Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-03
27 képviselő tagállamok támogató szavazatát, ezért a ratifikációt folytatni kell. De nem lehet figyelmen kívül hagyni a franciák és a hollandok tömeges elutasítását sem, hiszen a választópolgárok mindkét országban reko rdszámban járultak az urnákhoz és nagy arányban szavazták le a dokumentumot. Döntésük nyomán egyre nő az ellenzők tábora a többi tagországban is, állítólag már az uniós együttműködésért eddig vakon lelkesedő és az urnákhoz július 10én járuló luxemburgiak között is teret nyert a kétely. Kétséges, hogy az euroszkeptikus dánok és csehek megszavaznáke a dokumentumot, ha az év második felében rájuk kerülne a sor. Nem beszélve NagyBritanniáról, amelynek vezetői a jövő tavaszra tervezett referendum lemondását f ontolgatják, ami végleg megpecsételné az alkotmány sorsát. Az eltérő álláspontok között nehéz lesz megtalálni a közös nevezőt, mivel az eddigi tiltakozó szavazatok nem annyira az alkotmányt, mint a hazai és az európai politikai elit lesújtó teljesítményé t minősítették. Franciák és hollandok jószerivel csak abban értenek egyet, hogy nem értenek egyet az alkotmányos szerződéssel, ellenszavazataiknak nagyon is különböző okai vannak. Franciaország a szociális vívmányait, merev munkaerőpiacát félti a globalizá ció kihívásaitól és az integrációs szervezetet nemzetközi tekintélyének erősítésére, az Egyesült Államok ellensúlyának megteremtésére kívánja fölhasználni. A nyitott gazdaságú, atlantista Hollandia viszont elsősorban a nagy tagországok túlhatalmától és nem zeti szuverenitásának elveszítésétől tart. A döntéshozó elit súlyos mulasztása, hogy nem leplezte le a kampányolók szemérmetlen hazudozását és a polgároknak nem magyarázta el: nincs mitől tartaniuk, az alkotmányos szerződés hatályba lépése nyomán nem kerül veszélybe a munkahelyük és szociális juttatásaik, nem csorbulnak a mostaninál jobban a nemzeti érdekek. A politikai erők mindkét országban rájátszottak az emberek jogos aggodalmaira, sikerrel használták ki tájékozatlanságukat és manipulálták a közvélemény t. A franciákat például azzal riogatták, hogy az alkotmány - amely egyébként először rögzíti a munkavállalók szociális jogait - kiszolgáltatja őket az "ultraliberális, angolszász gazdasági modellnek", és elfogadása nyomán elárasztja a piacot a "lengyel víz vezetékszerelő" képében testet öltő olcsó keleteurópai munkaerő. A hollandokat azzal rémisztgették populista politikusaik, hogy a dokumentum túlzott befolyással ruházza föl a nagy tagállamokat, és ennek nyomán az ország elveszíti befolyását Európában. Az igazság ezzel szemben az, hogy az alkotmány helyreállítja a tagállamok közötti egyensúlyt, a jelenleginél igazságosabb, a kis és közepes tagállamok érdekeinek kedvezőbb döntéshozatali rendszert ír elő. A döntéshozók most isszák meg a levét annak, hogy év eken át a polgárok feje fölött intézték az ügyeket. Felmérések szerint a nemmel szavazott franciák és hollandok egyaránt nehezményezték, hogy az euró bevezetéséről és az EUbővítéséről nem kérték ki a véleményüket. Kevesen mondták meg nekik, hogy a tíz tag állam felvétele jóval több gazdasági előnnyel járt NyugatEurópa számára, mint amennyi hátránnyal. Az Európai Bizottság becslése szerint például Franciaországban 6500 munkahely szűnt meg amiatt, hogy néhány cég KeletEurópába tette át a székhelyét, miközbe n a régió országaival folytatott bővülő kereskedelem 150 ezer új munkahelyet eredményezett az elmúlt tíz évben. A népszavazás - eredménytől független - előnye, hogy vitát gerjeszt Európa jövőjéről és talán ráébreszti a döntéshozókat a polgárokkal folytat ott párbeszéd szükségességére. Az alkotmányra mondott francia és holland nem azonban súlyos bizalmi és politikai válságot jelez Európában, amit nem lesz könnyű rövid távon orvosolni. A légkör nem kedvez a lassan recesszióba süllyedő gazdaság lendületbe hoz ását célzó reformoknak, a piaci liberalizációnak, a versenyképességet javító szerkezetváltásnak. Elemzők szerint Jacques Chirac államfő, a részben általa gerjesztett hazai felháborodást közvetítve, még az eddigieknél is könyörtelenebbül fogja védelmezni a francia "szociális modellt" és foggalkörömmel harcol majd a piacnyitást szolgáló tervek ellen. A vereséget szenvedett Jan Peter Balkenendétől sem várja senki, hogy az EU legnagyobb nettó befizető országának kormányfőjeként hirtelenjében beadja a derekát é s lelkes támogatásáról biztosítja az uniós költségvetés emelését. A kettős fiaskó óvatosságra késztetheti a ratifikáció előtt álló többi tagállam vezetőjét is. Bár a soros EUelnök JeanClaude Juncker luxemburgi kormányfő és José Manuel Barroso bizottsági elnök igyekeznek megnyugtatni mindenkit, hogy az "uniós intézmények teljes mértékben ellátják a feladatukat", és a munka a normális mederben folytatódik, szinte bizonyos, hogy a népszavazásokon elszenvedett kudarcok nyomán lelassul a döntéshozatal. A válsá g első áldozata lehet az Európai Unió következő, 20072013 közötti költségvetése, amelyről júniusi csúcstalálkozójukon akartak megállapodni az állam- és kormányfők. Veszélybe kerülhet a bővítés folytatása is, Bulgária és Románia 2007ben még éppen becsúszh at a bezáruló ajtó résein, de a Balkán országainak, Ukrajnának és Törökországnak nem sok esélyt jósolnak a csatlakozásra.
