Reggeli Sajtófigyelő, 2005. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-08-27
9 Önök semmi mást nem akarnak ezzel a cikkel, mint bagatellizálni. Kémkednek, k émkedünk? Spongyát reá. És az szégyellje magát, aki nyilvánosságra hozza a dolgot. Hát nem! Ezerszer is nem! Itt még majd súlyos dolgokat kell megmagyarázni. A kémkedést magát – és azt, hogy miképpen kap két román kém állampolgárságot a magyar kormánytól. Miképpen kap Szatmári Tibor és a román titkosszolgálat által kinézett arája állampolgárságot? Hogyan fordulhat ez elő, amikor a Duna TV szerkesztője évekig tartó megalázó procedúra után is alig kapja meg az állampolgárságot, s amikor amúgy szinte mindenki nek évekig kell erre várnia? Hogyan fordulhat elő, hogy Szatmári Ildikó ma éppen munkát keres fizikusként Magyarországon? Talán már a helye is megvan? Esetleg a Központi Fizikai Kutató Intézetben, netán valamelyik szupertitkos magyar katonai bázison? Hisze n megígérte, hogy többé nem fog információkat átadni a románoknak… Ezek a kérdések nem izgatják önöket, tisztelt kollégák? És megsúgok önöknek még egy titkot, tisztelt kollégák: a románoknak kár lett volna egy kémet beépíteni a Határon Túli Magyarok Hivat alába (HTMH) azzal a céllal, hogy megtudják, vajon milyen, az országukat is érintő ügyeket kezelnek ott, s vajon miképpen kezelik ott azokat az ügyeket. Tudják önök, tisztelt kollégák, miért lett volna ez felesleges? Mert a HTMH éppen azt teszi a 2002es k ormányváltás óta, ami Bukarestnek jó. Bukarest diktál ott kémek nélkül is. 2002 óta az egész magyar kormánypolitikának egyetlen vezérelve van, s ezt még Szabó Vilmos fogalmazta meg mindjárt a kormányváltás után: „az volt a baj az Orbánkormánnyal, hogy túl szerette a határon túli magyarságot”. Bizony ehhez képest fordult 1280 fokot a magyar nemzetpolitika – s kezdte el túlszeretni Pozsony és Bukarest igényeit, elvárásait, diktátumait. Ehhez nem kellett kém, drága kollégák, Szatmáriék másra kellettek. De elá rulom önöknek azt is: huszadrangú probléma ebben az ügyben, hogy Szatmári Ildikó amúgy mely magyar minisztereknek szerzett örömöt azzal a szép szájával. Ez ugyanolyan huszadrangú kérdés, mint hogy az ügyészség miképpen szedte ki Kulcsárból a vallomást. Az t csak maguk meg a maguk által kiszolgált politikai oldal hiszi, hogy mindig mindent meg lehet úszni, ha elég sokat, elég hangosan és elég arcátlanul hazudoznak. Nem úgy van. A kérdések itt maradnak. Előbbutóbb meg kell őket válaszolni. Addig is: Hajr á, ügyészség! Hajrá, magyar titkosszolgálatok! vissza Az Illyés Közalapítvány a szerb irodalom terjesztését támogatja Délvidéken - Szerb kémek is dolgozhatnak Budapesten Kettősállampolgárság.hu 2005, augusztus 27 - 03:54 Szerző: Kaslik Péter A román kémbotrány tükrében joggal tehető fel a kérdés: dolgoznake szerb ügynökök az Illyés Közalapítványnál? Az elvben az elszakított területeken élő magyarság fennmaradását szolgáló szervezet ugyanis a szerb kultúrát terjeszti a he lyenként végveszélybe került délvidéki magyarság körében. Erre, és magyarellenes propagandára, intézkedésekre mindig kerül közpénz a Gyurcsányrezsim alatt. (kettosallampolgarsag.hu) HÍD a semmibe... A titói Jugoszlávia kirakat kisebbségeinek korszakába n a magyarországi magyarok szerint a délvidéki (vajdasági) magyaroknak jól ment. Később már olyan jól ment, hogy dolgozni sem kellett menniök, mert nem volt hova. Nyugodtan otthon maradhattak és hallgathatták a Szabó családot, vagy az újvidéki rádióban Sán ta Puszta Lajost, mert nem volt érdemes kimenni sem kapálni, sem a krumpliföldre, más munka pedig nem volt. Kimentek tehát, „ideiglenesen” Németországba, vagy véglegesen Ausztráliába, Kanadába. Voltak olyan magyar falvak ahonnan a lakosság fele kivándorolt . A vajdasági magyar vezetőknek azonban továbbra is jól ment. Bori Imre, a Magyar Szó, 1983. február 20. számában egy vonalat húzott a porba, amikor „Még Illyés Gyulától sem!” című írásában meghatározta a délvidéki magyar elit „hivatalos”, illetve megkövete lt világnézetét. Bori Imre meghatározása alapján, a vajdasági magyarok, egyik napról a másikra arra ébredtek, hogy ők többé nem magyarok, hanem, önálló irodalommal rendelkező magyarul beszélő jugoszlávok (ismerős fordulat, Ceausescu elvtárs iszonyatos ren dszerében a magyarokat nevezték magyarul beszélő románoknak is - a szerk.). Bori Imre, Lukács György nyomán megállapítja, hogy Illyés Gyula fordítva látja a világot: „Kétségtelenül olyan ember beszélhet csak így , akinek nincsenek alapvető ismeretei a nemz etek és nemzetiségek egyenjogúságának és együttélésének jugoszláviai gyakorlatáról, mert másképpen nyilván nem szüntelen konfrontációban képzelné az életet, …(Illyés Gyula) kiszabadítja az irredentizmus szellemét a múlt palackjából és európai körútra indí tja, amikor kijelenti, hogy a trianoni határok „igazságtalanok”. Bori Imre Illyés Gyula kijelentéseit elutasító levelét nem lehet azzal elintézni, hogy “régen volt, hagyjuk a múltat, mert a vajdasági magyar elit ma is Bori Imre szellemében intézi a délvidé ki magyarok sorsát (elég ha arra utalunk,
