Reggeli Sajtófigyelő, 2005. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-09-02
17 hozzáférési pontjainak létesítéséhez. Az idén e célra mintegy 200 millió forint magyar költségvetési támogatás jut." Hogy a gazdasági tárca Erdé lyre is kiterjesztett, Az EU házhoz jön projektjének mennyi volt a költségvetése, arról nincs nyilvános adat. A fenti, negyed- és félmilliárd forintos nagyságrendű összegekhez viszonyítási alap, hogy az Illyés Közalapítvány romániai kuratóriuma idén nyolc szaktestületben 190 millió 500 ezer forintot oszt ki mintegy 1200 nyertes pályázónak. A dolog pikantériája, ho gy a Szatmári házaspárt által közvetített, diszkrét és nem jelentéktelen mértékű átutalásokról nem is igazán lehet tudni. A portál forrásai továbbá cáfolják, hogy a kémsztori igaz volna; mindenesetre "a Szatmáriházaspár ez év februármárciusban eltűnt a velük korábban munkakapcsolatban álló magyarországi és erdélyi ismerőseik látóköréből." Ugyanakkor érkeztek az első jelzések a médiához a nemzetbiztonsági nyomozásról és az állítólagos kémtevékenységről. A Hírszerző.hu szerint a magyarázat egyrészt Me dgyessy távozása, a Gyurcsánykormány határozott szembemenetelése a – választási megfontolások miatt az RMDSZ által is felkarolt – kettős állampolgárság ügyével, továbbá a júliusban beért, FideszRMDSZ kiegyezés. Hogy Szatmáriék kiestek a cukrospixisből, a nnak az is lehet az oka, hogy a magyar párt kormányra kerülve Bukarestből közvetlenebb úton is szerezhet pénzeket. Ha a fenti történet igaz, akkor SzatmáriBajkó Ildikó és Szatmári Tibor lendületes érdekkijárók, ámde akik távozásukat nem tudták a korábbi hatékonysággal megszervezni. Hogy ki milyen összeesküvéselméletet lát bele a sztoriba, egyéni szociális probléma. Annyiban egyetérthetünk, az igazán profi lobbizók képesek túlélni azt is, ha kapcsolataik egy féléven belül nemcsak egyszer – mint történt 2004 augusztusától mostanig – , hanem akár háromszor is politikai kurzust váltanak. Ha van valami kapcsolódási pont a hírszerzési és a lobbitevékenység között, az egyedül a diszkréció. A profi lobbizók túlélik a kormányokat, nem ők buknak le, vagy bocsánat, meg, hanem inkább az általuk meggyomrozott miniszterek. És főleg: nagyon, nagyon nehéz róluk annyit és olyan vastagon pletykálni, amelyből ekkora sajtóbotrány kerekedik. Ja, és a 'flö rtölés' tételt nem találni a büntető törvénykönyvekben. vissza Magyar kémek magyarok ellen Székely Hírmondó Irta: Sycul Press 20050830 Információi szerint egy román állampolgárságú házaspárt kiutasítottak Magyarországró l, miután bizonyítást nyert, hogy a román államnak kémkedtek. Később kiderült, a házaspár még mindig Magyarországon tartózkodik, sőt, a nő már meg is kapta a magyar állampolgárságot, férje pedig a letelepedési engedélyt. Számunkra attól érdekes az ügy, hog y a kémkedéssel gyanúsított személyek egyike korábban az RMDSZ kötelékében dolgozott, de még ennél is izgalmasabb az a felvetés, hogy feltételezett ügyködésükkel esetleg számottevő kárt okoztak a romániai magyar közösségnek. Így például azon háromszékiekne k is, akik magyarigazolványért folyamodtak. A Magyar Nemzet kezdetben csak szignálta a botrány főhőseinek a nevét, később – miután a magyar és a romániai sajtó jelentős része ráállt a témára – egyértelművé vált hogy a Szatmári házaspárról, Tiborról és Ildi kóról van szó, akik természetesen cáfolják az ellenük felhozott vádakat. Nevezetesen azt, hogy már huzamosabb ideje mindketten a román hírszerzés szolgálatában állnak, hogy csak formailag, konspiratív megfontolásból léptek frigybe egymással, s férkőztek be mind az RMDSZ felső köreibe, mind mérvadó magyar politikusok ágyába. Ez utóbbi állítás az asszonyra vonatkozik, aki állítólag intim kapcsolatot ápolt BálintPataki Józseffel, a Határon Túli Magyarok Hivatalának nemrég lemondott elnökével, Hiller Istvánnal , a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökével, volt kultuszminiszterrel, Magyar Bálint SZDSZes alapemberrel, jelenlegi oktatási miniszterrel, továbbá – a HVG szerint – „az egyik nagy párt szóvivőjével”. Később a HVG elnézést kért Révész Máriusztól, a Fides z szóvivőjétől, így csakis MSZPs kollegájára, Nyakó Istvánra tippelhetünk. Természetesen az érintettek tagadják a velük kapcsolatos híreszteléseket, de a Cotidianul című román napilap leközölte az egyik, a Magyar