Reggeli Sajtófigyelő, 2005. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-09-07
6 sajnos vannak, nem is kis számban. Ezért nem marad más, mint várni. De meddig?" - kérdezi írásában az újvidéki lap munkat ársa. vissza Gyurcsány: sokat ártott a magyarmagyar kapcsolatoknak a december 5i népszavazás Budapest, 2005. szeptember 6., kedd (MTI) - Sokat ártott a magyarmagyar kapcsolatoknak a december 5i népszavazáson felelőt lenül feltett kérdés; a kialakult helyzetben a feladat az, hogy megkeressük azokat az ügyeket, amelyekben egyetértés van - közölte a miniszterelnök a Magyar Rádiónak adott szokásos keddi interjújában. "Sokat ártott a magyarmagyar kapcsolatoknak egy fe lelőtlenül feltett kérdés" - mondta Gyurcsány Ferenc, aki azt követően nyilatkozott, hogy hétfőn konzultációt folytatott a határon túli magyar szervezetek vezetőivel a Parlamentben. Arra az újságírói felvetésre, hogy a megbeszélésen résztvevők közül tö bben azt nyilatkozták, a kettős állampolgárság megadását semmilyen más intézkedéssel nem lehet kiváltani, megismételte korábbi álláspontját. "Magyarország tavaly december 5én úgy döntött, hogy nem ad ehhez a kettős állampolgársághoz politikai felhata lmazást. Én szerintem ebből mindenkinek le kell vonni a tanulságot" - mondta a kormányfő. A népszavazás után kialakult helyzetben "én azt mondom, hogy keressük meg azt, amiben van egyetértés, menjünk el legalább odáig" - mondta, utalva azokra a javasla tokra, melyeket hétfőn ismertetett a határon túli magyar szervezetek vezetőivel. Gyurcsány Ferenc a többi közt egy, az európai uniós országokban szabad utazást biztosító speciális személyi igazolvány bevezetésére tett javaslatot. A Fidesz kritikájára v álaszul közölte: "eddig mindenki azt mondta, a kettős népszavazási kampányban is, hogy a magyar útlevélről van szó", (...) hogy ez az igazán fontos, a legnagyobb ellenzéki párt méretes útlevelet írt alá, hogy erről szól ez a történet, hát most akkor itt va n". Akkor miről szól itt valójában a vita? - tette fel a kérdést. vissza Kasza József szerint kell a kettős állampolgárság, mert Szerbia egyhamar nem lesz az EU tagja Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Bel grád, 2005. szeptember 6., kedd (MTI) - Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke egy keddi lapinterjúban kifejtette, hogy a vajdasági magyaroknak szükségük van a magyar állampolgárságra, egyebek mellett azért is, mert Szerbia az elkövetkező másfélkét évtizedben nem lesz az Európai Unió tagja. "Meg kel kapnunk a kettős állampolgárságot, mert Szerbia nem lesz az EUban az elkövetkező 1520 évben, függetlenül attól, hogy a kormány és Miroljub Labus (miniszterelnökhelyettes) beharangozta a tárgyalásokat az EUhoz való csatlakozásról" - mondta a magyar pártelnök az újvidéki Gradjanski List című újvidéki napilapnak. A pártelnök Labusnak arra a bejelentésére utalt, amely szerint október folyamán megkezdődnek a tárgyalások az EUval a társulási és stabilitási szerződés aláírásáról. A magyar politikus a milosevici múltat okolta az integrációs folyamat lassúsága miatt. "Mindez hosszúra nyúlik, és mi be vagyunk zárva Szerbiában, amelyet kizártak az EUból Slobodan Milosevic (volt szerb és jugo szláv elnök) és mindenfajta nacionalista törekvés miatt..." - mondta Kasza József. vissza Hímtag, nőtag, MDF Gavra Gábor 2005. szeptember 6. 07:59 A házelnök és a szocialisták kifürkészhetetlen akaratából még mindig parl amenti frakcióval rendelkező Magyar Demokrata Fórum azt követeli: Magyar Bálint tegye világossá, milyen kapcsolatban állt a kémtörténettel hírbe hozott házaspár „nőtagjával”. Ezt Karsai Péter „frakcióvezetőhelyettes”, a párt hímtagja mondta pénteken. Ka rsai tudni szeretné, hogy a „nőtag” „milyen bizalmas információkhoz férhetett hozzá egykori munkahelyén, az Oktatási Minisztériumban”. Almássy Kornél, a párt alelnöke ugyanitt azt találta mondani, hogy „az oktatási miniszter szakmai és morális felelőssége többször felmerült” az elmúlt évek vélt és valós ügyeiben, ám „Magyar Bálint eddigi minisztersége alatt minden egyes körülötte zajló botrány során másokra hárította át a felelősséget”. Ez most bizonyára másképp lesz, mivel Karsai és Almássy hímtagok nyom ása alatt a miniszterelnök kénytelen lesz megválni szorult helyzetbe került beosztottjától.