Reggeli Sajtófigyelő, 2005. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-09-24
11 A vita befejezése után az MNT öt tagja által benyújtott átszervezési javaslatról is szava zott a tanács, hatan szavaztak erre, s ketten tartózkodtak. A módosítási javaslatot és az újvidéki szerkesztőség álláspontjait, az MNT tagjai írásban kézhez kapták. Ózer Ágnes arra kérte Józsa Lászlót, olvassa fel a dokumentumot, ő azonban erre nem volt ha jlandó, és a beterjesztők egyike sem. A tanács ugyancsak szavazattöbbséggel a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatójává Mihók Rudolf okleveles közgazdászt nevezte ki 4 éves időtartamra. vissza Színpompásabban szürke? - Duna T elevízió: szépségtapaszok és implantátumok Transindex.ro [23.9.2005] Szerző: Kelemen Attila Lendület, elevenség, interaktivitás: a hivatalos verzió szerint ez a tv új arculata. Vagy csak cserélik a huzatot a dunyhán? Rossz konstelláció Már az is el ég, hogy a magyarországi sajtóban terjedelmes beszámolót olvashattunk arról, hogy Cselényi László elnök kedveli a televíziója pénzeiből vásárolt szolgálati luxusautókat, de még az is betett, hogy a Magyar Televízió nagy erőkkel támad azon a fronton, ahol l egalábbis legitimációs szempontból nem volt ellenfele a Duna Televíziónak: ez az erdélyi kábeltelevíziók alapcsomagja. A Duna Televíziónak lépnie kell, mert eddig Cselényi elnöki szerepvállalásának legfontosabb – a műsorban is követhető – fejleményei meg állnak azon a szinten, hogy több Cselényifilmet látunk a Duna Televízióban és több Cselényit a híradóban. Öt új műsorral jelentkezik a Duna tévé, ám ellentmondásos, hogy mikor indítja el az Autonómia nevű csatornát Annak ellenére, hogy a különböző b etelefonálós játékokkal és a kereskedelmi televíziókra jellemző trükközésekkel a Duna magyarországi nézettsége enyhén növekedett, az ABC Esomar státuscsoportban (a marketinges besorolás szerint a rendszeresen kultúrafogyasztású felső középosztálybeliek kö zt) a tendencia csöppet sem kedvező. Az egyik áldozat a Duna Televízió híradója: míg 2005 első negyedévében az ABC Esomar státuscsoportmérés 1,23%os átlagos magyarországi nézettséget mutatott, ez 1,1%ra, illetve 0,96%ra csökkent a második illetve har madik negyedévben. Összefoglalva: a Duna ugyan felszedegeti a kereskedelmi televíziók után maradó morzsákat, de az identitását részben meghatározó magyarországi kultúrközönség lassan átpártol a Magyar Televízióhoz, melynek így nőnek ABC Esomar nézettség i paraméterei. Mindeközben egyre gyakrabban fogalmazódnak meg olyan bírálatok, melyek szerint a Duna Televízió túlhaladott és mélységesen ideologikus Erdélyképet forgalmaz. A tévé szempontjából a valódi kulturális teljesítmények érdektelenek, az adó sem mit nem ért az urbánus, az "avantgarde", vagy az innovatív Erdélyből, ellenben profi a megható puritanizmus és a büszkeséggel vállalt nyomor körbenforgó kliséinek újratermelésében – hangzik a kritika. Tény, hogy az egyre fontosabb szerepet játszó erdélyi modernizációs mítoszokból a Duna szerkesztői eddig gyakorlatilag semmit nem vesznek észre. Egy másik fenntartás a Duna Televízió műsorpolitikájával szemben, hogy nem jeleníti meg és nem vesz részt a forró közéleti témák leképezésében, nem alakítja a mag yar (vagy magyarmagyar) közbeszédet: nincs intellektuális jelenléte a közéletben. Cselényi tehát lépni kényszerül. Hogy ez miben is áll, arról egy tegnapi budapesti sajtótájékoztatón számolt be. Az üzenet: mi változunk, ha kell, de a lényeg mégis ugya naz marad. Az arculatváltás révén szépségtapaszokat, az új műsorokkal plasztikai sebészi