Reggeli Sajtófigyelő, 2005. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-08-06
14 Milosevicset bizonnyal bűnösnek találják, nem mindegy azonban mennyi idő után, amiként az sem, milyen körülmények között. Szakértők szerint az ítélethirdetés 2006 végén várható. A Milosevicsper tehát több tanulsággal szolgálhat. Először is jó lecke a bírák számára: alaposan fel kell készülni a tényekből, másrészt pedig nem szabad engedni a vádlottnak, hogy politikai védőb eszédeket tartson, hiszen ezzel könnyen maga mellé állíthatja a közvélemény egy részét. Ez pedig végzetes lehet az amúgy is siralmas biztonsági helyzetben lévő Irak számára. Muvaffak alRubaie iraki nemzetbiztonsági tanácsadó a napokban kijelentette, rem ényei szerint már október közepén kezdetét veheti a bírósági eljárás, amelyet egyébként a CNN amerikai hírtelevízió és az arab tévék többsége élőben közvetít. Más illetékesek abban bíznak, hogy Szaddám már szeptember hónap folyamán kénytelen lesz megjelenn i a bírák előtt a síitákkal szembeni 1992es vérengzés kapcsán. Az iraki különleges bíróság egyébként július 17én vasárnap ismertette a Szaddám Huszein elleni első vádakat. Raid Dzsuhi, a törvényszék vezető vizsgálóbírája bagdadi sajtóértekezletén kijel entette, hogy a volt diktátort a Bagdadtól északra fekvő Duzsail síita muzulmán faluban elkövetett gyilkoságokkal kapcsolatban vádolják. Az ügyben befejeződött a vizsgálat és azt a bíróságokhoz utalták. Szaddám Huszein ellen ezenkívül még három más üggyel összefüggésben is vádat emeltek, bár azt a bíró nem mondta meg, hogy mikor. Raid Dzsuhi akkor azt hangoztatta, hogy a bírósági tárgyalás kezdetét "a napokban" kitűzik. Ehhez képest azonban azóta sem történt előrelépés az ügyben. Annyi mindenesetre biztos , hogy az iraki törvények szerint a vádemelés és a tárgyalás kezdete között legalább 45 napnak kell eltelnie. Emmanuel Ludot, Szaddám francia ügyédje annak a véleményének adott hangot, hogy az iraki exelnök esetében minden vádpontot külön tárgyalnak, és a z első perre októbernovember körül kerülhet sor. Ez lesz a próbája a különleges bíróság működésének, és azt is fel tudják majd mérni, hogy miként reagálnak rá az iraki lázadók. Ludot szerint a bíróság azért sem akar átfogó pert a volt diktátor ügyében, ho gy elkerüljék egy esetleges kudarc kockázatát. Kezdenek türelmetlenné válni az Irakkal szomszédos országok vezetői a Szaddámper körüli elhúzódó hercehurca miatt. Ezen államok - Törökország, Irán, Kuvait, SzaúdArábia, Bahrain, Jordánia és Szíria - belügy miniszterei a közelmúltban közös közleményt adtak ki, amelyben az eljárás mielőbbi megkezdésére ösztönözték az iraki hatóságokat. Bagdad képviselője szerint Szaddám mielőbbi bíróság elé állítása azért fontos, mert ezzel az új kormány azt üzenné a lázadókna k, hogy a bukott elnök soha többé nem lesz képes visszaszerezni a hatalmat. Svédország nemet mondott Szaddám Husszeinnek arra a kérésére, mely szerint svéd területen rendezzék meg perét. Védőügyvéde Giovanni Di Stefano azt állította: nemigen lehet bíróság i tárgyalást tartani Irakban, amikor az ajtók előtt bombák robbannak. Az ügyvéd ezért hivatalos levélben kérte a svéd kormányt arra, tegye lehetővé, hogy a bírósági tárgyalást Svédországban rendezzék meg, ám Stockholm sem ezt nem engedélyez, sem pedig azt, hogy a megbuktatott diktátor esetleges börtönbüntetését Svédországban töltse le, csakúgy, mint Biljana Plavsics egykori boszniai szerb elnökasszony. Mindenesetre Szaddámnak biztos, hogy nehezebb dolga lesz, mint Milosevicsnek. Nemcsak azért, mert súlyos abb bűnök terhelik a lelkét, azért is, mert több volt bizalmasa vallott ellene. A "vegyész Aliként" ismert Ali Hasszan alMadsid például - nyilvánvalóan saját bűntetteit kisebbítendő - egyik meghallgatása során úgy fogalmazott, hogy semmit sem tett Szaddám tudtán kívül, s mindig a 2003 áprilisában megbuktatott exdiktátor parancsainak engedelmeskedett. Ám nemcsak ő szakított látványosan korábbi kenyéradójával. Saját főnöke ellen vallott még Szaddám Huszein féltestvére, Barzan alTikriti, valamint az egykori iraki elnök hűséges külügyminisztere, Tárik Aziz. Mindannyian azt állították: ők bizony csak a parancsnak engedelmeskedtek. Vádpontok Szaddám Huszein és Szlobodan Milosevics ellen Szaddám Huszein - Iraki elnöke 1979től 2003ig