Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-19
2 állásfoglalásában a kolozsvári BabesBolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagoz atának vezetősége kedden − „A Bolyai Egyetem kapcsán a higgadt és konstruktív szell emű megv i tatás előtt az utca nyomásának az eszközeihez folyam odni kockázatos, hiszen ez nem sietteti, hanem visszaveti a célok elérésének esélyeit, és lerombolja azokat a rés zeredm é nyeket is, amelyeket a különböző szintű egyeztetések az eddigiekben kivívtak és előkészítettek” - mutatott rá a BBTE magyar tagozata vez etőségének közleménye, am elyet egy keddi sajtóérteke z leten hoztak nyilvánosságra Kolozsváron (MTI) Tüntetéssel zavarják meg a románmagyar kormányülést? − A magyar és a román ko rmány közös ülést tart holnap. Az ennek napirendjén lévő gazdaságiinfrastrukturális programok sikerre vitele új lendületet adhat a magyar cégek romániai befektetéseinek (Nsz 113.o.) Újabb sztrádatervek Erdélyben − Keleti szomszédunknál továbbra is belpolitikai v i szá- lyok k özéppontjában áll az északerdélyi autópálya - főként az RMDSZ által támog a tott - terve, de a kormánytöbbség (és az EU) által favorizált déli sztráda építése sem ke z dő- dött még el. A román közlekedési, építőipari és turisztikai miniszter szerint az amer i kai Bechtel cég továbbra sem akarja elfogadni a román törvényeket, ezért folyatódik az al- kudozás az Erdély északi részére tervezett BorsBrassó autópálya építéséről (Nsz 13.o.) Állami pénz a Sapientiának − „Precedens értékűnek tekinthető a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai tanszéke által elnyert román állami támogatás, abban az értelemben, hogy a románmagyar közös kormányülésen román részről előte rjesztenek egy határozattervezetet a Sapientia állami költs égvetési támogatásáról” - ny ilatkozta tegnap az Új Magyar Szónak Murvai László, az Oktatási és Kutatási Miniszt é- rium vezérigazgatója (Erdély.ma) Határon túli ragaszkodás - Bíró Béla írása – „Beszédes tény, hogy a kettős álla mpo lgárság igényéről nemcsak a mai magyarországi kormányzathoz meglehetősen közel álló RMDSZ nem hajlandó lemondani, hanem a szlovákiai magyarság sem . Marosvásárh elyen tartották a közelmúltban a határon túli magyar szervezetek harmadik fórumát, az úgyneve zett mini Máértet. Összehívását az tette úgymond szükségessé, hogy a kettős á llampolgárság ügyében rendezett népszavazás óta a magyarországi kormányzat követk ezetesen elzárkózik attól, hogy a határon túli szervezetekkel az őket illető alapvető kérd é- sekben egyeztessen. A magyar kormány 2005ben az egyeztetés hivatalos fórumát, a Máértet sem hívta össze”. (MH 13.o.) Az önálló magyar felsőoktatásért tüntettek Erdélyben - Több százan követelték a B o lyai Egyetem visszaállítását (MNO ) Össztűz alá került az egyetemi megmozdulás - A román tanügyminisztérium, a k olozsvári BabesBolyai Tudományegyetem (BBTE), a bukaresti lapok, de még a Román iai Magyar Demokrata Szövetség politikusai is bírálták a hétfő esti g yertyáskönyves tü ntetéseket, amelyeket néhány ezer diák részvételével négy erdélyi nagyvárosban szerve ztek. (Reg.9.o.) Magyarromán közös kormányülés Bukarestben - Legalább 32 miniszter vesz részt ösz- szesen a magyar és a román k abinet részéről a közös kormányülésen és néhány álla m titkár, államtitkárhelyettes, főosztályvezető. (MNO)