Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-04
6 lezárását, a választási törvény diszkriminatív előírásainak törlését, valamint az elhagyott gyermekek problémájának mielőbbi megoldását. Az EPP európai parl amenti képviselőcsoportja bürójának ülését követő sajtótájékoztatón HansGert Pöttering, az EPPED frakcióvezetője biztosította hallgatóságát, hogy az általa képviselt politikai alakulat továbbra is fontosnak tartja Románia csatlakozását az Európai Unióhoz . A csatlakozás időpontja másodlagos kérdés csupán - mondta, utalva Ollie Rehn bővítési biztos csütörtöki kijelentésére, miszerint Romániát figyelmeztetik a csatlakozási menetrend betartására, a vállalt kötelezettségek teljesítésére. A frakcióvezető az európai alkotmány francia és holland elutasítása kapcsán csalódottságát fejezte ki. Emlékeztetett arra, hogy tíz országban már elfogadták az alapdokumentumot, azok 220 milliós lakossága pedig többséget képez a két elutasító ország 75 milliós lakosságához képest. Pöttering, újságírói kérdésekre válaszolva, megfogalmazta az EPPtagságra pályázó romániai pártok felvételének kritériumait. Fontosnak nevezve a pártok programját, az általuk folytatott politikát és a pártban tevékenykedő emberek minőségét. Eg yüttműködésre szólította fel az európai alakulathoz tartozó, egy országban tevékenykedő pártokat, ajánlva, hogy a következő választásokon közös listákon induljanak. vissza A románmagyar kereskedelmi forgalom és a vállalatkö zi kapcsolatok élénküléséről számolt be pénteken a sajtónak Szanyi Tibor Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2005. június 3., péntek (MTI) - Az elmúlt hónapokban soha nem látott mértékben élénkültek a két ország vállalatközi kapcsola tai - mondta pénteken Bukarestben Szanyi Tibor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára. Az államtitkár bukaresti tárgyalásairól számolt be a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) romániai hálózatának székházá ban a sajtó képviselői előtt. Egyebek között elmondta: várhatóan júliusban összeül a magyarromán vegyesbizottság, amely részben az őszre tervezett közös kormányülés témáit is előkészíti. Szanyi Tibor pénteken megbeszéléseket folytatott Markó Béla rom ániai államminiszterrel (miniszterelnökhelyettessel). Átfogóan értékelték a jelenlegi romániai folyamatokat, az európai uniós csatlakozásra való felkészülés problémáit, örömmel állapítva meg, hogy a két ország között az elmúlt hónapokban hihetetlen mérték ben megugrott a kereskedelmi forgalom. Az infrastruktúra fejlesztése jelentős hangsúlyt kapott e találkozón, különösen annak a fontossága, hogy a romániai közlekedési útvonalakhoz Magyarországon is kiépüljön a megfelelő csatlakozás. Szanyi Tibor látogatását számos magyarországi cég képviselője kísérte végig. A csütört ökön lezajlott megbeszéléseken (Nagy Zsolt hírközlési és informatikai miniszterrel, Borbély László területfejlesztési és középítkezési miniszterrel, Demeter Attila kereskedelmi államtitkárral, Csutak István integrációs államtitkárral, Korodi Attila környez etvédelmi államtitkárral, Tánczos Barnával, a román állami birtokok ügynökségének vezetőjével, valamint Szabó Sámuellel, a romániai Sapardügynökség vezérigazgatójával) együttesen tekintették át annak a lehetőségét, hogy magyar vállalatok miként vehetnek r észt az infrastruktúra, a telefónia, a vízvezetékhálózat, a környezetvédelmi technológia fejlesztésében, az informatikai képzésben, a tudás alapú gazdasági fejlődésben. Pénteken Szanyi közös asztalhoz ült Jakab István pénzügyi államtitkárral is, e találkoz óján a kettős adózás elkerüléséről szóló megállapodás megvalósítási nehézségeiről is tárgyaltak. Mint az államtitkár elmondta, bukaresti tárgyalásain kitekintettek a háromoldalú kapcsolatokra is, előkészítve elsősorban a bajor, a román és a magyar egy üttműködési formákat. vissza Máértszakbizottság: kiemelt jelentőségű a regionális programok összehangolása Budapest, 2005. június 3., péntek (MTI) - Kiemelt jelentőségű a nemzeti fejlesztési tervek, a regionális program ok összehangolása, különös tekintettel a határ menti együttműködés erősítésére - értettek egyet a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) európai integrációs szakbizottsága pénteki ülésén a résztvevők, a Külügyminisztérium tájékoztatása szerint. A szakértői bizottság ülésén - amelyen határon túli magyar szervezetek, magyarországi politikai pártok, illetve a magyar közigazgatás képviselői vettek részt - megállapították: a rendelkezésre álló uniós eszközök hatékony felhasználásával is elő kell mozdítani a magya rlakta területek felzárkózását, fejlődését. Mint Polgár Viktor külügyi szóvivő MTIhez eljuttatott közleményében olvasható, a már EUtaggá vált országok tapasztalataival, a csatlakozók felkészülésével, illetve a még "kívül lévő" országok helyzetével ka pcsolatos kérdések álltak a tanácskozás középpontjában.