Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-05
33 A lehallgatott telefonbeszélgetésben a Népszava hétfői írása szerint a szóvivő állítólag azt mondta Szatmárinak: a Fide sznek jó, ami történik, hiszen a kormány két tagja is érintett az ügyben. Révész Máriusz tegnap felháborodottan kommentálta lapunknak a beszélgetési jegyzőkönyvek kiszivárogtatását. Nem azért, mert azok tartalmát illetően szégyellni- vagy takargatnivalója lenne, hanem mert a kiragadott részletek – mint mondta – más színben tüntetik fel a Szatmárival folytatott diskurzusát, mint amiről szólt a valóságban. A szóvivő elmondása szerint Szatmári mentegetőzésképpen hívta őt a cikk megjelenése után, azt próbálva b izonygatni a vele távoli kapcsolatot fenntartó politikusnak, hogy ő és felesége nem kém, és nem is szorították ki őket az országból. Azt, hogy a Fidesznek jó az ügy, elmondása szerint annak kapcsán mondta a szóvivő, hogy Szatmári megkérdezte, elüle a botr ány szerinte néhány nap alatt. A szóvivő erre mondta, hogy nem, hiszen a logika szerint az ellenzéki pártnak érdeke napirenden tartani egy ilyen történetet. A szóvivő állítólag azt is mondta Szatmárinak, hogy szerinte nem a Fidesztől "mentek ki" az informá ciók. A részletek kiszivárogtatása miatt az ellenzéki képviselő kérni fogja Tóth Andrást, a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárt, hogy a beszélgetések jegyzőkönyveit teljes terjedelmében hozza nyilvánosságra. A Nemzetbiztonsági Kabinet meg nem erősí tett információk szerint pénteken tárgyalta a titkosszolgálati államtitkár kémügyről szóló jelentését. Az ülés után Kövér László, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes elnöke kérte, hogy a kabinet után a parlamenti bizottság is tárgyalhassa a jelentést, kérését azonban elutasították. A titkosszolgálatok első félévi tevékenységének értékelésekor a bizottság e heti ülésén ennek ellenére információink szerint napirendre kerül majd az ügy. A Fidesz szóvivőjét, úgy tudjuk, Kövér László a történtek miatt leteremtette: "Ügynökökkel nem diskurálunk." Az ügyben megkérdeztük Szatmári Tibort is, de ő csak annyit mondott, számukra azzal, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal kijelentette, nem kémkedtek, véget ért az ügy. "A Magyar Nemzet újságíróját, aki előszö r közölt cikket erről az egészről, bepereltük. Alaposan felforgatta ez az eset az életünket, nem akarunk többet foglalkozni vele és tápot adni különböző spekulációknak" – mondta Szatmári Tibor. vissza Ki szivárogtatja a ti tkos iratokat? Színes Bulvár Lap 2005. október 5. Nem veszélyezteti a nemzetbiztonságot a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) titkos, lehallgatási jegyzőkönyveinek sorozatos napvilágra kerülése – véli Demeter Ervin, a Fideszkormány egykori titokminisztere. A z NBH és Tóth András titokügyi államtitkár nem kívánt nyilatkozni felelősségükről. – Az újságírók igyekeznek az egyes, közvéleményt foglalkoztató ügyekről minél többet megtudni. Jó kapcsolatot tartanak a politikusokkal, de ez nem feltétlenül baj – nyila tkozta lapunknak a fideszes Demeter Ervin. Mint elmondta: a Szatmáriügyben napvilágra került lehallgatási jegyzőkönyvek nem fenyegetik a nemzetbiztonságot. – Két kezemen meg tudom számolni, hány olyan ember van az országban, aki ilyen jellegű információkh oz hozzájuthat, ennek alapján remélem, hogy a Nemzetbiztonsági Kabinetnek sikerül majd azonosítania a kiszivárogtatót – fogalmazott az egykori titokminiszter. Mint elmondta, ő a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjaként csak általánosságban kap információt a szolgálatok működéséről. – Mondok egy példát: ha a Krumplihámozó Intézetben kiderül, hogy kémkedni próbálnak a krumplibogarak, akkor nekünk a beszámolóban csak annyi szerepel, hogy az egyik országos intézetben külföldi szolgálatok megpróbáltak adatokat gyű jteni. Ellenzéki képviselőként persze azt szeretném, hogy a jelenleginél részletesebb tájékoztatást kapjunk, ám a bizottság tagjainak az a feladatuk, hogy a titkosszolgálatok működésének törvényességét ellenőrizzék, a különböző konkrét műveletekről nem kel l tudniuk – tette hozzá. Demeter szerint ha a Nemzetbiztonsági Szakszolgálattól szivárogtak ki a különböző lehallgatási jegyzőkönyvek, akkor az ottani főigazgatót, ha a Nemzetbiztonsági Irodáról, akkor a szolgálatokat felügyelő politikai államtitkárt te rheli felelősség. Szerettük volna megismerni a Nemzetbiztonsági Hivatal véleményét is a kiszivárogtatásokkal kapcsolatban, ám az illetékesek egyetlen kérdésünkre (lásd keretes írásunkat) sem kívántak válaszolni. Kérdéseinkkel megkerestük a polgári titkos szolgálatokat felügyelő politikai államtitkárt, Tóth Andrást is. Hiába. – Ebben a tárgykörben a bizottságnak állok rendelkezésére, a sajtóban viszont nem szeretnék erről nyilatkozgatni – magyarázta az államtitkár. vissza