Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-03
16 "Ha a terv megvalósul, akkor nagyjából egy éven belül lehetővé válik, hogy a csehországi, vagy más uniós országbeli bíróságok a döntéshozatalnál már figyelembe vegyék az érintett által esetleg a más uniós országok területén elkövetett törv énysértésért kiszabott büntetést is" - jelentette ki Nemec. A bírósági ítéletek nemzeti nyilvántartásának hozzáférhetőségét az Európai Unión belül Franciaország, Spanyolország és Németország kezdeményezte. A visegrádi országokon kívül már más országok is támogatásukról biztosították a projektet. Szakértők szerint ez a projekt kevésbé problematikus és könnyebben, olcsóbban megvalósítható, mint az Európai Bizottság által javasolt közös uniós nyilvántartás. A cseh, a magyar, a lengyel és a szlovák igaz ságügyi tárcák vezetői továbbá véleményt és tapasztalatot cseréltek a börtönökkel kapcsolatos problémákról, az alternatív büntetésekről valamint a magáncégekkel való együttműködésről is, például az új börtönök építésénél. viss za Az új ukrán miniszterelnök megnyugtatja Moszkvát Palotás László, az MTI tudósítója jelenti: Moszkva, 2005. szeptember 30., péntek (MTI) - Jurij Jehanurov új ukrán kormányfő pénteken Moszkvában megnyugtatta Vlagyimir Putyin orosz elnököt és M ihail Fradkov miniszterelnököt, hogy a vitatott ukrajnai privatizációk problémáit civilizált módon rendezik, tiszteletben tartva az orosz befektetők érdekeit. Putyin, aki Moszkva melletti rezidenciáján fogadta a posztján egy hete megerősített Jehanurov ot, kifejezte reményét, hogy az ő segítségével Viktor Juscsenko elnök meg tudja szilárdítani az ukrán társadalmat, és meg tudja fordítani a gazdasági hanyatlást. Ettől függ sok egymással kooperáló cég működése és széles néprétegek jóléte mindkét országban - utalt Putyin a gazdasági összefonódásra. Jehanurov, akinek személyében először kereste fel ukrán kormányfő az orosz fővárost a narancsszínű forradalom után, elégedetten nyugtázta Fradkov hozzáállását a kontaktusok idei "abnormális" szünetelése alatt felhalmozódott problémák megoldásához. Putyin megjegyezte, hogy Juscsenkóval telefonon megállapodott közös átkelőhelyek létrehozásában az oroszukrán határon. Jehanurov biztosította Putyint és Fradkovot, hogy az ukrajnai privatizációk problémáit pere n kívüli egyezségekkel (ennek híján bírói döntésekkel) rendezik, s nem kérdőjelezik meg az orosz befektetőkkel kötött megállapodásokat. Nagy találkozót tervezünk a gazdasággal, és minden vállalkozóval beszélni akarunk - mondta Jehanurov Putyinnak, megerősí tve, hogy az újraelosztási folyamat lezárult. A Leonyid Kucsma elnöksége alatti vitatott privatizációk felülvizsgálata fontos célkitűzése volt az új ukrán vezetőségnek, amelyet azonban megosztottak a felülvizsgálat mértéke és módszerei körüli nézetelt érések. Juscsenko három hete, egy korrupciós vádak szította politikai válságban menesztette volt forradalmi szövetségesét, Julija Timosenko miniszterelnököt és kormányát. Timosenko tavasszal kilátásba helyezte akár háremezer üzem Kucsma alatti privatizálás ának felülvizsgálatát. Timosenko, aki ellen az orosz főügyészség egy esztendeje nemzetközi körözést adott ki, fagyos viszonyban volt a Kremllel. Mindamellett Jehanurov miniszterelnöki megerősítése után sebtében Moszkvába utazott, hogy elnyerje körözésének beszüntetését, és j avítsa pozícióit a tavasszal esedékes parlamenti választások közeledtével, amelyeken már versenyre kel Juscsenko csapatával. Jehanurov, akinek kabinetje (az előző kormánytól eltérően) szorosan kötődik az orosz tőkéhez, olyan politikai bázis létrehozásá n fáradozik moszkvai tárgyalásain, amely Juscsenko tömbje számára biztosítja a Kreml választási támogatását, s egyben lehetővé teszi az ukrán energiagondok megoldását - jegyezték meg orosz elemzők. Így Jehanurov megegyezett Fradkovval, hogy felgyorsítják a z oroszukrán tárgyalásokat a földgáz szállításáról, NyugatEurópába (köztük Magyarországra) való tranzitjáról, valamint az elszámolás módjáról. Ukrajna jelenleg 50 dollárért kap ezer köbméter gázt Oroszországtól, de az állami ellenőrzésű Gazprom oros z monopólium duplájára akarja emelni az árat médiajelentések szerint. Válaszul Ukrajna a tranzitdíj emelésével fenyegetőzött. Ukrajnát aggasztja az a lehetőség, hogy Oroszország válságba taszíthatja a gázár emelésével, netán a gázcsap elzárásával. vissza Belgrádban túl szigorúnak tartják az EPhatározatot - HÉT VÉGI ÖSSZEFOGLALÓ Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2005. október 2., vasárnap (MTI) - A belgrádi székhelyű pártok és kormányilletékesek túl szigorúnak tartják az Európai Parlament elítélő hangú nyilatkozatát a vajdasági nemzetiségi viszonyokról, de szemlátomást nem foglalkoztatja őket túlzottan a strasbourgi állásfoglalás. Az EPhatározat miatt a hét végén a szerb parlamenti nemzetek közöt ti viszonyával foglalkozó bizottság két tagja, Meho Omerovic és Zeljko Tomic is szükségesnek mondta a testület összehívását, hogy áttekintse a strasbourgi határozatot. A szandzsáki muzulmán Omerovic szerint az EPhatározat "nagyon komoly