Reggeli Sajtófigyelő, 2005. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-08-22
8 Tamás: Orbán, bal, jobb, augusztus 10.) Ez a nézet jó néhány választásra hivatkozhat: 1945re, 1947re, 1990re. Ettől még lehet téves, de két egyéni választókörzeti győzelmem - különösen a 2002ben elért - megerősítette bennem ezt a vélekedést. Hiszem tehát, de nem tudom. Remélem, hogy a velem egyformán gondolkodók is eljutnak erre a hitre, s minden energiájukat arra fordítják, hogy választóikkal közvetlen, emberi kapcsolatba kerüljenek. Csak személyes ráhatással ellensúlyozhatják az "ellenséges" propagandát. Ez nem azért ellenséges, mert más véleményt tükröz, mint az enyém - ettől csak ellentétes lenne , hanem mert hazudik, megtéveszt. Bauer két Orbánbemutatásával kezdi írását. Ki nem mondott célja, hogy ezzel hiteltelenítse az ellenzék vezérét. Legyen szabad aktualizálnom a kissé erős mondást: aki huszonéves ko rában nem szociálliberális, annak nincs szíve, aki még negyvenes éveiben is az, annak nincs esze. Mint az Antallkormány tagja, érthetően szemben álltam Orbán Viktorral, a legkisebb ellenzéki párt elnökével. Meglepve fogadtam Antall József tanácsát, amit t öbbször is nyomatékkal hangsúlyozott nekem: "ha baj lesz, a Fideszre mindig lehet számítani". Mondta ezt mindannak ismeretében, amit Bauer Tamás most Orbántól idéz. A kilencvenes évek elején és a majd másfél évtizeddel később politizáló Orbán Viktor vélt é s valós ellentéte nem perdöntő. Az ember változik, érik, fejlődik. Örülök, ha a változás - megítélésem szerint - jó irányba történik. Olykor mosolyra késztet, olykor viszont dühít, hogy olyanok vádolják Orbánt köpönyegforgatással, akik szerint minden továb bi nélkül lehet pufajkásból szociáldemokrata, titkosrendőrből a jogállam képviselője, vagy milliárdosból szociálisan érzékeny népvezér. Ha ezek véleményváltozása elfogadható, Orbáné százszorosan az. De fogadjuk el mindenki jogát a változáshoz, s kezdjük azt vizsgálni: hitelese a változás, belülről jön, őszinte, avagy álságos, hamis? Készséggel elfogadom, hogy a baloldal változásainak van valós eleme: melyik bankár vagy milliárdos sírja vissza a tervgazdaság szerencsétlenkedéseit? Nem, a mai magyar balold al vezetői őszinte hívei a kapitalizmusnak. Mégsem azonos a magyar baloldal - szerintem csak felszínes - átváltozása és a Fidesz átalakulása. Az én szememben az előbbi hiteltelen, Bauerében bizonyára az utóbbi. Ejthetnénk néhány szót a kilencvenes évek SZD SZéről és a mairól is. Ez a párt először kommunistamentes nemzeti kormányt akart, majd pár évvel később már elképzelhetőnek tartotta a koalíciót a szocialistákkal is, de Horn Gyula nélkül végül minden szívfájdalom nélkül elfogadták tőle a miniszteri tárcá kat. A világos, liberális vonaltól való folyamatos távolodás mélységéről Bauer Tamás nálam többet tud, és korábban elég egyértelműen nyilatkozott is. Bauer lámpással a kezében járja körbe a magyar közéletet: korszerű konzervatívot keresek! - felkiáltássa l. Magam is így vagyok, de én korszerű szociáldemokratát keresek. Mi az oka, hogy egyikünk sem talál? A hiba nem a lámpásainkban van. Annak örülök, hogy Bauer nem talál konzervatívot. Nem szeretem a konzervativizmust, s nem helyes, ha a kereszténydemokráci át összemossák vele. Ezen irányzatok jó néhány országban külön pártot alkotnak, s bár az Európai Néppártban közösen dolgozunk, belső vitáink jól kirajzolják a különbséget. Azt viszont sajnálom, hogy nem találok hiteles szociáldemokratát. A konzervatívokkal ellentétben ugyanis szociáldemokratákra szükség volna. Ők óvhatnák meg az országot a liberális túlbuzgóságtól. S ezen nemcsak a szokásos vitapontokat, a kereszténydemokrata körökben slágertémának számító kábítószerkérdést, homoszexualitást vagy eutanáziát értem, hanem az állam szerepét, a privatizáció kérdését vagy a közszolgáltatásokat is. A liberális gyenge államot akar, és szíve szerint mindent privatizálna, a szociáldemokrata erős, és a gazdaságban is aktív szerepet játszó államot épít. Ezek az eszmék megbuktak, de a magántulajdont kizárólagossá, az államot tehetetlenné tevő liberalizmussal szemben még mindig fontos egyensúlyozó erőt jelenthetnének. A kereszténydemokraták e két ellentétes erő között, középen állnak. Van Bauer Tamás cikkében néhány oly an állítás, amely - szerintem - nem állja meg a helyét. Értelmezhetetlen az "egyfajta modern antikommunizmus" kifejezés. Magam inkább diktatúraellenességet mondanék, elutasítva a XX. század kétfejű sárkányát, amelynek egyik feje barna, a másik vörös. Örüln ék, ha ebben egyet tudnánk érteni. Már a nyolcvanas években felfigyeltem azokra a szociológiai vizsgálatokra, amelyek kimutatták: a magyar lakosság mintegy öt százaléka gyakorolja vallását. Szeretném, ha ez ötven vagy még több lenne, de az egyház és az á llam szétválasztásának akkor is híve lennék, ha hazám minden polgára Istenben hívő és ennek megfelelően élő ember lenne. Védeni akarom ugyanis a vallás autonómiáját (lásd a múltban az Állami Egyházügyi Hivatal szégyenteljes tevékenységét). Trianoni noszt algia? Rossz kifejezés: a baj, a tragédia ritkán vált ki nosztalgiát. Ugyancsak a nyolcvanas évek elejére lett világos, hogy egy olyan nemzedék nőtt fel, amely nem ismeri a tényeket. Olyan országban élünk, ahol
