Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-18
16 „Nagy az isten állatkertje” Reggel [2005.10.18] Különóra - A demokrácia alapjait tanulták a Parlamentben Parlamenti különórát tartottak végzős középiskolásoknak a demokrácia működésér ől és a képviselők munkájáról. Mint a felnőtttársadalom: azonnal összekülönböztek a diákok Fodor Gábor kettős állampolgárságról mondott szavain„Az állatkert is úgy szép, ha sok állat van benne, a parlament is úgy szép, ha több párt van benne” – érvelt sa játos módon Mandur László, az Országgyűlés alelnöke a többpárti parlamenti demokrácia mellett. Az Országgyűlés elnöke, Szili Katalin által kezdeményezett parlamenti különórák tegnapi előadásán a képviselői sorokban ülő diákok nem hagyták ki a ziccert. „Nag y az isten állatkertje” – nevettek össze. A Miskolcról, Kalocsáról és Siófokról érkezők többsége még nem járt a T. Házban, de szinte egyöntetűen lenyűgözte őket a látvány. „Ez a világon a legszebb parlament” – jelentették ki azok is, akik még nem látták m ás országok törvényhozási székhelyét. Mandur László arról igyekezett meggyőzni a fiatalokat, hogy a tátongó széksorok ellenére a honatyák igenis elfoglaltak, hiszen a bizottságokban is helyt kell állniuk és számtalan más elintéznivalójuk is akad. Debreceni József a rendszerváltozásról tartott előadást, ami a politológus szerint az államalapítást követő és a II. világháború utáni kommunista hatalomátvétel után a harmadik legjelentősebb fordulópont volt a magyarság eddigi történelmében. Fodor Gábor fénykorár a emlékeztette a hallgatókat. A rendszerváltó időkben a fésületlen, farmernadrágos fiatal politikusok külsőségekben is alaposan különböztek a rosszul szabott öltönyökben feszítő régi elittől. A fiatalokat a legjobban a kettős állampolgárság érdekelte. Sok diák egyenesen felháborodott Fodor szavain, aki bár kritizálta a kormányt, hogy anyagi kérdéssé süllyesztette le az ügyet, szintén a nem mellett tette le a voksát. vissza Timosenkót is gyanúsítják a mérgezéssel Reggel [2 005.10.18] A Londonban tartózkodó Viktor Juscsenko ukrán elnök megmérgezésének nyomozásában előrelépés történt. Az államfő a BBCnek nyilatkozva elmondta, hogy új ismereteket sikerült szerezni a felhasznált anyagról. A merényletkísérlet mögött Juscsenko s zerint kétségkívül ukrán személyek állnak. Az elnök a választási kampány idején, 2004 szeptemberében betegedett meg titokzatos módon, minden bizonnyal az ukrán titkosszolgálat mérgezte meg a vacsoráját. Háromszor kezelték egy bécsi magánkórházban, ahol az orvosok hetekig tartó vizsgálatokkal dioxinmérgezést állapítottak meg nála. A Kárpátinfo internetes portál szerint David Zsvnia, a rendkívüli helyzetek minisztériumának korábbi vezetője úgy véli, hogy Juscsenko megmérgezését Julija Timosenko exkormányfő s zervezte meg. A Glavred kiadványnak adott interjúban az egykori miniszter közölte, hogy logikusan gondolkodva Timosenko politikai tömbje az egyetlen, amelynek előnye származott volna a mérgezésből. vissza Készítette: B oér Krisztina, Balogh Zsuzsanna i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Ma gyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - Reg = Reggel