Reggeli Sajtófigyelő, 2005. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-09-28
6 Mint elhangzott, az MSZP 2001ben és 2005ben is elutasította azokat a megoldásokat, amelyek a le telepedés nélkül megadható kettős állampolgárságra vonatkoznak, és ehelyett a kapcsolattartás megfelelő szabályozását, a Magyarországra és az EUba szabad beutazást biztosító igazolvány megteremtését szorgalmazzák a nemzeti felelősség programjának öt pontj a alapján. Cinikusnak nevezte a Fidesz képviselője Kozma József sajtótájékoztatón ismertetett gondolatait. Mint azt Balla Mihály az MTInek elmondta, nem telt el két hét a kárpátmedencei magyar képviselők fóruma óta, ahol - az összes magyar parlamenti párt jelenlétével - közös nyilatkozatban határozták meg azt, hogy a határon túli magyarok kérdése nem lesz kampánytéma. Az ellenzéki politikus hozzátette: 2001ben a határon túli magyar szervezetek kérésére megalkotott kedvezménytörvényt a szocialistá k is megszavazták. "Az más kérdés, hogy mióta hatalmon vannak, ezt a törvényt kiüresítették" - jegyezte meg Balla Mihály. vissza Basescu már nem erőlteti az előre hozott választásokat Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2005. szeptember 27., kedd (MTI) - Traian Basescu már nem erőlteti az általa mindeddig szorgalmazott előre hozott választásokat - ezt maga a román államfő jelentette be egy gazdasági konferencián. Az ország elnökének e megnyilat kozását kedden idézték a bukaresti híradások. Eszerint Basescu az előző napon egy gazdasági konferencián hazai és külföldi befektetők előtt fejtette ki, hogy az előre hozott választások kérdését a jelenlegi hatalom "már nem hozhatja szóba" 2007 (azaz Román ia remélt európai uniós csatlakozása) előtt. "Elszalasztódott a megfelelő pillanat" (az előre hozott választások számára) - mondta Basescu, beismerve, hogy mindeddig maga is erőteljesen szorgalmazta az előre hozott választásokat. "Most már túl kell lé pni ezen" - fűzte hozzá, úgy vélekedve, hogy Románia belpolitikai stabilitása rögtön megrendülne, amint kimondaná, hogy nem bízik Calin Popescu Tariceanu miniszterelnökben. Az államfő szavát adta hallgatóságának, hogy semmiféle nyomást nem fog gyakoro lni a jövőben a kormányváltás érdekében. Nagyon is nyomást fog gyakorolni ugyanakkor - tette hozzá , hogy a kormány teljesítse vállalt kötelezettségeit. Konkrétan kiemelte például a vámügyi, az egészségügyi és az intézményi decentralizáció területét. Ez a megnyilatkozás azért meglepő, mert Basescu az elmúlt kilenc hónap során szinte folyamatosan az előre hozott választások kikényszerítésére játszott. Miután a tavaly decemberi választások nyomán a liberálisok és a demokraták szövetsége koalíciót alakít ott a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Román Humanista (időközben "konzervatívvá" vált) Párttal, az államfő minden fortélyt bevetett e cél érdekében. Szándékának hátterében - maga sem tagadta - az állt, hogy kiszorítsa a koalícióból a Konzervatív Pártot. Bukaresti elemzők azonban mindvégig vallották, hogy Basescu az előre hozott választás révén szeretné növelni saját volt pártjának, a Demokrata Pártnak (PD), illetve a demokrataliberális pártszövetségnek (D.A.) az erejét, akárcsak az államelnök népszerűségét. Ezzel együtt a tavaly év végéig hatalmon volt, az egykori kommunista párt "utódszervezetének" tekintett Szociáldemokrata Párt (PSD) erőteljes visszaszorítását is reméli a szavazati arányok újrarendeződésétől. Csakhogy az utób bi időben a demokraták és a liberálisok között is kiéleződtek az ellentétek, a liberális Tariceanura folyamatosan nehezedett az államfő nyomása. Basescunak a nyáron majdnem sikerült lemondatnia a miniszterelnököt, azóta is folyik a politikai kardcsörte e k ét vezető között. vissza Magyarromán gazdaságfejlesztési együttműködés Nyíregyháza, 2005. szeptember 27., kedd (MTI) - Az Európai Unió támogatásával közös gazdaságfejlesztési együttműködési programot valósít meg Nyíreg yháza és a romániai Szatmárnémeti önkormányzata - jelentették be a helyhatóságok vezetői kedden, a szabolcsszatmárberegi megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón. A kisvállalkozások kapcsolatépítését elősegítő program költsége mintegy 52 ezer euró, közel 1 3 millió forint - mondta Giba Tamás, a nyírségi nagyváros alpolgármestere. Brüsszel pályázat alapján több, mint 46 ezer euróval támogatja a projekt megvalósítását, míg hatezer eurót az önkormányzatok biztosítanak a költségekhez. Az önkormányzati v ezető közlése szerint a nyíregyházi és a szatmárnémeti önkormányzat közös befektetői kiadványt jelentet meg magyar, román és angol nyelven 2006. augusztusáig. A konkrét együttműködés lehetőségeit feltáró kiadvány mellett 2006. januárjában Szatmárnémeti ben, 2006. augusztusában pedig Nyíregyházán rendeznek kapcsolatfelvevő konferenciát a határ menti térségek kisvállalkozásainak.