Reggeli Sajtófigyelő, 2005. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-07-05
6 Bukarest, 2005. július 4., hétfő (MTI) - Szoktatni kell a területi autonómia gondolatához a román politikusokat és a közvéleményt - mondta az MTInek Sógor Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Hargita megyei szenátora. Garda Dezső, az RMDSZ képviselőházi cso portjának gyergyószentmiklósi tagja hétfőn az MTInek megerősítette egyes román hírforrások értesülését, mely szerint az elmúlt héten Sógor Csabával együtt ismét benyújtották a román parlamentnek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott, a Székely föld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetet. Az RMDSZ hivatalos álláspontja szerint az SZNTtervezet mind szakszerűség, mind kivitelezhetőség szempontjából politikailag elhibázott. Emellett veszélyezteti a Tariceanukormány által már elfogado tt, a kisebbségi státusról szóló jogszabálytervezet folyamatban levő megvitatását és parlamenti elfogadását. Tavaly, tehát még az előző törvényhozási ciklusban hat akkori RMDSZképviselő egyszer már benyújtotta a törvénytervezetet a román törvényhozó testületnek. A szenátus és a képviselőház illetékes szakbizottságai akkor mint alkotmányellenes kísérletet elutasították az elképzelést. Most mind Sógor Csaba, mind pedig Garda Dezső az MTInek nyilatkozva azzal indokolta az RMDSZ álláspontjával ellen kező lépésüket, hogy őket "választási ígéreteik" és székelyföldi választóik különböző formában kifejezésre juttatott autonómiatörekvése kötelezte. Sógor "becsületbeli kötelességből" tett lépésének értelméről azt mondta: "tudja, hogy belátható időn bel ül a román törvényhozás nem fogadja el az SZNTtervezetet". Azért vállalta mégis a némileg megváltoztatott tervezet újból benyújtását, hogy "hadd szokják a területi autonómia gondolatát a román kollegák és a közvélemény, s hogy Mihai Razvan Ungureanu külüg yminiszter máskor ne mondhassa a Bukarestbe látogató európai parlamenti képviselőknek, hogy Romániában nincs igény a területi autonómiára". Mind Sógor, mind pedig Garda úgy vélekedett, hogy lépésük nem veszélyezteti, hanem erősíti annak esélyét, hogy a román parlament elfogadja az RMDSZ által kidolgozott kisebbségi törvényt. Hétfőn, a fenti állításokkal egyidejűleg egy Hargita megyei ellenzéki román szenátor és a kormányon levő Demokrata Párt Kovászna megyei képviselője hevesen ellenezte az SZNTjav aslatot, és élesen támadta az RMDSZt, amiért parlamenti csoportjának két tagja ismét benyújtotta az egyszer már elutasított tervet. vissza EPképviselő plenáris felszólalása a magya r EUköltségvetési javaslat mellett Br üsszel, 2005. július 4., hétfő (MTI) - Az Európai Uniónak átmeneti, hároméves költségvetést javasló magyar kompromisszumos kezdeményezés mellett érvelt az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén hétfőn Tabajdi Csaba, az MSZP delegációjának vezetője n apirend előtti felszólalásában. Emlékeztetett, hogy a legutóbbi EUcsúcsértekezlet drámai végjátékában hat új tagállam, Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Litvánia, Lettország és Magyarország kifejezték kompromisszumkészségüket, mely szerint a 20072013as költségvetés megmentése érdekében lemondanak a nekik járó támogatások egy részéről. Nem csak szimbolikus gesztusról volt szó, hanem valódi áldozatvállalási készségről, mert az új tagállamok igazán érdekeltek abban, hogy az uniónak legyen költségvet ése erre a hét évre. Új költségvetés nélkül Európa egésze veszít, de a legnagyobb vesztesek az új tagállamok lesznek - vélte Tabajdi. Kiemelte, hogy magyar részről továbbra is folyamatosan egyeztetnek egy kompromisszumos költségvetési javaslat kidolgo zásáról. A Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által javasolt, úgynevezett Budapest formula ezt a célt szolgálja. Nem új költségvetési tervről van szó (a formula alapját a luxemburgi elnökség javaslatai képezik), hanem inkább egyfajta mentőövről, menekülési út vonalról abban az esetben, ha nem születik megegyezés az év végéig - jelentette ki Tabajdi Csaba. Hangoztatta, támogatja az EU soros elnökségét júliustól betöltő NagyBritannia miniszterelnöke, Tony Blair javaslatait a közös agrárpolitika (CAP) reform jára vonatkozóan mindaddig, amíg azok a CAP jobbítására, a 10 új tagállam gazdáit érő diszkrimináció eltörlésére irányulnak. "Készek vagyunk az unió közös agrárpolitikájának reformjára, bár a legutóbbi, 2003as reform még életbe se lépett, hiszen az új tag államok ezen a téren vannak leginkább hátrányos helyzetben" - mondta. "Határozottan ellenezzük, és elfogadhatatlannak tartjuk viszont a mezőgazdasági és vidékfejlesztési költségvetés radikális csökkentését" - fejezte be felszólalását Tabajdi Csaba. vissza Kárpátalján tartja ülését a Magyar Tudomán yosság Külföldön elnöki bizottság - ELŐZETES Beregszász/Ungvár, 2005. július 5., kedd (MTI) - A kisebbségi körülmények között végzendő tehetséggondozás a fő témája annak a t anácskozásnak, amelyet kedden és szerdán tart Kárpátalján a Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottság.