Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-03
22 viselkedik, annak meglesz a következménye. Mint az osztályfőnök a nebulóval, mint főnök a beosztottjával, úgy beszélnek a koalíciós társsal, és nem úgy, ahogy a demokratikus politikában a politikai partnerrel beszélnek. A köztársaságielnökválasztás próbatétel. Sokan foglalkoztak az elmúlt hónapokban azzal, mi is lenne a kívánatos eljárás. Én magam amellett érveltem, hogy a kormánypártok és az ellenzék megegyezésével kellene az első fordulóban kétharmados többséggel megválasztható jelöltet találni. Nem ez történt, és most ennek tanulságairól szólok: mit is mutatott meg ez a folyamat a magyar politika főszereplőiről? A Fidesz az utcán rendezett "szimpátiaszavazást", bárki megnevezhetett két jelöltet, akit támogat. Akárcsak az emlékezetes "ne mzeti petíció" esetében, ezúttal sem tartottak be semmilyen formális szabályt, még a látszatát sem adták meg a dolog ellenőrizhetőségének. Nem tudhatjuk, vajon tényleg Mádl Ferencet, majd Sólyom Lászlót támogattáke a legtöbben azok közül, akik odamentek a z aláírásgyűjtőkhöz. Az igazi kérdés azonban nem is az, hogy valóse a Fidesz által közzétett "eredmény". Az igazán fontos az, hogy a Fidesz ezt az eredményt egyfajta népakarat eredményének tünteti fel, szembeállítva azt az MSZP oldalán megjelenő pártakara ttal. "Az emberek jelöltje" – hirdette a felirat az aláírásgyűjtő pultokon. Ez a beállítás pedig szerves folytatása a Fidesz által már 1994 és 1998 között elkezdett, majd 2002 óta következetesen újrakezdett ellenzéki politizálásnak. Már a Hornkormány idej én úgy állították be a kormánnyal szembeni fellépésüket, mint a társadalom képviseletét a kormánnyal szemben, amelynek a magyar néphez nincs köze. Ilyen világosan ezt talán csak Kövér László szokta kimondani, de erre céloz újra meg újra Orbán Viktor is, s annak idején ezt ideologizálta meg az Elek István és Tellér Gyula ált al készített 1996os "vitairat", amely a magyar társadalomtól idegennek, a külföldi és komprádor burzsoá érdekek képviselőjének állította be az első MSZP – SZDSZkormányt. Maga Orbán a 2002es vereséget úgy szokta beállítani, hogy valakik – nem tudni, kik – "kicsavarták kezünkből a kormányrudat", mintha nem a magyar választók egyik felének, árnyalatnyi többségének akarata buktatta volna meg őket. Ezért is beszélnek választási csalásról. A 2002 óta követett politikának is a népnek a kormánnyal szembeni képvise lete a vezérmotívuma. A sok százezer emberrel aláíratott "nemzeti petíció" is népszerű, bár irreális igényeket fogalmaz meg, s annak révén az ellenzéki Fidesz mögött úgymond egymilliókétszázezer ember akarata áll. Ezt a logikát követte a Fidesz "szimpátia szavazása" is, és ennek nyomán állítja szembe a Fidesz "az emberek jelöltjét" az MSZP jelöltjével. Önmagukat nem az egyik politikai irányzatnak tekintik, amely hol többségben, hol kisebbségben van, hanem az egész nép képviselőjének. A politikai irodalom ez t nevezi populizmusnak, amelynek a demokratikus viselkedéshez nincs köze. Amikor a saját jelöltjüket minősítik "az emberek jelöltjének", vérig sértik a soksok szocialista választót, akik Szilit támogatják. A köztársaságielnökválasztás ügyében a Fidesz ro ssz demokratának bizonyult. A szocialisták sem vizsgáztak jobban. Vezető kormánypártként úgy gondolták: ők mondhatják meg, hogy ki legyen a köztársaság következő elnöke. Nem fogadják el, hogy a parlamenti mandátumok 46 százaléka ehhez még akkor is kevés, ha nem törődnek azzal, hogy az alkotmány a kétharmados többséggel való elnökválasztást minősíti kívánatosnak. (Elvégre a Fidesz sem törődött vele 2000ben.) Elvárják, sőt követelik az SZDSZtől, hogy szavazza meg jelöltjüket, akinek kiválasztását a maguk e lőjogának tartják. Pártkongresszuson döntöttek a jelöltállításról, mint amikor miniszterelnökjelöltet állítottak, holott a miniszterelnökjelölt kiválasztása minden párt belügye, a köztársaságielnökjelöltekről azonban pártközi konzultációkra van szükség. Nem is voltak hajlandók a többi párttal érdemben egyeztetni. Nem először fordul elő, hogy az MSZP legnagyobb pártként olyan ügyekben kívánja egyoldalúan érvényesíteni a maga akaratát, amelyek a pártok egyetértését igényelnék. Emlékezetes, hogy az MSZP 199 5ben csak második nekifutásra volt hajlandó aláírni az alkotmányozási moratóriumról szóló megállapodást, majd 1996ban végül megbuktatta az új alkotmánykoncepciót. Arra hivatkozott, hogy a koncepció nem tükrözi eléggé a szocialisták álláspontját – mintha az alkotmánynak egyegy párt álláspontját s nem a pártok között kialakítható közös nevezőt kellene tartalmaznia. Ugyanez a magatartás jelent meg az ügynökügyben vagy a gyülekezési jog kérdésében e ciklusban benyújtott, a többi párttal nem egyeztetett alkot mánymódosítási javaslatokban vagy most Szili Katalin jelöltségének erőltetésében. Márpedig a demokrácia nemcsak a szabad választások, vagyis a hatalomért folytatott verseny elfogadását jelenti, amiről 1989 óta nincs vita. Azt is jelenti, hogy a demokrácia a hatalom megosztása, s a közélet kereteinek szabályozásában (erről szólnak a kétharmados törvények), valamint a kormánytól és parlamenttől független hatalmi intézmények vezetőinek kiválasztásában csak a többi politikai szereplővel elért egyetértésben lehe t dönteni. Ezt mintha a szocialisták sem látnák be. Az előző ciklusban a Fidesz érvényesítette a zsákmányelvet a többi hatalmi ág vezetőinek kiválasztásánál – most szemlátomást a szocialisták is ezt a logikát követik. Ők a jobboldali és liberális választók ra nincsenek tekintettel – holott az alkotmány újraírásakor vagy a köztársaságielnökjelölésnél jó demokrataként rájuk is figyelniük kellene. Egykori és remélhetőleg jövőbeli szövetségesükként szomorkodom ezen. vissza Bauer Tamás közgazdász
