Reggeli Sajtófigyelő, 2005. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-07-13
6 agyonverte a bosszúra szomjazó csőcselék. Ezután felgyújtották a faluban élő cigánycsaládok házait, s elkergették a romákat Hadrévről. Amint azt a bíróság megállapította, a romák ezután még évekig kénytelenek voltak tyúk- és disznóólakban, ablaktalan pincékben, egyéb fűtetlen helyeken lakni. Azzal, hogy a román állam a házuk lerombolása után nem bizt osított megfelelő lakhelyet a károsultak számára, megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magánélet és a család tiszteletben tartásáról szóló 8. cikkét - mondta ki a bíróság. Megállapította továbbá, hogy a romák "jelentős lelki szenvedésen" mentek keresztül, s "hátrányos faji megkülönböztetést" is kénytelenek voltak elszenvedni. Ezzel sérült az egyezménynek az embertelen vagy megalázó bánásmódot tiltó 3. cikkében foglalt, valamint a hátrányos megkülönböztetést tiltó 14. cikikében foglalt jog uk. Mindezek alapján a bíróság kötelezte a román államot, hogy a hét kérelmezőnek fizessen fejenként 11 ezer és 95 ezer euró közötti összeget az őket ért anyagi és erkölcsi kár megtérítésére. Az ügyben érintett további tizenöt roma már a múlt héten megállapodott a román kormánnyal arról, hogy kártérítést kapnak, fejenként 11 ezer és 28 ezer euró közötti összeget (összesen 262 ezer eurót). vissza Ma V4 informális kormányfői találkozó Budapesten - ELŐZETES Budapest, 2005. július 13., szerda (MTI) - Informális miniszterelnöki találkozót tartanak ma Budapesten a visegrádi együttműködésben részt vevő országok, ezt követően Gyurcsány Ferenc munkavacsorán látja vendégül V4 kormányfőit, valamint Ausztria és Szlovénia minis zterelnökét. A V4es találkozón várhatóan elsősorban az európai alkotmányos szerződés francia és holland elutasítása, valamint az unió 20072013 közötti költségvetése körüli helyzetet tárgyalják meg. László Boglár kormányszóvivő kedden elmondta: me gkerülhetetlen, hogy a megbeszélésen a "budapesti kompromisszum" néven ismert magyar kormányjavaslat is szóba kerüljön, amely arra az eshetőségre ajánl egy hároméves átmeneti büdzsét, ha 2006ban nem sikerül az EUban megállapodni a hétéves költségvetésről . "A cél azonban a hétéves költségvetés tető alá hozása" - hangsúlyozta a szóvivő. Július 1től Magyarország tölti be a V4 elnöki tisztét; hétfőn a V4 külügyi vezetői tartottak találkozót Budapesten. A mai megbeszélésre Jirí Paroubek cseh, Mare k Belka lengyel és Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök mellett meghívást kapott Wolfgang Schüssel osztrák kancellár és Janez Jansa szlovén kormányfő. vissza Valószínű, hogy mégsem mond le a román kormány és nem lesznek e lőrehozott választások Bukarest, 2005. július 12., kedd (MTI) - Valószínű, hogy a kormány mégsem nyújtja be lemondását és lehetséges, hogy az előrehozott választásokra sem kerül sor - jelentette be Calin PopescuTariceanu román miniszterelnök kedden, a z államfői palotából távozva, ahol Traian Basescu államelnök közvetítő megbeszélésen látta vendégül a különböző hatalmi ágak képviselőit: a parlament házelnökeit és frakcióvezetőit, a kormányfőt, minisztereket, valamint az alkotmánybíróság tagjait. A k özvetítő megbeszélésről szólva Traian Basescu: hangoztatta: bár a román alkotmánybíróság múlt heti döntése keresztül húzta a kormány és a parlament döntését az igazságügyi reformra vonatkozó jogszabály bizonyos szakaszai esetében, mégis lehet megoldást tal álni a kialakult helyzetre, feltéve, hogy megvan hozzá a szükséges politikai akarat. Basescu ugyanakkor rámutatott: normális körülmények között az alkotmánybíróság döntésének kötelezőnek kellene lennie a parlamentre nézve, de ebben az esetben figyelemb e kell venni mind az Európai Bizottsággal létrejött megállapodásokat, mind pedig a testület döntése nyomán kialakuló "főbenjáró politikai konfliktust". Az államfő éppen ezért olyan igazságügyi törvény megalkotását kérte, amely lehetővé teszi a reform megva lósítását, de nem áll ellentmondásban az alkotmánybíróság megkerülhetetlen és a törvények értelmében megkérdőjelezhetetlen, tehát kötelező módon tiszteletben tartandó döntésével. Basescu úgy vélekedett, hogy valamennyi parlamenti frakció részéről nyito ttságot tapasztalt olyan megoldás kimunkálására, amely biztosíthatja az igazságügyi reform folytatását. Hozzátette: az ő közvetítési kísérletéről a parlament szerdai ülésén mondhat véleményt. Akkor derül majd ki, hogy sikerülte olyan megfogalmazást, olyan megoldást találni, amely nem mond ellent az alkotmánybíróság döntésének, és amelyet megszavaz a törvényhozás mindkét kamarájának együttes ülése. Ha az alkotmánybíróság által kifogásolt törvénycikkelyeket átszerkesztik, átfogalmazzák, a törvényt ismét a le gfőbb bírói testület elé terjesztik annak megállapítására, hogy megfelele az alkotmányos követelményeknek. Hangsúlyozta: nem ír alá, nem hirdet ki olyan jogszabályt, amely nem tartja tiszteletben az alkotmánybíróság döntését.