Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-03
9 Nemzeti Tanácsnak nincs befolyás és eszköze ehhez, mert nincs képviselője az ille tékes intézményekben és a kormányban" - mondta Egeresi. A szerb kormány elítéli ugyan a nemzeti alapú incidenseket, de a magyar politikus szerint ez még nem elég, meg is kell fékezni a jogsértéseket. Az EP tényfeltáró bizottságának év eleji vajdasági l átogatása óta érdemben nem javult a helyzet, a hatóságok nem tettek eleget a jogsértések visszaszorítása érdekében. Egeresi szükségesnek tartja a tényfeltáró testület újbóli látogatását, de rámutat arra, hogy nem elég felmérni a helyzetet, konkrét intézked ések megfogalmazására van szükség. "Eljönnek Brüsszelből a parlamenti képviselők tájékozódni, de ettől még gyakorlatilag nap mint nap történnek incidensek. Elsősorban Belgrád hatékonyságát kell fokozni, a politikai készség mellett az állami szervek műk ödését kell javítani. Az eddiginél sokkal hatékonyabb nyomásgyakorlásra van szükség a szerb kormányra, hogy változás álljon be a gondolkodásban és a hozzáállásban" - szögezte le a parlamenti alelnök. A vajdasági magyar sajtó szinte már napi rendszeress éggel beszámol különféle bűnesetekről, Belgrádban azonban erre nemigen reagálnak, és a szerbiai országos terjesztésű sajtóban sem jelennek meg róla hírek. Egeresi ezt azzal magyarázza, hogy a kormány nem akarja beismerni tehetetlenségét, ezért szándékosan hallgat, következésképpen a sajtó sem szól róla. A politikus egyetért azzal, hogy nem a hatóságok állnak az incidensek mögött, de hozzájárulnak a jelenség elburjánzásához azzal, hogy nem kezelik hatékonyan a problémát. vissza A Magyar Nemzeti Tanács fellép a temerini elítéltek érdekében Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2005. szeptember 30., péntek (MTI) - A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) a szerbiai hivatalos szervekhez fordul, amennyiben bebizonyosodik , hogy a tavaly történt temerini bűntény magyar elítéltjeinek nem engedélyezik, hogy börtönlátogatáskor magyarul beszéljenek rokonaikkal. Józsa László, az MNT elnöke közölte pénteken az MTIvel, hogy amennyiben igaz a panasz, haladéktalan közbenjárásár a van szükség. A tanács a vajdasági ombudsmanhoz és a szerbiai igazságügyi miniszterhez fordul, amennyiben kiderül, hogy a börtönfoglárok nem engedélyezik a magyar nyelv használatát. Az újvidéki kerületi bíróság áprilisban összesen 61 év szabadságveszt ésre ítélt első fokon öt magyar fiatalt, akik tavaly nyáron félholtra vertek és megaláztak egy újvidéki szerb férfit. A szerbiai legfelsőbb bíróság néhány hét múlva hozza meg a jogerős döntést a délvidéki magyar közvélemény által drákóinak mondott elsőfokú ítéletről. Az elítéltek hozzátartozói a távirati irodának és a vajdasági magyar sajtónak is több ízben elpanaszolták, hogy a foglárok nem engedélyezik nekik, hogy a börtönlátogatások idején magyarul beszéljenek a fogva tartottakkal. Józsa László leszö gezte: alkotmányban rögzített alapjog, hogy mindenki használhatja saját anyanyelvét, és ez az alapjog a büntetés végrehajtása esetén sem válik kétségessé. Személyi jogok bizonyos mértékű korlátozása kizárólag a büntetőeljárás vizsgálati szakaszában lehetsé ges, az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak ellenőrzés alatt beszélhetnek a védőkkel. "Azonban mihelyt jogerőre emelkedik a vádirat, már a védővel folytatott beszélgetést sem lehet ellenőrizni, vagyis a továbbiakban a nyelv ellen sem lehet ki fogás" - monda Józsa, aki azt tervezi, hogy az elkövetkező napokban az országos kisebbségi nemzeti tanács elnökével, Petar Ladjeviccsel együtt felkeresi börtönben a temerini elítélteket A MNT elnökének jogi álláspontjával messzemenően egyetért Peter An tic, a belgrádi Kisebbségi Jogi Központ elnöke. Közölte az MTIvel, hogy senki sem tilthatja meg a magyar elítélteknek, hogy magyarul beszéljenek, de ugyanez érvényes a büntetőeljárás nyomozati szakaszára, illetve a bírósági eljárás idejére is. Minden eset ben a hatóságok kötelesek tolmácsot alkalmazni, amennyiben ennek szükségét látják - mondta a jogi szaktanácsadással foglalkozó központ vezetője. vissza Egy társadalomkutató intézet szerint a vajdasági magyarok valóban ismé t célponttá váltak Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2005. szeptember 30., péntek (MTI) - Egy szerbiai társadalomkutató intézet szerint a vajdasági magyarok valóban ismét szerb nacionalista támadások célpontjaivá váltak. Vladimi r Ilic, a Központ a Civil Társadalo m Fejlődéséért elnevezésű társadalomkutató intézet munkatársa közölte pénteken a B92 belgrádi rádióval, hogy jelen pillanatban a vajdasági magyarok valóban szerb nacionalista támadások célpontjaivá váltak. Szerinte a tartományban a nemzetiségi viszonyokat illetően jelenleg sokkal jobb a helyzet, mint tavaly volt, de sokkal rosszabb annál, mint amilyen a 2003. decemberében tartott választások előtt volt, amikor a szerb radikálisok győzedelmeskedtek. Ilic hangsúlyozza, hogy a támadások nem kizárólag és mi ndig a magyarok ellen irányulnak, az elmúlt két évben gyakran értek támadások horvátokat, askálokat, albánokat, bosnyákokat és romákat.