Reggeli Sajtófigyelő, 2005. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-08-06
11 kimondhatok egy szót, és ezzel vissza hívhatom jogaiba, a magyar nyilvánosságba, és ez a szó a hazaszeretet" – zárta beszédét az új elnök. Ujjlenyomat nélkül is Sólyom László államfőtől nem vennének ujjlenyomatot, ha az Egyesült Államokba utazna – mondták lapunknak a budapesti amerikai nagy követségen. A köztársasági elnök a Magyar Hírlapban tegnap megjelent interjújában kijelentette: ő nem megy – tudósként sem ment – az Egyesült Államokba, amíg ujjlenyomatot kell adnia. Az amerikai nagykövetség sajtóattaséja lapunk kérdésére elmondta: elnökö knek, kormánytagoknak a beutazási vízum megszerezéséhez nem kell bemenniük a konzulátusra úgynevezett interjúra, ujjlenyomatot pedig nem vesznek tőlük sem itt, sem az Egyesült Államok határán. Ez – tette hozzá – akkor is igaz, ha az államfő nem hivatalos m eghívásra, hanem magánlátogatásra, netán turistaként érkezik Amerikába. Ezt erősítette meg lapunknak a külügyi tárca helyettes szóvivője is. Szabó Ferenc szerint az amerikai hatóságok köztársasági elnököknek, kormányfőknek, minisztereknek és nagykövetekne k is olyan vízumot állítanak ki, amelyhez nem kell ujjlenyomatot adni. Ugyanígy elmarad az ilyen azonosítás akkor is, ha állami vezetők valamely nemzetközi szervezet – például az ENSZ – , vagy akár a NATO rendezvényére érkeznek az Egyesült Államokba. Sólyo m László munkatársai tegnap lapunk fenti értesüléseire reagálva elmondták: elvileg nincs kizárva, hogy a köztársasági elnök a mandátuma alatt elutazik az Egyesült Államokba, egyelőre azonban ilyen programról nincs tudomásuk. Lapunk egyébként úgy tudja, kor ábban felvetődött, hogy esetleg magyar államfő is részt vehetne a világ vezetőinek az ENSZközgyűléssel párhuzamosan, szeptember 14. és 16. között tartandó New Yorki csúcstalálkozóján, az elnök munkatársai azonban azt mondták: az államfő szeptemberben nem utazik az Egyesült Államokba. Nem pénzkérdés Várhatóan állami beruházás történik majd Mádl Ferenc volt köztársasági elnök Béla király úti rezidenciáján. Sólyom csütörtökön kiadott közleményében az áll, hogy a terület "lakópark céljára való kiárusítását tervezik", de tegnap a Reggel című napilap az MFBre hivatkozva azt írta, az állami tulajdonú bank 3,7 milliárd forintot fizetett a rezidenciáért. Ennek eddig a felét utalták át a Kincstári Vagyonigazgatóságnak (KVI), és "a Béla király úton állami pénzből állami beruházás jön létre, vagy magánbefektetőket vonnak be". Az épületegyüttes eladásáról még az Orbánkormány döntött 2002ben. Tállai András, a Pénzügyminisztérium akkori politikai államtitkára lapunknak azt mondta, az ügylet a Miniszterelnöki Hivata l hatásköre volt, így ő semmilyen felvilágosítással nem tud szolgálni. A MEH kormányzati elhelyezési osztályának vezetője akkor Thuma József volt. Az azóta már nyugdíjba vonult köztisztviselő lapunknak azt mondta, a MEH csak a koordinálását végezte az adás vételnek, amit a KVI bonyolított le. Thuma szerint gazdaságtalan volt a felújításra szoruló épületegyüttes fenntartása, és a felújítás is nagyon sokba került volna, ezért döntöttek az eladás mellett. Az árral kapcsolatban megjegyezte, hogy a telek "intézmé nyi zöld" besorolású volt, vagyis "ott nem működhetne más, mint egy intézmény egy nagy zöldterület közepén. A vevő MFB egyik feltétele volt, hogy az ingatlant sorolják át más kategóriába, ez azonban Thuma szerint azóta sem történt meg. László Boglár kormán yszóvivő kijelentette, az akkori – kétéves – költségvetési törvény szerint a rezidenciáért kapott pénz a KVIhez került, és "kormányzati elhelyezés céljára" kellett fordítani. "A KVI ebből vette meg vagy bérelte ki többek között azokat az ingatlanokat is, amelyeket most megmutattak az elnök úrnak – mondta a szóvivő. – Sohasem volt pénzkérdés, hogy a köztársasági elnök hol fog lakni." vissza Beiktatták az új köztársasági elnököt - Sólyom: "az állam nem én vagyok" Népszava 20 05. augusztus 6. Szerző: Csík Rita Az elnök csak megtestesíti a köztársaságot, az államot azonban a nép alkotja - summázta köztársasági elnöki programját a tegnap beiktatott Sólyom László. Az elnök határozott célja, hogy helyreállítsa a hazaszeretet szó becsületét. "Mától kezdve az Alkotmány szerint én képviselem a magyar államot, szinte megtestesítem. Éppen ezért szükséges leszögezni: az állam nem én vagyok. És az állam nem mi vagyunk, a magyar állam vezetői, akik itt ülnek, hanem a magyar állam alkotó ja a magyar nép" - ezekkel a szavakkal foglalta össze tegnap Sólyom László köztársasági elnök augusztus 5én kezdődött öt éves elnöki megbízatásának közjogi alapjait. Hozzátette: a magyar alkotmány értelmében a hatalom a népé, és az állam vezetőinek ezt az alapelvet úgy kell szolgálniuk, hogy az emberek szabadságát, a szabadságjogokat tartsák szem előtt.