Reggeli Sajtófigyelő, 2005. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-08-11
7 feleslegessé teszi" - olvasható a Századvég című folyóirat 1990 augusztusában megjelent tematikus számának címlapján. A Fides z egyik szellemi bölcsőjeként is emlegetett orgánum (Lásd Mater - alma című írásunkat) a szabad választások kiírásával szinte egy időben és annak eufóriájában körkérdéssel fordult a szellemi élet embereihez, fejtsék ki véleményüket, mi volt az oka a magyar politikát évtizedeken keresztül meghatározó népiurbánus megosztottságnak, s jósolják meg, "jelen lesze ez az ellentét a jövő Magyarországán?" A fentebb idézett gondolatot Gergely András történész, a 19. századi magyar történelem avatott ismerője, az MD F korai pártprogramjának kidolgozója (s 1999től 2002ig hágai nagykövet) vetette papírra, s válaszával, úgy tűnik, olyannyira azonosulni tudtak a Századvég szerkesztői, hogy azt Népiek és urbánusok - egy mítosz vége? című tematikus összeállításuk élén, mi ntegy kollektív álláspontjuk pregnáns sűrítéseként, címoldalon is idézték. De ars poeticának szánták a bevezetőt is, amelyben a "11 tagú szerkesztőség és nemzedéke" nevében Gyurgyák János főszerkesztő vett búcsút "egy kortól és egy kórtól", vagyis a népiek és urbánusok korától, s mindattól, amit e kifejezések valójában fedtek: a "zsidókérdéstől". A főszerkesztő, mindvégig többes számot használva, magabiztos határozottsággal jelentette ki, hogy a magyar értelmiség "végre valóban pontot tehet egy viszály után ". A belföldön és külföldön élő ismertebb magyarok címére postázott, s több újságban is közzétett körkérdésre mintegy félszáz válasz érkezett. Az utókorból visszatekintve feltűnő, hogy az új nemzedék képviselői nemigen szólaltak meg, mintha csak azt gondo lták volna: egyszer még hadd beszéljék ki magukat az előttük járók. A válaszolók névsora igencsak impozáns, s 1990ben még kuriózum az a virágnyelv helyett higgadtan, ám nyersen érvelő stílus is, melyet a nyugati politikai emigráció - Magyarországon akkor még kevéssé ismert - képviselői használtak. A Londonban élő irodalomtörténésztörténész szerzőpáros, Czigány Lóránt és Péter László arra buzdította a jövőben is netán efféle vitába keveredőket: inkább "szokjanak hozzá egymás létezéséhez". A párizsi polito lógus, a Magyar Füzeteket szerkesztő (utóbb az 1956os Intézet egyik meghatározó személyiségévé váló) Kende Péter "nemzeti törésvonalként" aposztrofálta az egyébként korántsem csak Magyarországra jellemző kérdéskört. Voltaképp vele is perelt a nyugati emig ráció és a népi mozgalom krónikása, Borbándi Gyula, aki az ellentétet a múlt tartozékának nevezte, majd levonta a konklúziót: "ami nincs, arról a legjobb nem beszélni". A Századvég szóban forgó számának azonban kétségkívül a Párizsban élő Fejtő Ferenc vol t a sztárja. A nemzetközi tekintélyű történész és író - akit a különféle magyar diktatúrák (a Horthy, a Rákosi- és a Kádárérában) egyaránt "hazaáruló ellenségnek" tartottak - ekkor adta a rendszerváltás utáni első "történelmi leckéjét" egy magyarországi lapban. Igen terjedelmes interjúban ő vázolta fel a népiurbánus vita történetét is. A körkérdésre adott válaszában pedig Fejtő kifejtette, hogy "magyar problémáról van szó", vagyis a szabadságához jutott magyar népen múlik immár, hogy "minden fenntartás n élkül elismernek magyarnak mindenkit, aki a szó kulturális és politikai értelmében magyarnak vallja és akarja magát". A körkérdésre válaszolók többsége tudományos, döntően történeti keretbe ágyazta érvelését. Ezeknek alapján pedig visszaigazolódni látszot t a szerkesztőségi előszónak az a megállapítása is, hogy "megszűnni látszik az az állapot is, amelyben költőknek, íróknak, publicistáknak kellett fölvállalniok olyan kérdések megoldását, amely máshol képzett ideológusok és politikusok feladata". Kakukktoj ásnak, okvetetlenkedésnek tűnhettek az akkori olvasók szemében azok a jövendölések, melyek szerint a "tűrhetetlen" megnyilvánulások "élesedni" fognak. A Párizsban közigazgatási bíróként tevékenykedő politikai író, az emigráció meghatározó orgánumainak, az Irodalmi Újságnak és a Magyar Füzeteknek az elemzője, Faragó Béla például olyannyira aktuálpolitizált, hogy a népiurbánus ellentét, e "pszichotikus közérzület" továbbélése szempontjából "riasztó" példaként idézte az MDF egyik alapítójának, elnökségi tagjá nak, a Hitel című kétheti lap szerkesztőbizottsági elnökének, Csoóri Sándornak egy 1989 november végi megszólalását. A magyarországi eseményeket párizsi távlatból figyelő Faragó a négyigenes népszavazásra hivatkozott, amikor is az volt a fő kérdés, hogy a nép közvetve vagy közvetlenül válasszone köztársasági elnököt, vagyis az MDF által hallgatólagosan támogatott reformkommunista Pozsgay Imre legyene az államfő vagy sem. A párizsi szemlélő számára "mélységesen antidemokratikus" volt, hogy a négyigenes sza vazás kapcsán a szabaddemokrata Mécs Imre által megszólított "küzdőtárs és barát", Csoóri e szigorúan napi politikai vita fókuszába helyezte a népiurbánus vitát. Pedig akkor Csoóri még csak a népieknél "vadabb", "fürgébb" és "rámenősebb" urbánusokat emleg ette. Közvetlenül a népiurbánus konfliktustól éppen búcsút vevő Századvégszám megjelenése után viszont a
