Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-06
33 Cáfolgassák csak egy ideig, mi közben a markunk ba nevetünk, így ni. - Meg is mutatta, hogy miként: hahaha, esetleg bruhaha. - Mikor végre megcáfolták a dolgot - folytatta a többiek ájult tisztelete közben - akkor újabb zavaros részlettel állunk elő, az fontos, hogy senki se értsen semmit. És amikor már majdnem vége az egésznek, azt hiszi túl van rajta, akkor én elmegyek kérem egy vidéki fórumra, mert engem imád az én közönségem, és ott majd benyomom nekik, hogy a másik törzs vezetői, a komancsoké, fúrták őt tulajdonképpen, nem is mi. Erre meg majd alap osan megsértődik a miniszterük és kész a szakadás, lemond, kirúgják - megoldva az egész. Ennyi az egész - hajolt meg szerényen. Nagy taps fogadta a javaslatot, rögtön jegyzőkönyvbe is vették, egy jelenlévő ügyvéd szárazbélyegzővel látta el a dokumentumot, majd odaadta a feleségének a dokumentumnak tetsző dolgot, hogy tegye el, jó lesz az még valamire. Ezután mind felálltak és elénekelték az Internacionálét, majd hogy megtévesszék a kezét mindenhová betévő ellenséget, a Székely himnuszt is. Mucuskát, aki akk or már napok óta készenlétben várt a harangtorony melletti szobájában alaposan kiképezték az akcióra. Éjszaka álmából felkeltve is hibátlanul el kellett tudnia mondania, hogy "Mucuska vagyok, Mucus Mucuska. Csak ketten itt a vonalban, most minden buja titk odat rám bízhatod. Nem emeltdíjas számról is hívhatsz és SMSt is küldhetsz. Puszikállak" Mondanunk sem kell, hogy a kitűnően kimunkált terv fényes sikert aratott, ma is tanítják úgy a Moszad mint a KGB iskolájában. Mert ami jó az jó. vissza Januártól nemzeti vízum Reggel, 2005. október 6. Okmány határon túlia knak Főleg a Délvidék és Kárpátalja jár jól Hat hónapos magyarországi tartózkodást és 2007től az unióba való belépést is lehetővé tesz az a vízum, amelyet január 1jétől adnak a határon túli magyaroknak. Bevezeti a nemzeti vízumot Magyarország 2006. januá r 1jétől, a külügyi tárca erről tegnap jegyzéket adott át az érintett Ukrajna, SzerbiaMontenegró, Románia és Horvátország budapesti nagykövetének – jelentette be a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára. Fekszi Márta kifejtette: a speciális tartóz kodási vízum többszöri beutazásra jogosít, és három hónapnál hoszszabb tartózkodást tesz lehetővé azok számára, akik a magyar nyelv gyakorlása, a kulturális nemzeti identitás megőrzése, állami felsőfokú oktatáson kívül eső tanulmányok folytatása, valamint családi kapcsolatok ápolása céljából kívánnak Magyarországon tartózkodni. A díjmentesen kérelmezhető nemzeti vízumot valamennyi ukrán, szerb és montenegrói, román és horvát állampolgár igényelheti, összesen kilenc magyar külképviseleten: Kolozsváron, Bukar estben, Szabadkán, Belgrádban, Zágrábban, Eszéken, Kijevben, Ungváron és Beregszászon. Fekszi Márta kiemelte: a nemzeti vízum igénylésekor továbbra is meg kell felelni az általános vízumkiadási feltételeknek, és igazolni kell a magyarországi tartózkodás an yagi, lakhatási körülményeit. Gémesi Ferenc helyettes külügyi államtitkár elmondta: bár egy hosszabb tartózkodást lehetővé tevő, és ezért nemzeti hatáskörbe tartozó vízumról van szó, a Külügyminisztérium tájékoztatást adott a javaslat bevezetéséről az Európai Uniónak. „Szerettük volna elkerülni a félreértéseket a jövőben, hiszen Magyarország 2007ben csatlakozni kíván a schengeni rendszerhez” – mondta Fekszi Márta államtitkár. Az államtitkár tájékoztatása szerint Brüsszelben egyértelművé vált, hogy a magyar nemzeti vízum bevezetése össz hangban van az unió vízumpolitikájával. Avarkeszi Dezső, a javaslatot benyújtó szocialista képviselő lapunknak kifejtette: a nemzeti vízum akár ötéves magyarországi tartózkodást is lehetővé tesz. A vízum hat hónapig érvényes, de közben lehet olyan tartózk odási engedélyt igényelni, amellyel ez az idő öt évre hosszabbítható – tette hozzá a képviselő. Magyarország teljes jogú schengeni tagságát követően lehetővé teszi az engedély birtokosainak a továbbutazást NyugatEurópa többi országába. A nemzeti vízum ki váltásához igazolni kell azt, hogy a kérelmező a magyar nyelvhez és kultúrához tartozik. Ezt megtehetik például a korábban kiadott úgynevezett magyar igazolvánnyal is. Avarkeszi szerint ez nem diszkriminatív, az eljárást az EU is elfogadja. Az új vízum bev ezetése egyébként nem érinti a magyar igazolványt, az továbbra is hatályban marad azokkal a kedvezményekkel, amelyeket szavatol az okmány. Az új vízumtípus nem érinti az eddig is kiadott vízumok fajtáit, tehát nem jogosít például munkavállalásra, vagy jöve delemszerzésre. Továbbra is a kettős állampolgárság a cél