Reggeli Sajtófigyelő, 2005. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-08-22
16 nehéz időkben. Dolgoznak, boldogulnak, s - amit én különösen remélek - egyre inkább megtalálják a saját életükben azokat az értékeket, amelyekért érdemes élni. István király művét folytatnunk kell!. Az államfő az ünnep alkalmából kitüntetéseket adott át a Parlamentben a kormányfő és a házelnök jelenlétében. (A kit üntetések listája a 911. oldalon.) Az elismerések átadását követően Gyurcsány Ferenc pohárköszöntőjében Szent István intelmeire utalva megállapította: erős és teherbíró, egységes nemzet csak tagjainak sokféleségében és sokszínűségében létezhet. Mint mondt a, a különböző életutak mind egyfelé, előre és fölfelé próbálják a nemzetet vinni. Szili Katalin szerint akárcsak Szent István korában, ma is az egység és a nyitottság a magyarság egyik legnagyobb sorskérdése. Az Országgyűlés elnöke Székesfehérváron az á llamalapító királyt méltatta, mondván "magyarságunkhoz szabta a mintát, miközben Európához igazodott". Hiller István, az MSZP elnöke Szolnokon pedig azt emelte ki: Szent István példa és emlékezet arra, hogy a tehetség, a szorgalom és a határozottság nehé z körülmények között is évezreden túlmutató eredményt hoz. Felhívta a figyelmet arra is, hogy miután az elmúlt 15 évben Magyarország végrehajtotta a békés rendszerváltást, majd tagja lett az Európai Uniónak, most itt az idő, hogy új és közös célokat fogalm azzunk meg. Kiss Péter szerint összefogásra van szükség ahhoz, hogy előrébb léphessünk, és jobban élhessünk, ezt nemzeti megmaradásunk ünnepén különösen fontos hangsúlyozni. A kancelláriaminiszter a budapesti XV. kerületi önkormányzat ünnepségén kiemelte: Magyarország EUcsatlakozásával ezer év elteltével ismét európai értékeket választott, ugyanakkor az új európai együttműködésben az itt élők érdekeit kell képviselni. Szent István döntése az államalapításról a jövőnek szólt, hogy az országból hazát, a haz ából házat, a házból otthont teremtsünk - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke Tökölön. Dávid Ibolya szerint augusztus 20. a legősibb nemzeti ünnepünk, együvé tartozásunk legnagyobb ünnepe. Az MDF elnöke az erdélyi Székelyszentistvánon, Markó Bélával, a Ro mániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével közösen tartott ünnepi beszédet. Augusztus 20.ról a határon túl másutt is, így Prágában és Horvátországban is megemlékeztek. Orbán és Szekeres a szembenézés bátorságáról A magyar nemzetből ma hiányzik a valósá gos helyzettel való szembenézés bátorsága, hiányoznak a közös célok, e nélkül pedig nincs erős nemzet - jelentette ki Orbán Viktor pénteken a Nemzeti összefogás Európában című konferencián. A Fidesz elnöke úgy vélte, a lebomló államhatárok, a szabad mozgás és vállalkozás megnyitja az utat magyar nemzet újraegyesítése előtt, de csak akkor, ha képesek vagyunk a szétszabdalt magyarságot egyetlen jól működő gazdasági övezetté szervezni. Hozzátette, a határon túli magyarok ügye nem ideológiai vagy pártkérdés, ha nem olyan lehetőség, amely közös hasznot, gazdasági erőforrást kínál a határon belül élő magyarok számára is. Orbán szerint Magyarország jövője nem a 10 milliós Magyarországban, hanem a 15 milliós magyar nemzetben van. A magyar nemzet erős, szembenéz a val ósággal és vannak közös céljai - reagált Szekeres Imre Orbán szavaira. Az MSZP elnökhelyettese szerint 1990ben "négy történelmi célt tűztünk ki, amit a baloldal kormányon és ellenzékben is támogatott, és ezeket teljesítettük". Ide sorolta a parlamenti dem okrácia megteremtését, a piacgazdaság létrehozását, a biztonság megteremtését a NATOcsatlakozással, valamint a nyertesek közé tartozást az EUtagsággal. vissza NépszavaMTI összeállítás Sólyom: középhatalom vagyunk! Re ggel, 2005. augusztus 22. ÜNNEPI KÉRDÉSEK Miért kellene nekünk mindig csak alkalmazkodni? A már hagyományos fővárosi ünnepi tűzijátékkal értek véget szombat este az idei állami ünnepségek. A szónokok közül Sólyom László beszéde keltette a legnagyobb feltűnést. Ünnepi körmenet a Szent Istvánbazilika előttA Parlament előtti ünnepélyes zászlófelv onással kezdődtek az idei augusztus 20ai állami ünnepségek. Sólyom László köztársasági elnök első nyilvános beszédében jó döntésnek nevezte Magyarország csatlakozását az Európai Unióhoz. Szent István „igazi nagysága abban rejlik, hogy szuverén módon határ ozta meg Magyarország helyét az akkori világban. Halljuk meg, vegyük észre, tekintsük példának azt az öntudatot, azt az önbecsülést, ahogy István fellépett Európában!” – hangsúlyozta az államfő. „Legyünk tudatában annak, hogy európai mércével mérve