós tagországok kisebbségi téren általában azz al maradnak, amivel beju t nak az unióba. Márpedig a csatlakozási tárgyalások alkalmával kevéssé érvényesültek a kisebbségi, az egyházi ügyek - állapította meg, hozzátéve, hogy a javak visszaszolgáltatása is a vallásszabadság kateg ó riájába tartozik, mert ahh oz az is kell, hogy az anyagi feltételek megteremtődjenek. "A román kormány nem konzultált velünk, vagy elhallgatta a konzultáción kifejtett álláspontokat, írásban kife jtett álláspontunk elsikkadt" - hangoztatta Tőkés László. Esetenként elmaradt a rea kció a Romániai Magyar D emokrata Szövetség (RMDSZ) részéről is. Azt is fontosnak tartják, hogy a közös kormányüléseken a magyar ko rmány is vállalja a kisebbségi felekezetek problémáit. Adorjáni Dezső arra mutatott rá: a kisebbségeknek igazából egyetle n közintézménye az egyház, és ha ezek fe jlődését adminisztratív eszközökkel gátolják, az etnikai kérdés is. A tulajdon esetében van ugyan törvény, de annak végrehajtása szerinte lassú, és visszaélések, korrupciós esetek tarkítják: a visszakövetelt ingatlan okat például ela dják, és ezzel lehetetlenné teszik visszaszolgáltatásukat. Nicolae Anusca úgy vélte, Romániában az állam nem semleges az egyházakhoz való viszonyában, a kulturális államtitkárság időnként beavatkozik az egyházak belső életébe, autonómi ájába. Az egyházak közti esélyegyenl ő- ség elvét szerinte is sérelmek érik. Az állami intézmények a szülői jogok gyakorlását is akadályozzák (Romániában ugyanis az oktatási törvény megengedi, hogy a gyermek vallásoktatásban részesüljön). Sok konkrét eset hoz ható fel arra is, hogy a román többségi egyház a kisebbségi egyházak ellen uszít - mondta el. Fejes Anzelm Rudolf a legújabb restitúciós törvény gyenge pontjának nevezte, hogy az a szóban forgó ingatlant bitorló cég hatáskörébe juttatja a visszaadásra vonatkozó döntést. Újraparcellázással ugyancsak nehezítik az inga tlanok visszaadásának eljárását. Mint mondta, a küldöttség egyebek közt azt kérte Brüs szeltől, hogy figyelje foly amatosan a vonatkozó törvények betartását. Az állam megfosztotta az eg y házakat a levéltáraktól, a bizonyítékoktól, ugyanakkor kéri a bizonyítékokat a szóban forgó tulajdonokkal kapcsolatban. Szabó Árpád emlékeztetett arra: Er délyben 1948ig több évszázadon keresztül a felekezeti oktatás bi z tosította elsősorban az ifjúság nevelését középiskolai szinten. Ezt a tevékenységet most az egyházak fol y tatni szeretnék: az alkotmányban szerepel is a felekezeti oktatás biztosítása, de enn ek törvényi háttere még nem született meg. A küldöttség tagjai részt vettek a brüsszeli Magyar Házban hétfőn este rendezett 1956os megemlék e zésen. A delegáció a sajtótájékoztatón köszönetet mondott az Európai Parlamentben dolgozó magyar néppárti csop ortnak a