Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-15
9 Századunk első évében halt meg, ha élne, most volna 88 éves. Ebből az alkalomból, de talán azért is, mert a horvát – magyar kapcsolatok oly látványos javulásnak indultak, kapot t Vásárhelyi Miklós emléktáblát születése helyén, az Adriaparti Rijekában, az egykori Fiuméban. Vásárhelyi Miklós neve talán már nem sokat mond az új Magyarország huszonéves gyermekeinek, személye és tevékenysége azonban összeforrt a harmadik Magyar Közt ársaság létrehozásával. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az alapító atyák egyike volt. A Kádárrendszert lezáró években ugyanis ama szellemipolitikai ellenállásnak volt egyik nem hivatalos központja és szinte mindenki által elfogadott "nagy örege", amelyből 1 989ben az Ellenzéki Kerekasztal kinőtt. A rendszerváltó pártok centrumában álló Fidesz először őt akarta rávenni arra, hogy legyen a köztársaság első elnöke. (Nem vállalta.) Eközben a magyar társadalom szocialista párti felével is összekötötte őt az a kör ülmény, hogy ifjúkorában maga is kommunista volt, ugyanakkor mint Nagy Imre egykori közeli barátja és tanácsadója, vele együtt ült 1958 júniusában a vádlottak padján. Vásárhelyi mint a bevallatlanul maradt hírhedt titkos perek egyik túlélője mintegy személ yében is megtestesítette azt, amitől meg kellett (és az adott helyzetben végre meg is lehetett) szabadulni. 1956 temetetlen hőseinek 1989. júniusi nyilvános búcsúztatásánál – amely mint tudjuk, a kommunista rendszer búcsúztatása is volt – ő volt az egyik ü nnepi szónok mint az akkor még félillegális Történelmi Igazságtételi Bizottság elnöke. Tizenhetesek Fiume… Tekintélyes zsidómagyar polgárcsalád gyermekeként itt született Vásárhelyi Miklós egy évvel a Monarchia összeomlása előtt, 1917 októberében. Élet e első tíztizenkét éve is ebben a kicsit kozmopolita, de jellege szerint mégis elsősorban olasz kikötővárosban telt el, hogy aztán 1929től kezdve a színmagyar Debrecenben folytatódjék. A már gyerekkorától kezdve sok nyelven beszélő Miklós egyetemi tanulm ányait is előbb Itáliában kezdte, s csak a Mussoliniféle "megújulásból" való kiábrándulása után tért vissza megint Debrecenbe. Jogot és államtudományt tanult, de – egyre határozottabban baloldali forradalmárként – tudását inkább az akkor fennálló állam el len, mint mellette kívánta hasznosítani. De ha már születése évéig mentünk vissza, nem lehet említés nélkül hagyni, hogy a későbbiek fényében van valami kísérteties ebben az évszámban: nemcsak Vásárhelyi született 1917ben, hanem az 1958. júniusi Nagy Imreperben vele együtt vádlottak padjára kerülő Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József is, a politikai per nyolc kiszemelt áldozatának több mint a fele! Vásárhelyi Miklós életútja kanyargós ösvényeken át vezet a nagypolgári, bankigazgató apától a kommunista mozgalmon és az ellene folytatott harcon át a legsikeresebb magyar liberális párt, az SZDSZ megalapításáig, az íróiújságírói mesterségtől a Soros Alapítvány igazgatásán át az új Magyar Köztársaság első parlamentjének képviselői tiszts égéig. A jelenből visszatekintve talán éppen az alapítványi életszakasz érdemel külön hangsúlyt. A nyolcvanas évek közepén egy dúsgazdag, de ugyanakkor ember- és tudásbarát amerikai pénzember, az akkori "keleti világ" és ezen belül Magyarország iránt érdek lődve, Vásárhelyit választja személyi képviselőjének abban a furcsa kondominiumban, amelyet a korabeli Magyar Tudományos Akadémiával, azaz egy pártállami intézménnyel karöltve hív életre, s amely a későbbi – államtalanított – Sorosalapítványok első kísérl eti terepe lesz. Vásárhelyi helyzetismerete, kultúrpolitikai látóköre és diplomáciai érzéke nélkül ez a vállalkozás alkalmasint ugyanarra a sorsra jutott volna, mint Soros György több más próbálkozása az Elbától keletre. De neki és munkatársainak köszönhet ően a magyarországi alapítvány nemcsak talpon maradt, hanem iskolát is teremtett, egyszersmind beírta nevét a magyar kultúra Nyugat felé való újra kinyílásának, valamint a fiatal magyar értelmiség szellemi felszabadulásának történetébe. Barát ötven éven át Ha szabad ezt a rövid jegyzetet néhány személyes szóval is kiegészíteni: büszke vagyok arra, hogy több mint ötven éven át barátja lehettem a nálam tíz évvel idősebb Vásárhelyi Miklósnak. E barátság szálai még a negyvenes évek második felében szövődtek, egy máskülönben nyomasztó korszakban, ahol azonban Miklós jókedve és embersége nemcsak nekem, hanem több közös barátunknak is – hadd említsem meg itt Litván György nevét – fontos fogódzópontul szolgált. A minden hivatali és intellektuális pöffeszkedést ha rsány nevetéssel kifigurázó, pártújságíróként is szabad emberként viselkedő Vásárhelyi Miklóst nehéz lett volna nem megszeretni, nem elfogadni belső mércének. Az 1956ot megelőző és előkészítő években az érzelmi kötődés szálait a közös tapasztalatra épülő elvbarátság erősítette tovább, amely még abban a hosszú korszakban is kitartott, amikor életünk útja (nem saját akaratunkból) szétvált: én külföldön kezdtem új életet, ő pedig három keserves börtönév és további megaláztatások után a Kádárrendszer viszonya i között próbált emberként, szellemi alkotóként és politikai lényként fennmaradni. Egymástól távol és egészen más körülmények között ugyanazokból a tévedésekből próbáltunk kilábolni, ugyanazokhoz az értékekhez próbáltunk visszatalálni – talán nem egészen s ikertelenül.
