Reggeli Sajtófigyelő, 2005. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-07-29
6 A hatalomhoz való viszonyáról Mádl Ferenc azt mondta, "nem érintette meg a hatalom", mindig a feladat érd ekelte. Mádl Ferenc elmondta: az ELTE jogi karán folytatja oktatói munkáját, ott megvan a szobája, várják a hallgatók. A visszatérés nem lesz nehéz, hiszen - mint mondta - oktatói és tudományos munkáját az elmúlt öt évben sem függesztette fel, hiszen hetenként rendszeresen bejárt az egyetemre. "Ez egy olyan légkör, amiben egy intellektuális beállítottságú ember jól érezheti magát" - tette hozzá. Sólyom László megválasztott köztársasági elnök beiktatási ünnepségét a Sándorpalota Tükörtermében tartj ák augusztus 5én. Az új államfő egyik közeli munkatársa az MTInek elmondta, hogy a "külsőségektől és felhajtásoktól mentes" beiktatási ceremónián rövid beszédet mond majd Mádl Ferenc távozó és Sólyom László hivatalba lépő köztársasági elnök. Mádl Fe rencet 2000. augusztus 4én a millenniumi ünnepségekkel egybekötött nagyszabású ceremónián iktatták be a Kossuth téren, ekkor az államfő hivatala még az Országházban volt. vissza Lemondott a román kormány művelődési minisz tere, akit az RMDSZ "nem fog visszasírni" Bukarest, 2005. július 28., csütörtök (MTI) - Benyújtotta lemondását Mona Musca, a román kormány művelődési minisztere - erősítette meg csütörtökön a bukaresti kabinet szóvivője. Oana Marinescu kormányszóvi vő újságírói kérdésre válaszolva mindössze egyetlen "igen"nel erősítette meg a kultuszminiszteri tárca vezetője csaknem 48 órával korábban nyilvánosságra hozott lemondási szándékának hivatalosítását. Mona Musca ugyanis egy kedd esti tévéműsorban jelen tette be lemondási szándékát miniszterségéről és a Calin Popescu Tariceanu kormányfő által vezetett Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöki tisztségéről. A román sajtó által a Tariceanukabinet "legjobb, legnépszerűbb miniszterének" mondott Mona Musca el határozását azzal indokolta, hogy erkölcsi kötelességének tartja a kormányból és pártalelnöki tisztségéből való távozást, miután a PNL országos vezetősége keddi ülésén ellenszavazattal élt, amikor a testület elsöprő többséggel (69 igenlő és mindössze 7 ell enszavazattal, 2 tartózkodás mellett) teljes politikai bizalmat szavazott a pártelnökkormányfő Calin Popescu Tariceanunak. Párttestületi ellenszavazatát pedig azzal magyarázta, hogy nem tud egyetérteni az olyan politikussal, nevezetesen Tariceanuval, "aki egyet mond és mást tesz". A kormányfőpártelnök ugyanis egy fontos törvénycsomag alkotmánybírósági "megvétózását" követően bejelentette a maga és kormánya lemondási szándékát, amit - többszöri megerősítés ellenére - a moldvai árvíz nyomán előállt hel yzetre való hivatkozással végül is visszavont. A miniszterelnök "bizonytalankodása" politikai válságot váltott ki a koalíciós román kormány gerincét adó Igazság és Igazságosság (D.A.) nevű liberálisdemokrata politikai szövetségben, s azon belül is els ő sorban a PNLben. Elemzők szerint Tariceanu és pártja súlyos hitelvesztést szenvedett. Ennek a válságnak vetett véget a PNLvezetés említett döntése. Csütörtökön megszólalt román politikai elemzők szerint a Mona Musca politikai vereségeként elkönyvel t lemondás mögött valójában egy "PNLen kívüli politikai akarat puccskísérletének" a veresége húzódik meg. Ezt a "politikai akaratot" pedig az említett elemzők a Cotroceni palotában vélik felfedezni. Ott székel ugyanis "a román politikai élet nagy kombinát ora", Traian Basescu államelnök, aki az alkotmánybíróság "kekeckedését" jó alkalomnak találta volna az általa beiktatása óta kívánt előrehozott választások kierőszakolásához. Basescu szerint csak egy előrehozott választással lehetne kényelmes parlamenti tö bbséget teremteni a D.A. Szövetség számára. A román kormánykoalícióban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik politikusa, Kelemen Hunor parlamenti képviselő Mona Musca lemondási szándékáról a Szabadság című kolozsvári lap szerint így vélekedett: "az RMDSZnek Mona Musca miatt eddig csak vesztenivalója, állandó konfliktusa volt, a legapróbb ügyektől a legnagyobbakig, nem fogják tehát visszasírni. Személyében egy nacionalista politikust veszít a kabinet, aki eddig nagyon jól tudta re jteni érzelmeit, ahogy viszont döntési pozícióba került, fény derült igazi énjére". vissza Az RMDSZ kezdeményezésére a román kormány rendelettel módosította a külföldre utazás feltételeit Bukarest, 2005. július 28., cs ütörtök (MTI) - Rendelettel módosította az Európai Unió tagállamaiba és egyéb országokba való utazásra vonatkozó legújabb szabályozást a román kormány a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére - számolt be az MTInek Markó Béla, az RMD SZ elnöke csütörtökön. Ennek értelmében a külföldi meghívólevél ezután is mentesíti a kiutazókat a határátlépéskor a kötelező valutaösszeg felmutatásától.