Reggeli Sajtófigyelő, 2005. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-09-01
21 egyetemi programokon való részvételre, valamint harminc magyar nemzetiségű romániai pedagógus és harminc román nemzetiségű magyarországi pedagógus egykét hetes tanulmányútjára. A megállapodás alapján lehetőség nyílik három román lektor fogadására az ELTEn, a Szegedi Egyetemen és a Tessedik S ámuel Főiskolán, három magyar lektort pedig a Bukaresti Egyetemen, a Kolozsvári BabesBolyai Egyetemen, és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen fogadnak. Az Index birtokába került, elvileg titkos és több szakértő által hitelesnek nevezett dokumentumok szerint a miniszter 2004. május 18án egyszer, 19én kétszer is felhívta mobilján a titkosszolgálat által megfigyelt és Lorin fedőnéven jelzett egykori kolleginát, aki a jegyzőkönyvek tanúsága szerint jelentős szerepet játszott a románmagyar oktatási sze rződés előkészítésében. Magyar a beszélgetésekben többször kitért arra, hogy nem ismeri a szerződést azon túl, hogy magyarromán vonatkozású. "Kell erről egyáltalán tudni valamit, erről a szerződésről?" - érdeklődik a Határon Túli Magyarok Hivatalához ig azolt Lorintól, aki elmondja, hogy bár "szívattak minket", többszöri visszalépés után létrejött a megállapodás. A titkosszolgálat által megfigyelt Szatmári Ildikó közli Magyarral azt is, hogy nem a román miniszterrel, hanem a nagykövettel szignálják majd a 2004 május 20i kétoldalú szerződést (lásd keretes írásunkat). Nem szép, amit csinálsz A Magyar Nemzet már a Szatmáriügy kirobbanásakor írt arról, a titkosszolgálati jegyzőkönyvek bizonyítják azt is, hogy az egykori OMmunkatárs intim kapcsolatba kerü lt a kormány két tagjával is. A lehallgatott és birtokunkba került telefonbeszélgetésekben konkrét szexuális utalások nem történtek. A miniszter és a nő kapcsolata azonban érezhetően bensőséges, Magyar többször enyelgő hangnemben beszél Lorinnal. A szerződ éskötés előtti délután igyekszik rábeszélni korábbi beosztottját, hogy ne délre, hanem már reggel nyolcra jöjjön be a minisztériumba: "8kor kéne megbeszélni... 8kor kéne megbeszélni. Ezt a szerződést" (kérő hangsúllyal) "Hm, aó" - hangzik a magát "fanyal ogva kérető" Lorin válasza. "Tudod, hogy hol. Na." Az unszolás ellenére Lorin hallgat. "Ott leszek" - folytatja a jegyzőkönyv szerint Magyar. "Nem, nem, nem. Nem, nem, nem" - válaszolt Lorin. "Nem, nem, nem?" - nevet a lehallgatók szerint kényszeredetten Magyar, majd hozzáteszi: "olyan..., te ide figyelj, nem szép, amit csinálsz. Azért érezni a hangodon. Tegnap is, ma is." "Teljesen abnormális ami történt" Súlyos bűncselekmény, de legalább jogsértés történt akkor, amikor kikerült a Nemzetbiztonsági Hiv atalból (NBH) Magyar Bálint oktatási miniszter telefonbeszélgetéseinek szövege - mondta Péterfalvi Attila az MTInek, aki úgy fogalmazott: "teljesen abnormális ami történt". Az adatvédelmi biztos közölte: bár részleteiben nem ismeri az ügyet, ám az feltéte lezhető, hogy államtitoksértés vagy a szolgálati titkok megsértése történt, ami súlyos bűncselekmény. De enyhébb esetben is a személyes adatokkal való visszaélés történhetett, ami a Büntető törvénykönyvbe ütköző cselekmény. Hozzátette: az adatvédelmi törv ényt biztos, hogy megsértette az, aki nyilvánosságra hozta a lehallgatási jegyzőkönyvek részleteit. Az adatvédelmi biztos szerint az érintettek beleegyezése vagy törvényi felhatalmazás nélkül mindenfajta személyes adat nyilvánosságra hozása jogellenes, de ha ezek állami, sőt állambiztonsági szervektől szivárogtak ki, akkor azért mindenképpen szankció jár. Kellene egy bt. Az oktatási tárca sajtóosztályán eleve megkérdőjelezték a romániai lapokban megjelent lehallgatási jegyzőkönyvek hitelességét, így nem aka rtak érdemben reagálni az iratokban foglaltakra sem. Az egyik dokumentum szerint Szatmári Ildikónak felmondása után még előkészített szerződése volt az oktatási tárcánál tanulmányírásra. A dokumentum szerint: "L. előkészített szerződéséről kiderült, hogy n incs rendben, mert személyi juttatásból lehetne L.t tanulmányírásra felkérni Méknél, azonban csak dologi juttatás van. Ez azt jelenti, hogy L.nek kellene legyen egy bt.je, mert csak így tudnának L.lel elszámolni." A jegyzőkönyvben a diskurzus folyta tásaként Magyar Bálint azt javasolja Szatmárinak, hogy a magyarromán oktatási megállapodás aláírása után beszéljék meg a részleteket Anitával. (Anita ebben az esetben minden bizonnyal Hriczu Anitát, az oktatási miniszter kabinetfőnökét jelölheti.) Az OM v iszont határozottan tagadja, hogy a hölgynek bármilyen szerződéses kapcsolata lett volna a tárcával azután, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatalához távozott.