Reggeli Sajtófigyelő, 2005. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-07-15
3 körében. A közvéleménykutatások szerint a kormányon lévő demokrataliberális koalíció jelenleg a választópolgárok 55 százalékának, míg a legnagyobb ellenzéki erő, a 2000 és 2004 között kormányzó szociáldemokrata párt a lehetséges szavazók 23 százalékának bizalmát élvezi (Erdély.ma) NINCS KAPÁS - Új restitúciós törvénycsomag: előnyök+hátrányok − 42 épületet vettek birtokba az egyházak a visszakért 2140 közül – a HHRF elemzése (Transindex) S ZERBIA és M ONTENEGRÓ - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Kasza József még mindig nem tudja, mivel gyanúsítják − Másfél hónapja értesítette sajtó útján a nyilvánosságot a szabadkai kerületi ügyész, hogy kérte Kasza József előzetes letartóztatását, de a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke azóta sem kapott semmilyen értesítést, máig sem tudja, mivel gyanúsítják − Kasza József, az MTInek csütörtökön nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy Jovica Maksimovic szabadkai kerület i ügyész június elején a bulvársajtónak nyilatkozva "meglebegtette" előzetes letartóztatását, de ellene mindmáig nem indult semmilyen eljárás. A pártelnök szerint ő mindeddig semmilyen hivatalos értesítést nem kapott (MTI) Srebre nica szerb szemüveggel − A srebrenicai vérengzés tizedik évfordulója előtt Belgrádot sokkoló óriásposzterek lepték el. Zöld koporsók százai egy üres raktárépületben, a plakáton a felirat: "Hogy lásd” (Nsz 10.o.) Kitüntették Pandur Józsefet − A kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében végzett munkájáért rangos kitüntetést adományozott Pandur Józsefnek, Magyarország leköszönő belgrádi nagykövetének Szvetozar Marovics szerbiamontenegrói államfő (Nszv 2.o.) Kasza új részeket javasol a szerb alkotmányhoz − A Vajdasági Magyar Szövetség a nemzeti kisebbségekre vonatkozó, és az európai gyakorlatban elfogadott részekkel javasolja kiegészíteni az új szerb alkotmányt. Kasza József, a VMSZ elnöke sérelmezte, nem kérték ki az illetékesek a párt véleményét az alkotmá ny kisebbségeket érintő részéről (MNO) Szerbiának modern európai alkotmányra van szüksége − Egeresi Sándor, a Vajdasági Képviselőház alelnöke és Ana Tomanova Makanova, a kisebbségek nemzeti tanácsainak koordinálója tegnap egyeté rtett abban, hogy Szerbiának modern európai alkotmányra van szüksége, amely Szerbiát valamennyi polgára államának határozná meg (Vajdaságma.info) S ZLOVÁKIA Ján Slota erkölcsi kártérítést készül követelni Magyarországtól a szlo vákok elmagyarosításáért − A szélsőséges magyarellenességéről ismert Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, Zsolna (Zilina) polgármestere csütörtökön azt mondta: tervei szerint pártja a magyarok "etnikai tisztogatástól sem mentes, mindenkori elmagyarosító politikáját jóvát eendő erkölcsi kártérítést fog követelni Magyarországtól." (MTI)